A pécsi úthálózat „pont olyan, amilyen”. A naponta közlekedők mindezt jól tudják. Akad azonban egy gond, ami sokkal kevesebbeket érint, leginkább a kerékpárosokat. Az aknafedőlapok, rácsok (képünkön) közül néhány ugyanis veszélyt jelenthet a tekerőkre. Főleg, ha a vékonyabb fajta gumi van a biciklijükön, az önerőből haladóknak.
Rengeteg fajta aknafedél akad a városban. Számtalan van megsüllyedve néhány centiméterrel, míg másikak feljebb vannak a megszokottnál. De ezek a bosszúságok legfeljebb a közlekedők szívét, máját rázzák meg, ha átrobognak a kritikus pontokon.
Pár újabb típusú fémszerkezet azonban ennél komolyabb forrása lehet a veszélyeknek. Hiszen már a tervezésükkor sem számítottak a kerekesekre. Pedig nem túlságosan átdolgozva a terveket, ezen gondokat elháríthatták volna. Mi több, fel sem merülnének!
Bizonyos fajta kerékgumik olyan keskenyek, amelyek képesek lehetnek belezökkenni, rosszabb esetben beleszorulni a szerkezetek réseibe. Természetesen, csak abban az esetben, ha a zömmel kör alakú vasak „mintázata” párhuzamos az utakkal, utcákkal. Vagyis, legtöbb esetben elégséges lenne a 90 fokos elfordításuk, máris elhárulna az esés lehetősége.
A vastagabb külső megóvja a tekerőt, a vékonyabbakkal elindulók meg lessenek!
Néhány megkérdezett városi pedálozó véleménye alapján a tapasztalatok úgy összegezhetőek, hogy figyelni kell, ennyi az egész. A megszokott útvonalakon kialakul egyfajta rutin, ismeretlen helyeken meg a nyitott szem a biztonságos megoldás.
Persze, valami hasonló ez, mint a régebbi villamossínek esetén, esetleg mostani vasúti átjárókban. Főleg ott, ahol kissé átlósan futnak a sínpárok, az úthoz képest. Ott sem szerencsés „hosszában” ráhajtani a sínekre, inkább minél meredekebb szögben szerencsésebb túljutni az akadályokon.
Nem érkezett ilyen bejelentés
A városban, a nem főközlekedési utak kezelése a BIOKOM Kft-hez tartozik. A marketingvezető Rácz Henriett szerint, aki egyben a sajtóügyekkel is foglalkozik, a felvetett problémakörben sem balesetről, sem vagyoni kárról nem érkezett hozzájuk bejelentés, az elmúlt időszakban. Ami több dolgot is jelenthet. Egyrészt, a bicajon közlekedők elővigyázatosak voltak, kikerülték a kritikus pontokat. Vagy, ha történt esetleg hasonló malőr, annak a híre sem jutott el a céghez.