Hamarosan érkeznek a Szentágothai Kutatóközpont műszerei

Hamarosan érkeznek a Szentágothai Kutatóközpont műszerei

2012. május 03. csütörtök, 06:07 Közélet
PDF

Május 2-án ünnepélyes keretek között írták alá a több mint egy milliárd Ft összértékű műszer leszállítására vonatkozó szerzÅ‘déseket a Pécsi Tudományegyetemen. Az intézmény az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló projektnek köszönhetÅ‘en egy nemzetközi színvonalú természettudományos kutatóközpont létrehozására összesen hat és fél milliárd forintos pályázati támogatást nyert el. Eddig mintegy 300 millió Ft értékben vásárolt műszert, összességében pedig mintegy 2,2 milliárd Ft értékű műszerparkot vesz a PTE.

 


A Science Building projekt egyik kiemelkedÅ‘en fontos célja az alapkutatási potenciál fejlesztése a természet-, műszaki és egészségtudományok számos területén, amely lehetÅ‘vé teszi az egyetem nagy nemzetközi pályázatokon való részvételét is. Ugyanakkor az új európai élvonalba tartozó laboratóriumok, a leendÅ‘ műszerpark lehetÅ‘séget nyújtanak arra is, hogy a hallgatók a lehetÅ‘ legkorszerűbb körülmények között tanulhassanak, kutathassanak.

A pályázat célja az is, hogy a hazánkban képzett kutatóállományt itthon tartsák, illetve a már külföldön munkát vállalókat visszacsábítsák a hazai kutatás porondjára. Erre jelentÅ‘s anyagi források híján eddig nem volt lehetÅ‘ség, de ez a nagyszabású oktatási, kutatási pályázat most lendületet adhat a PTE számára a humán erÅ‘forrás fejlesztés területén is. Az intézmény létrehozásának természetesen gazdasági céljai is vannak, hiszen a Szentágothai János Kutatóközpont létrehozásával az egyetemen már meglévÅ‘ és dinamikusan fejlÅ‘dÅ‘ tudást, felhalmozódott szellemi értékeket szeretnék gazdasági hasznot is hozó szabadalmakra és innovációkra váltani. A központ átadásával lehetÅ‘ség nyílik a PTE számára is, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait az ipari-, valamint a versenyszférával: kutatás-fejlesztés szintjén erÅ‘s kapcsolatokat tervez kiépíteni a központ a cégekkel, új, gazdaságközpontú szemléletet érvényesítve. A kutatóközpontban nemcsak az alapvetÅ‘ tudományos kérdésekre keresik majd a választ, hanem a vállalkozásokat is támogató inkubációs központ kialakításával aktívan kapcsolódhatnak be a nemzetközi innovatív kutatásokba, fejlesztésekbe.

A kialakított központ három területen koncentrálja a kutatási irányokat és a kapcsolódó oktatást, hiszen a Biotudományok, a Környezettudományok valamint az Információtechnológia területein is folynak majd vizsgálatok.


A kutatóközpontban új munkahelyek létrehozását is tervezik, de alapvetÅ‘en az egyetemen eddig is produktívan működÅ‘ kutatócsoportok kapnak majd elsÅ‘sorban lehetÅ‘séget infrastruktúrájuk fejlesztésére.
A Szentágothai János Kutatóközpontba (korábban Science Building) települÅ‘ kutatócsoportok:
- Wnt jelátviteli kutatócsoport (Dr. Pongrácz Judit)
- Neurobiológiai kutatócsoport (Dr. Gábriel Róbert, Dr. Hernádi István)
- Zöldkémiai kutatócsoport (Dr. Kollár László)
- Oxidatív stressz-PARP kutatócsoport (Dr. Sümegi Balázs)
- Reproduktív és tumor immunológiai kutatócsoport (Dr. Szekeres Júlia)
- Nyirokszöveti fejlÅ‘désbiológiai kutatócsoport (Dr. Balogh Péter)
- Lab-on-a-Chip kutatócsoport (Dr. Kovács L. Gábor)
- Humángenetikai kutatócsoport (Dr. Melegh Béla)
- Virális onkolízis kutatócsoport (Dr. Szeberényi József)
- Biofizikai kutatócsoport (Dr. Nyitrai Miklós)
- Analitikai kémiai kutatócsoport (Dr. Kilár Ferenc, Dr. Felinger Attila)
- Terahertzes kutatócsoport (Dr. Hebling János)
- Virológiai kutatócsoport (Dr. Jakab Ferenc)
- Spektroszkópia Laboratórium (Dr. Erostyák János)
- Biológiai Osztály (Dr. Putnoky Péter)
- Környezet- és Légkörfizikai Osztály (Dr. Geresdi István, Dr. Kistelegdi István)
- Molekuláris Farmakológia (Dr. Helyes Zsuzsanna)

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés