Új dékán a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán

Új dékán a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán

2012. június 30. szombat, 13:42 Közélet
PDF
A Pécsi Tudományegyetem rektora, Bódis József 2012. július 1-től négy éves időtartamra dr. Nemeskéri Zsolt egyetemi docenst bízta meg a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (FEEK) dékáni feladatainak ellátásával. Mint ismeretes, Dr. Koltai Dénes mandátuma lejárt, így ő hét év után adta át a dékáni láncot utódjának.

Az új dékán tervei között a FEEK hagyományos képzési területeinek megerÅ‘sítése és új képzési irányok kijelölése is szerepel. Az egyetemi stratégiával együtt formálódó programban hangsúlyos elem a felsÅ‘fokú szakképzések és az alapképzések gyakorlati ismereteinek bÅ‘vítése, a mesterképzéshez kötÅ‘dÅ‘en a kutatási tevékenységek megerÅ‘sítése. Hosszabb távon cél a doktori iskola alapítása, ezt azonban több doktori program beindításával is elÅ‘ szeretnék készíteni.  A kar kiemelkedÅ‘ színvonalú infrastrukturális adottságaira építve gyakorló művelÅ‘dési ház létrehozását tervezi az egyetem Szántó Kovács János utcai épületében.

Dr. Nemeskéri Zsolt 1973-ban született Pécsett. A Janus Pannonius Tudományegyetemen 1996-ban közgazdász, 1997-ben humán szervező egyetemi diplomát szerez. Első munkahelye az OTP Bank, ahonnan oktatóként tért vissza az egyetemre 1998-ban. PhD doktori címét 2003-ban ugyancsak Pécsett védte meg, habilitációt 2010-ben tett a Nyugat-Magyarországi Egyetemen. Legutóbb a PTE FEEK Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének igazgatói pozícióját töltötte be, tanszékvezető egyetemi docensként. Nős, négy gyermek édesapja.


Hozzászólások

 
0 #2 Modell 2012-07-02 19:34
Én is.
Idézet
 
 
0 #1 Klára 2012-07-02 10:40
Gratulálok és sok erőt, kitartást kívánok az új dékánnak ehhez a nem könnyű feladathoz!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés