Színházi múltunk darabjai

2012. június 08. péntek, 08:29 Színház
PDF
Nosztalgiázni jó! A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) eddigi tizenegy „felvonásáról”, meg a mostaniról kaphatnak képet azok, akik megtekintik azt az érdekes kiállítást, ami a Csorba Győző Megyei–Városi Könyvtár gyűjteményéből, dokumentumokból nyílt. A helyszín Pécs, a Király utca 9-es szám alatti, nemrég újra élettel megtöltött Belvárosi Könyvtár. (A képen Simon István látható, a beszéde közben.)
 
Amikor a XII. POSzT csütörtökön hivatalosan is elkezdődött, ismét lehetett érezni, erre a nagyszabású rendezvényre komoly igény mutatkozik. Ezért volt kiváló az időzítése a nyitánynak, amit a hivatalos ceremónia utánra hirdettek meg.

A tárlatot egy hölgy, meg egy úr illette dicsérő szavakkal, mindketten szinte hivatalból. Elsőként dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka, a rendező intézmény igazgatója lépet a mikrofonhoz. Méltatta azt a szorgosságot, szakmai hozzáértést, ami okán annyi mindent meg lehet szemlélni. (Ebben egyébként nem is tévedett, valóban izgalmas dolog szembesülni múltunk több tematikus darabjával.) Utána Simon István, a korábbi fesztiválok egyik „atyja” következett. A nyugalmazott színházi ügyvezetőnél többet tényleg csak keveset tudhatnak, az évtizednél hosszabb események történetéről.



Látni- és olvasnivaló akad bőven, minden évből

Belépve a kiállításra, egy folyosón, először Komlós Attila fotóiba „botlik” az érdeklődő. Jé, tényleg, akkor, ott… Ötlik fel a nézők fejében, mintegy megidézve az elillant pillanatokat. Az a színésznő milyen szép, ráadásul a hangja elragadó. Lehetne ezt még folytatni, bár „meglesni” izgalmasabb a képeket.

Aztán, egy tágasabb teremben, minden egyes POSzT megkapta a maga tablóját.  Mindez a régi újságok levilágítása, majd újranyomtatása után kerülhetett elő, úgy, ahogyan még senki sem nézhette végig.

Emellett egy számítógépen, digitalizálva, bárki sokkal több, egykori dokumentum között tallózhat.

Mindez mindenkinek ajánlott, aki a kultúra, a színház, a várostörténet elkötelezett híve. Lényeges, hogy a városban zajló színházi események ideje alatt, mindenki betérhet egy kis kikapcsolódás erejéig a könyvtárba. Ami ingyenes, ezt fontos hangsúlyozni!
 

Hozzászólások

 
0 #1 Bia 2012-06-11 08:57
Szeretek böngészni a régi fotók, újságok között, az külön jó, hogy ilyen hangulatos helyen tehetjük, ráadásul együtt az összes eddigi évet megnézhetjük!!!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés