Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten

Ötödik alkalommal rendezi meg a Filharmónia Dél-Dunántúli KoncertszervezÅ‘ és RendezÅ‘ Nonprofit Kft. a pécsi Egyházzenei Fesztivált, ünnepelve ezzel az idén 300 éves pécsi zenekari misét. Az érdeklÅ‘dÅ‘k egyedülálló módon képet kaphatnak az egyházzene minden műfajáról, múltjáról és jelenérÅ‘l. A június 24 és július 1 között tartó programban fellépnek kórusok, orgonaművészek, régi-zenei együttesek- hazánkból és külföldrÅ‘l egyaránt.
Idén ötödszörre rendezzük meg a Pécsi Püspökséggel karöltve az Egyházzenei Fesztivált, június 24-tÅ‘l július 1-ig - tájékoztatta lapunkat Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Dél-Dunántúl ügyvezetÅ‘ igazgatója. Az Egyházzenei Fesztivál a hívÅ‘ és nem hívÅ‘ emberekhez egyaránt szól, lehetÅ‘séget biztosít az elcsendesedésre vagy az imádságra, kinek-kinek hite szerint. Többnyire orgonamuzsika csendül fel a fesztiválon, de lesz vokális és hangszeres zene is. Az egy hét kölcsönös felttöltÅ‘dést ígér: a művészek és művészpalánták megismerhetik Pécs gyönyörű hangszereit, az itt lakók pedig az élménnyel lehetnek gazdagabbak.
"A műfaj sztárjait - habár az egyházzenében nem használjuk ezt a kifejezést - köszönthetjük Pécsett." A szervezÅ‘k meghívták az ország legkiválóbb gregoriánegyüttesét, a Szent Efrém Férfikart (vezetÅ‘: Béres György), akik a lemezbemutató koncertjüket fogják tartani a fesztivál alatt. "Itt lesz egy kedves„házi zeneszerzÅ‘nk”, egyben szólistánk, Békési Marton Csaba. Neki már nagyon sok Å‘sbemutatóját tartottuk, ezúttal is ez a megtiszteltetés ért minket. Csaba az NKA pályázatán nyert Passió című művével, aminek bemutatását mi örömmel vállaltuk."
"Szeretnénk, hogy az emberek a nap folyamán is betérjenek a templomokba." Óránként, fél 12-kor a Belvárosi Templomban (Dzsámiban), fél egykor a Zsinagógában, fél kettÅ‘kor a Lyceum Templomban, háromkor a Zsolnay Mauzóleumban, délután ötkor pedig a Bazilikában fog felhangozni az orgonaszó. Jegyár 500 Ft, mely a fesztivál ideje alatt 5 Orgonaszó koncertre való belépésre jogosít.
Naponta fél ötkor egy 2009-ben kipróbált különleges helyszínt szeretnénk újra elÅ‘térbe helyezni. Amikor egyházmegyénk ezer éves fennállását ünnepeltük, a megnyitón, illetve az ünnepi szentmisén a fanfár a Bazilika tetejérÅ‘l szólalt meg. A jelzett idÅ‘pontban minden nap rézfúvós muzsika fog megszólalni a magasból. Naponta hat órakor szentmise lesz a város valamelyik templomában, este fél nyolckor pedig a koncertek veszik kezdetüket.
Az V. Egyházzenei Fesztivál fókusztémája : Háromszáz éves a zenekari szentmise Pécsett. 1712-re datáljuk az indulását. Ez az az év, amikor arról írnak a krónikák, hogy a Székesegyház orgonistája tanítja a muzsikusokat, és a késÅ‘bbi években már fizetési jegyzékben is szerepelnek. A fesztivál nyitó- és zárónapján zenekari mise hangzik el a Ferencesek templomában.
Fontosnak éreztük, hogy a programba a társművészeteket is bevonjuk, megmutassa a művészi kreativitás újabb szeletét. A fesztivál alatt ezért Mészáros Gergely fiatal szobrászművész munkáival ismerkedhet meg a közönség a Cella Septichora Látogatóközpontban. Mészáros hiteles és magas szintű művészetet képvisel, amely a keresztény liturgikus térben keresi a helyét. Egyházzenei Fesztivál bérlettel vagy Cella Septichora belépÅ‘vel látogatható.
Az V. Egyházzenei Fesztivál bérletéhez 4000 forintos áron juthatnak hozzá az érdeklÅ‘dÅ‘k, Mesterbérlet, Angster bérlet tulajdonosoknak, illetve nyugdíjasoknak és diákoknak 3000 forintba kerül a rendezvény látogatása, három vagy több bérlet vásárlása esetén pedig egy bérlet 2000 forintba kerül.
Az V. Egyházzenei Fesztivál részletes programja.
Hozzászólások
Ennek ellenére kÃvánjuk, hogy minden sikeres legyen!