Viccnek elég gyenge a „Királynő”

Közélet
PDF

Valaki nagyon ráérhet a pécsi belvárosban. Hiszen időt, fáradságot nem kímélve, legalább tíz helyen „keresztelte” át a Király utcát „Királynőre” (képünk az egyik ilyen táblát mutatja), egy-egy öntapadós matricával. A dolog jelentősebb kárt nem okozott, de poénnak, különösen humornak semmiképpen sem nevezhető a cselekedet. Bár, akár tudatlannak is minősíthetnénk az „önkéntest”, aki nem volt rest felmászni egynémely helyekre.


Meglepő, elsőre kissé meghökkentő dolognak lehetnek szemtanúi a pécsi belvárosban sétálók. Feltéve, ha nem leszegett fejjel járnak-kelnek. Esetleg felemelik a fejüket, vizslatva az utcanevek tábláit. Különösen a Lyceum utca környékén érdemes figyelmesen gyalogolni.

Egy, esetleg több szorgos személy ugyanis afféle diákcsínyként, számos helyen átváltoztatta a Király utcát „Királynőre”. Mindevvel megfricskázva azokat, akik a rend elkötelezett hívei. Ráadásul létrára is szüksége lehetett, esetleg valakinek a nyakában ülve is megoldhatta a feladatot.


A 47-es házszám fölötti kiírás is átalakult



Amúgy, a belvárosi kalandozások során, aki figyelmes, még fellelheti, a Kossuth Lajos feliratot is, ami a korábbi névadóra utal. Ráadásul nem is utca, hanem „ut” betűkkel. A régies írásmódot választva, vagy csak egyszerűen hibásan közölve a tényt.


A 39-es házszám még őrzi a közelmúltat


Nem egy uralkodóra utal

Téves úton járt, aki a királynő változatot megálmodta. Mert nem egy királyról, nem a főnévről kapta a nevét a díszburkolatos sétálóutca. Hanem Király Józseftől, egykori pécsi püspöktől kölcsönözték a megszólítást, az arra illetékesek. Nem mellékesen, várostörténeti szempontból izgalmas lehet, hogy korábban a Nagy utca, Főutca, Ofner Gasse, Hauptgasse, Öregh utca is volt érvényben. A többit most ne soroljuk fel, inkább ejtsünk szót Király Józsefről. Aki Pécs 71. püspöke volt, méghozzá 1807 és 1825 között. Első alkalommal 1864-ben, aztán másodjára, 1991-ben is utcanév lett belőle, ezzel is tisztelegve előtte.       

Hozzászólások

 
0 #1 Elvi 2012-05-23 11:46
Köszi a tájékoztatást, bevallom én sem tudtam, hogy kiről kapta a nevét az utca. Mellesleg kint van valahol erről egy tájékoztató tábla, esetleg csak én nem láttam?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés