Állati meleg van

2012. július 04. szerda, 11:22 Bereczki Lajos Közélet
PDF
A címben szereplő megállapítás igaz, de ha fellátogatunk a Mecsekre az állatkertbe, akkor egy kicsivel kellemesebb klíma fogad minket, nem beszélve a látványról, amely eltereli a figyelmünket a hőségről. Két majomfaj is szaporulattal örvendeztette meg az állatbarátokat, a pécsi ZOO táborosok pedig elkezdték nyári foglalatosságukat. (Galériával!)


Nincs sem a farkasok, sem a növényevők szállásán légkondi, ennek ellenére jól elvannak a számukra kijelölt területen. Ahogy azt Andricz Bertold az állatkerti dolgozók csoportvezetője elmondta, itt fenn a hegyen alacsonyabb a napi középhőmérséklet, mint a városban, ráadásul az erdős területen minden lakó talál magának egy kis árnyékot, ami azért fontos ebben a kánikulában. Természetesen ők is adnak jégbe fagyasztott gyümölcsöt bizonyos állatfajoknak, de ahogy elmondta, ennek inkább a sajtó munkatársai örülnek, mert az ilyen etetés színesíti a tudósítást és „felturbózza” a vágóképeket. Valójában az a fontos, hogy az állatok kellő folyadékmennyiséghez jussanak, akár víz, akár lédús zöldség-gyümölcs formájában (lásd fenti kis képünkön.) Persze egyes szárazföldi fajok vizes környezet nélkül nem élhetnek, ennek egyik legjelesebb képviselője a víziló, amelynek szerda reggelre éppen cserére érett a medencében található vize. Nem olcsó mulatság egy ilyen vízcsere, kéthetente mintegy 150 ezer forintot kóstál, ráadásul a nagy meleg miatt már egy kis „bukéja” volt a víznek, így ennél pár nappal korábban le kellett cserélni. A nagytestű főemlősök közül a csimpánzok a legönállóbbak, pille palackból szürcsölik vizüket, mint megtudtam nem igazán az elegancia és a praktikum végett, hanem mert veszélyes vadállatnak számítanak, így gondozóik nem érintkeznek velük közvetlenül, ezért marad a palackos víz.
A pécsi gyerekek ZOO táborba jöhetnek heti váltásban, ahol megtanulják az állatok almozásán kívül a legfontosabb ismereteket az adott fajról, közvetlenül találkozhatnak velük (persze csak a veszélytelenebbekkel) testközelből szemlélhetik táplálkozásukat, életmódjukat.
Andricz Bertold elmondta, hogy az állatkert elköltöztetése már nem időszerű. Pályáztak a jelenlegi korszerűsítésére, amennyiben ez sikerrel jár, akkor a karsztvíz védelme mellett talán egy kis területnövelésre is futja majd, amely a látogatók számára hozhat újabb érdekes állatfajokat, szebb bemutatóhelyeket és korszerűbb ellátást a bentlakó állatok számára.
Mindezt 2015-re tervezik, addig pedig bízunk benne, hogy a jelenlegi állapotában is népszerű látványosság sok látogatót vonz az egész országból. Igazolásul annak, hogy nem rossz hely a pécsi állatkert, két kistestű majomfa is szaporulattal örvendeztette meg a látogatókat. A selyemmajmoknál hármas ikrek, míg a kapucinus majmoknál egy kis újszülött csüng az anyján. Már csak ezért is érdemes ellátogatni az állatkertbe, hogy ez ritka eseményt saját szemünkkel lássuk, másrészt szemtanúi lehetünk a kicsik cseperedésének, ami mindig megkapó látvány.



Selyemmajmocska - hátán a kis púp az egyik újszülött kölyke a háromból



Apella apuka - a háromfős csoportról azt hitték mindegyik hím




Aztán ez egyik apella majom nemrég világra hozta kicsinyét




Páviángyerek örül a jóidőnek




A szokásos szurikáta póz




Prérikutya dugja ki orrát a hűs föld alatti járatából




A strucc az árnyékban hűsöl




A tarajos sülök behúzódtak odujukba, de a finom eleség kicsalja őket


Hozzászólások

 
0 #4 Vali 2012-07-06 07:22
Azért az unokáimmal még így is nagyon jó kimenni az állatkertbe..., nem mintha nem örültünk volna egy nagyobbnak!
Idézet
 
 
0 #3 Lilla 2012-07-05 10:28
Igazi nagy turistacsalogat ó lett volna, ha a kalandpark és az állatkert egymást erősítve működtek volna, közel egyhelyen!!!Azé rt már az is valami, ahogy most kinéz az állatkert. Mármint a korábbi évekhez viszonyítva, de a szegedi, a veszprémi vagy a nyíregyházi vadasparkokhoz, állatkertekhez viszonyítva, még nagyon-nagyon kevés ez így...
Idézet
 
 
0 #2 Tomi 2012-07-05 08:37
J épül-szépül, de jó lenne egy új helyen. Ebből nem lesz városi nevezetesség.
Idézet
 
 
0 #1 Ernő 2012-07-04 18:15
Legalább nekik jó ebben a nagy melegben. Csípem az állatkertet, remélem épül-szépül a jövőben!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés