Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten

Méghozzá a Zsolnay Negyedben, és holnaptól már látogatható is. A digitális vetítÅ‘gép segítségével a Negyed udvaráról eljuthatunk a Naprendszer bolygóira, majd onnét akár univerzumunk legtávolibb pontjaira. Az új berendezésnek Európában sincs párja. A Planetárium elÅ‘adásain élÅ‘szavas narráció mellett merülhetünk el a csillagos égbolt csodáiban. (Képünkön a Lófej köd a Planetárium kupolájának égboltján.)
A sűrű program miatt az újságírók kétszeres sebességgel tapasztalhatták meg a bolygók, holdak, csillagok, csillagrendszerek közti száguldást, de így is tökéletesen élvezhetÅ‘, teljes mértékben különleges élményben részesülhettünk. Intergalaktikus idegenvezetÅ‘nk dr. Nagyváradi László amatÅ‘r csillagász, a Pécs-Baranyai TIT Csillagászati Szakosztályának elnöke, a TTK oktatója volt, aki két éve várt arra, hogy a bemutató elÅ‘adását megtarthassa. A digitális vetítÅ‘gép, amely a látványért felelÅ‘s, 1600x1600 pixel felbontásra képes, Nagyváradi elmondása szerint – igaz, már csak napokig – ez a Digitarium Kappa gyártmányú szerkezet Európában egyedülálló készülék, mind teljesítményét, mind dimenzióit tekintve, közel 25 millió forint értékű beszerzésrÅ‘l beszélünk. Ehhez hozzáadódik a 8 méteres átmérÅ‘jű és 6 méteres magasságú kupola élménye, hiszen enélkül nem lenne planetárium a planetárium.
És megkezdÅ‘dött az utazás! Minden elÅ‘adás a Zsolnay Negyed virtuális körpanorámájában mesterségesen elÅ‘idézett napnyugtával kezdÅ‘dik, és egy napfelkeltével zárul. A digitális berendezés segítségével tökéletesen megjeleníthetÅ‘ más égtájak, országok égboltjának pontos mása, idÅ‘utazást tehetünk, akár több tízezer évet elÅ‘re ugorva, hogy megnézzük, húszezer év múlva milyennek fogja látni a csillagok helyzetét az akkor élÅ‘ ember (amennyiben fennmarad fajunk). Természetesen a legnagyobb élmény nem a földi, hanem az űrbeli, csillagközi utazás, ami hihetetlenül élethűre sikeredett. Elutazhatunk pl. a Jupiterre, megnézhetjük az egyik holdjának, az Io-nak a felszínét, majd továbbmehetünk az Uránuszra, hogy onnét tekintsük meg az igencsak halvány fényerÅ‘vel bíró Napot és a körülötte keringÅ‘ bolygókat. A következÅ‘ pillanatban pedig már a Nebula ködben, vagy a Lófej ködben érezhetjük magunkat, hűen leképezve a mélyűrben használt óriástávcsövek által közvetített képet. A planetáriumban lehetÅ‘ség van a csillagképek megszemlélésére is. A prezentáció során nem csak a legtöbbünk számára ismert görög istenek rajzolódnak ki a nagy halmazokból, hanem a kínai, indiai, sÅ‘t az azték hiedelemvilággal is megismerkedhetünk. A vetítés végén, visszatérve a Naprendszerbe, megtekinthettük a közelmúlt legfontosabb csillagászati eseményét, az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozás szimulációját is, sÅ‘t egy gyorstalpaló reklámvideóban megismerkedhettünk az űrkorszak hajnalának történelmével is: a szovjetek és az amerikaiak közt dúló hidegháborús űrversenytÅ‘l a ma már valóságnak számító űrturisztikai lehetÅ‘ségeivel.
A Planetárium elÅ‘terében a frappáns nevű Ég-boltban vásárolhatunk csillagászati témájú naptárakat, 3D képeket, modelleket, nem csillagászati áron, jó idÅ‘ esetén pedig – a Zsolnay Fesztivál ideje alatt naponta, utána havi rendszerességgel – sötétedés után távcsöves bemutató is várja az érdeklÅ‘dÅ‘ket.
Az új létesítmény nem csupán látványosság, hanem oktatási eszköz is kíván lenni. Az általános iskolásoktól az egyetemi hallgatókig mindenkinek lehetÅ‘sége lesz, hogy a csillagászati különórákat a Planetáriumban tarthassák meg, sÅ‘t, földrajz, csillagászat szakos egyetemistáknak akár még vizsgahelyszín is lehet az újonnan megnyílt csoda.
A planetárium maximális befogadóképessége elÅ‘adásonként 45 fÅ‘, ezért érdemes elÅ‘zetesen jegyet foglalni a Ezt a cÃmet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen, illetve a 06-20/235-4722 telefonszámon. Csoportokat (minimum 15 fÅ‘) elÅ‘zetes bejelentkezéssel fogadnak, diákcsoportok esetén 10 fÅ‘ után egy kísérÅ‘ tanár belépése ingyenes.
A planetárium április 28-án reggel 10 órától áll a virtuális eget fürkészni kívánó közönség rendelkezésére. A fesztivál ideje alatt a napijegy (1000/600 forint) mellé külön planetáriumi jegyet (1000/600 forint) kell váltani. A különleges, új élményt biztosító létesítmény április 1-tÅ‘l október 31-ig keddtÅ‘l vasárnapig 10 és 18 óra közt,a téli-kora tavaszi hónapokban pedig 10 és 16 óra közt látogatható.
ÍzelítÅ‘ül az elÅ‘adások címei: Mesék a csillagokról, Űrhajónk a Föld, Idegen égboltok alatt, Csillagképek, legendák, Tanulmányúton a Naprendszerben, illetve egy angol nyelvű film: Two small pieces of glass.
A Planetáriumot pénteken délelÅ‘tt városi elöljárók és csillagászok jelenlétében Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere, Márta István, a Zsolnay Negyed ügyvezetÅ‘je, Dr. Kolláth Zoltán, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke, az MTA PAB Csillagászati és Űrkutatási Munkabizottságának elnöke, valamint dr. Nagyváradi László, idegenvezetÅ‘nk, a Pécs-Baranyai TIT Csillagászati Szakosztályának elnöke nyitotta meg. Az alpolgármester megköszönte az elÅ‘zÅ‘ ügyvezetÅ‘ igazgató, Bozóky Anita munkáját a Planetárium Zsolnay Negyedbe telepítését illetÅ‘en, illetve azoknak a pénzbeli felajánlását, akiknek köszönhetÅ‘en a berendezést be tudták végül szerezni. Kolláth Zoltán, a sokat látott csillagász is dícsérte a berendezést, kihangsúlyozta, hogy egy olyan kulturális komplexumban, ahol egész évben számtalan attrakció várja a betérÅ‘t, biztosan nagyobb lesz az érdekÅ‘dés a Planetárium iránt, mint hogyha valahova máshova telepítették volna azt. Márta Istvánt büszkeséggel töltötte el, hogy egy ilyen látványossággal indíthatják a Zsolnay Fesztivált, amely több napra ellátja programmal az ide betérÅ‘t. A nyüzsgés során egyszersmind felhívta a figyelmet a csend és elmélyülés fontosságára is, melynek eléréséhez a csillagok magánya nagy segítség lehet.
Hozzászólások