Jeles nap volt a magyar rádiózás történetében január 12-e. Ettől a naptól kezdve, 1953-tól szólalt meg rendszeresen, a szerb-horvát nemzetiségi műsor, a Magyar Rádióban. Azóta a két nép, a nyelvek szintén szétváltak, a német ajkúak is régen bekapcsolódtak a műsorfolyamba. Az idegen nyelvű rádiózás magyarországi fellegvára viszont Pécs maradt (képünk az egyik stúdióban készült), a továbbiakban is.
Jelenleg az adásokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) készíti. A szerb nyelvű megszólalás egyik felelős szerkesztője nem más, mint a pécsi Rádity Milenko, aki immár huszonkét éve ül a mikrofonok előtt.
– Amikor az ötlet, az akkor még együtt kezelt szerb-horvát adás létrehozása felmerült, bizony kemény politikai idők voltak – idézte meg azt a korszakot az elektronikus újságírás szakembere, amikor ő még nem élt. – Természetesen, komoly, országos vezetői szándék is felfedezhető volt abban, hogy éppen a Rákosi-éra „fénykorában” szólalhatott meg első alkalommal az adás. Azt tudni kell, korábban is voltak nemzetiségi műsorok Magyarországon, de attól kezdve érdemes folytonosságról beszélni.
– Mennyire lehetett véletlenszerű, hogy Pécsre kerültek bizonyos szekciók?
– A déli határ közelsége ezt nyilván indokolttá tette. Aztán, a baranyai svábság mindezt tovább erősíthette. A mi „délszláv” megszólalásainkat nem csak az itt élő nemzetiségek, de a határon túliak is rendszeresen figyelték, hallgatták. Mindez napjainkban is elmondható, amikor azért a kiemelt politikai színezet, már szerencsére alaposan megfakult.
A régi szalagokon ott vannak az elmúlt évtizedek nemzetiségi történései
– Magyarországi kisebbség tagjaként, újságíróként, mennyire kíséri figyelemmel a szerbség „itteni”, illetve „ottani” fontos történéseit, apróbb rezdüléseit.
– Ebből a szempontból, szinte tökéletesen kettős életet élek. Megállás nélkül szemlézem a szerbiai kulturális, gazdasági, sporttal, minden mással összefüggő változást. Hiszen ezekről illene, minél objektívebb módon tájékoztatni azokat, akik tőlünk is hírekhez jutnak.
– Információt, zenét szolgáltatnak kollégáikkal, napi két órában. Sok, vagy kevés ennyi időben foglalkozni a témával?
– Nézőpont kérdése! Az adásidőt megtölteni szép feladat, rengeteg munkával. A hangsúly azonban elsősorban azon van, hogy a hangszórókon keresztül elérhetjük az itteni nemzetiséget, vagy az anyaországbeli kíváncsiakat. Ez mindennél fontosabb akkor, amikor elértünk a hatodik évtizedbe, ebben a műfajban.
Hozzászólások