Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Tizenhatodik alkalommal kerül sor az ICWiP-re, ami a tavalyi év óta egy nemzetközi nyári egyetemet jelent, központi témája pedig az energiapolitika, energiabiztonság lesz. Ehhez kapcsolódóan kiemelt programként a két legfontosabb és legtöbb kérdést magában rejtő energiaforrás, az olaj és az atom vitája fog zajlani és itt lesz a Kék Gazdaság atyja, Günter Pauli is. Filmestre és az ICWiP-érzést biztosító programokra idén is számíthatunk az eddigi évek költségvetésének töredékéből megvalósuló rendezvénysorozaton.
A 2010-es EKF év után a szervezők úgy látták, hogy érdemes visszatérni a gyökerekhez, vagyis a nyári egyetem vonalat fogják újra fejleszteni. Ennek egyik oka, hogy azok a források, amelyek lehetővé tették, hogy nyári egyetem és nemzetközi kulturális egyetemista fesztivál lehessen az ICWiP, meglehetősen szűkültek, ezért a fesztivál vonal fenntartására már nincs lehetőség. A nyári egyetem viszont kiválóan fejlődik és a szakmaisága az elmúlt években tovább erősödött – fogalmazott Tarrósy István, az ICWiP alapító-főszervezője. A társszervezővel, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával, illetve azokkal a stratégiai karokkal, akikkel évek óta együtt dolgoznak, a Jogtudományi Karral és a Közgázzal együttműködve meg tudták oldani, hogy az ideérkező egyetemisták kreditpontokért dolgozzanak. Az Európai Kredittranszfer Rendszerben hét kreditet érő oklevelet azok kapják meg, akik 10 napon keresztül az előadásokon, workshopokon, a terepgyakorlatokon vesznek részt.
Az idén a PTE-n elindul egy új szak, ami nagyon szorosan fog kötődni az ICWiP-hez, a rendezvény pedig nagyon szorosan fogja tudni támogatni azt. Ez az egyetem életében egy igazi „universitas”képzés, a nemzetközi tanulmányok szak lesz, ősztől indul BA és mesterképzésben. A BTK Politikai tanulmányok tanszéke koordinálja és benne lesz a Közgáz, a Jog, a TTK, az Orvosi Kar. Kurrens tudást fog adni azoknak, akik erre jelentkeznek. Az ICWiP, azáltal, hogy egy nemzetközi tanulmányok nyári egyetem, ehhez úgy fog szorosan kötődni, hogy a szak szakmai gyakorlatokat ír elő és 2013-tól az ICWiP lesz az egyik előírt szakmai gyakorlat. Akik beiratkoznak erre a képzésre, azok angol nyelven ugyanúgy végighallgathatják az előadásokat, kreditet kaphatnak érte, másrészt a szervezésében, előkészítésében és a lebonyolításában is részt fognak venni szakmai gyakorlatosként.
Pár év kihagyás után ismét a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatását is magáének tudhatja a nyári egyetem. Nem az ICWiP, hanem nagyon fontos cseh és egy szlovák partnereik pályáznak: a brnoi Masaryk Egyetem és a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem.
Ebben az évben tíz országból érkeznek kutatók, szakértők és előadók, nem csak a térségből, hanem más kontinensekről is. A tavalyi évhez hasonlóan ismét lesz japán előadó, köszönhetően az EU-Japan Fest-nek. Jönnek előadók Brazíliából, Európából pedig Törökországtól Ukrajnáig érkeznek szakértők.
A központi téma az energiabiztonsághoz kötődik, az energiapolitikákat veszi sorra. A PTE KTK-n az ICWiP indulásakor már zajlik a Kék Gazdaság Nyári Egyetem, amit első alkalommal szervez a Pécsi Közgáz. A kar meghívására Pécsre érkezik Günter Pauli, a Kék Gazdaság atyja, az Egyetem díszdoktora.Ezen az ICWiP-es hallgatók is részt tudnak majd venni, július 6-án 10 órakor.
Amikor energiabiztonságról, energiapolitikáról beszélünk - hívta fel a sajtótájékoztató résztvevőinek figyelmét a főszervező - nagyon sok oldalról meg kell azt vizsgálnunk. Lesz olyan szál, ami a nemzetközi politikában fellelhető nézeteket vizsgálja, de a közgazdásági, bölcsészettudományi oldalát is igyekszik bemutatni, illetve az építészet területéről is lesz előadás, ami kifejezetten az energiahasznosságról fog szólni a héten megnyitott Science Building kapcsán.
Az ICWiP idén módszertani értelemben is bővíti a kört, két nagy kerekasztal vitát is szervez: az atomvitát és az olajvitát. Az egyiket értelemszerűen Pakson, az atomerőműben tett látogatással egybekötve, július 12-én. Az Atomvitára az Országos Atomenergiai Hivatal főigazgatója, az MVM vezérigazgató-helyettese és az Egyesült Államok Követségének szakdiplomatája érkezik, akikkel az atomenergia jelenét és jövőjét vitatják meg Magyarország és a világ relációjában. Július 9-én az olajvitán többek közt dr. Orbán Anita, az energiabiztonságért felelős utazó nagykövet vesz részt. Július 14-én délelőtt pedig azzal zárul az energiapolitikai témák kitárgyalása, hogy globálisan ezekhez és a fenntarthatósághoz kapcsolódóan a most feltörekvő gazdaságok - Kína, India, Japán, Brazília - mit tesznek hozzá, illetve vesznek el.
A kulturális és sportprogramok továbbra is az ICWiP szerves részét képezik, az ICWiP-érzést ezek adják. A londoni olimpia jegyében ICWiP Olimpiára kerül sor: a Boszorkány úti kollégium környékét olimpiai helyszínné alakítják át, ahol a csapatoknak mindenféle sportfeladatot kell megoldaniuk. Az Urániában tematikus filmest várja a résztvevőket, a központi témával, az energiával fog ez is foglalkozni. Egyrészt mindenki által ismert sorozatokból, például a Dallasból válogattak össze jeleneteket, úgy összevágva, hogy megfelelően provokatív legyen. Ezt egy beszélgetés követi, végül Al Gore Kényelmetlen igazság c. filmjét nézhetik meg a környezettudatossággal foglalkozó nézők. Nem maradhat el az országok ételeit, italait, szokásait bemutató country show sem, amelyet első ízben egy főzőverseny egészít ki.
Tarrósy úgy fogalmazott, hogy a tizenhatodik alkalom már elég komoly szám, szeretnék, ha az ICWiP folyamatosan fejlődne tovább. Állandó célkitűzés, hogy amennyiben a nyári egyetem mellett lehetőség kínálkozik, a fesztiválszálat újra bekössék a rendezvénybe.
Július 5 és 15 között a világ minden tájáról közel száz hallgató érkezik Pécsre, hogy végigjárja a nyári egyetemet, elmélyedjen az energiapolitika és energiabiztonság témakörében. A Bölcsészkaron és a Közgázon zajló előadások angol nyelven zajlanak, amik bárki számára szabadon látogathatóak lesznek. A rendezvénysorozatot a 2010-es 40 milliós támogatás helyett idén 9 millió forintból kénytelenek levezényelni.
További információk: icwip.hu
Hozzászólások