Még a galambok is örülnek a víznek

2012. július 05. csütörtök, 08:59 Közélet
PDF
Locsolni nem csak a növényeket kell, lehet. Néha bizony a követ is érdemes megöntözni. Ezt teszik a pécsi belvárosban a BIOKOM Kft. munkatársai, naponta, délutánonként (képünkön). Méghozzá sikerrel, hiszen egy japán turistacsoport tagjai például látványosan megtapsolták a gépkocsivezetőt.




A hőség már-már az utcakövet is megolvasztja. Ilyenkor lehet jó egy tartálykocsit vezetni! Gondolhatják a naivak, mert mint kiderült, a fülkében 40 Celsius foknál jóval több uralkodik. Hiába, mindig arra mennek, ahol talán a legmelegebb van Pécsett, a történelmi környezetben. Ennek ellenére Kiel Csaba nem panaszkodott, vidáman fogta fel a feladatot.

– Naponta többször is lezuhanyozhatunk – közölte a meglepő hírt Csaba, aki nem csak önt, de előtte természetesen tölt is. Méghozzá városi tűzcsapoknál, csővel vételezi az enyhülést adó folyadékot. – Amikor lecsavarjuk a gyorscsatlakozót, akkor egy kis túlnyomás uralkodik a vezetékben, ami szétspriccel. De ügyesen azért szárazon is meg lehet úszni az eseményt. Meg aztán pár csepp nem fagy rá a ruhánkra, cipőnkre.



Nem műszaki hiba történt, csupán a túlnyomást kell rendszeresen megszüntetni, a feltöltés után néhány másodperccel

– A gyerekeknek talán még tetszik is maga a locsolóautó, meg a vízsugár. De senki sem mérgelődött még emiatt, ha véletlenül nedves lett?
– Eddig talán egy esetben hozták szóba a rokonságomat, anyámat. Ám azt meg elengedtem a fülem mellett, mert inkább a munkára figyeltem. Olyat azért nem lehet tenni, aminek a fogadtatása teljesen egységes. A többség számára jól esik, ha párásabb lesz a levegő, hűvösebbé válik a terület. Amúgy meg lassan haladunk, alacsony sebességi fokozatban, viszonylag magas motorfordulaton. A szivattyúk jól dolgoznak, könnyű a szabályozás, megállni sem nehéz, ha a helyzet úgy kívánja. Igyekszünk figyelemmel lenni a polgárokra, különösen igaz ez a Király utcában, ahol sok vendéglátóhely akad.



Nem lehet mindig repülni, néha inni is kell!

Még a galambok is örömmel fogadták a fröccsöt. A bitumen kisebb vájatában, szinte boldogan kortyolgatott az egyik egyed, már amennyiben egy madár egyáltalán kortyolgat. Mindenesetre, a tikkasztó időjárás közepette, a városlakó szárnyasok életét is megkönnyíti a vízpermet.

Két kocsi, négy tartály

A belvárosban szolgálatot teljesítő két kisebbfajta teherautó Németországból való. Pontosabban, az egyik, egy Multicar, vélhetően még az egykor volt Német Demokratikus Köztársaság (NDK) gyártmánya. Mindkettő rakfelületén két-két, egyenként 1000 literes tartály van, amiket délutánonként négyszer töltenek meg a sofőrök. Azaz összesen 16 000 liter vizet locsolnak szét, lassú útjuk során.  

Hozzászólások

 
0 #1 Simon 2012-07-05 10:53
De milyen jó is az a kis enyhe permet!!! Erről eszembe jutott, hogy a 70-es években Leningrádban egy kora hajnalon az utcán sétálva találkoztunk a nagy-nagy (szovjet) locsolóautóval. Felugrottunk egy ház bejárati lépcsőjére, de esélyünk sem volt, mert a locsoló a földszinti ablakok közepéig mindent beterített vízzel, és nem kevéssel. Minket is. De fiatalok voltunk, vidámak, csak nevettünk az egészen.
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés