Varázslat egy pad körül

L.J. Színház
PDF
Bemutatóra készülnek a PTE 1. Számú Gyakorló Általános Iskola diákjai és tanárai. Schóber Tamás zenéjével, Sebők Gábor dalszövegeivel Czanikné Dezső Emőke koreográfiájával április 26-án a Pécsi Ifjúsági Házban mutatják be „A pad” című zenés játékot. A darab egy éves alkotómunka eredménye, melyben az iskola mintegy kilencven diákja vesz részt. A több mint harminc színészpalánta debütálását önkéntes táncosok produkciója egészíti ki, a művet színesítő tucatnyi dalt a Campanella Gyermekkar szólaltatja meg.

A darabról az alkotó-rendezőt faggattuk. V. Papp Zoltán elmondta, hogy a több szálon futó cselekmény egy köztéri pad környékén játszódik. Az arra járó, vagy az éppen ott találkozó köznapi emberek életét a pad megtestesült alakja hol derűs nyugalommal szemléli, hol incselkedő mondataival kommentálja. Rezonőr szerepének megfelelően csipkelődik az utcaseprővel, a bandafőnökkel, a „nála lakó” csavargóval. Együtt szomorkodik a fiukat régóta kereső idős házaspárral, szorít a randevúra készülő fiataloknak, miközben ő is elgyengül egy szépítkező csinibaba láttán. Hadakozik a miatta felbőszült kabátos emberrel, közben tanúja egy leánycsapat szelíd torzsalkodásainak. Rendőrök járőröznek körülötte, lesifotós örökíti meg a jeleneteket egy pletykalap számára. Aztán a nagy kavarodásban csöndesen megjelenik ezüstös ingében egy különös kisfiú, és egyszerre minden megváltozik…

V. Papp Zoltán lapunknak azt is elmondta, hogy a bemutatóra egész tanévben készültek. Komoly „casting” előzte meg a főbb szerepek megformálóinak kiválasztását. Kezdetben a darab prózainak indult, ám mivel a gyerekek lelkesedését nem akarták lelombozni, belekerültek a dalok és a táncos jelenetek. Így minden jelentkezőnek jutott lehetőség. A főbb szerepeket alakító diákoknak komoly feladatot adott a felnőtt és idős karakterek megformálása. Előfordult, hogy egy-egy jellemábrázoló jelenetet több délutánon keresztül próbáltak- tette hozzá az író-rendező.
A hol kacagtató, hol mélyen érzelmes történetet a bemutatón kívül április 27-én és május 4-én tekinthetik meg az érdeklődők.

Hozzászólások

 
0 #9 Guest 2010-09-28 20:19
hol lehet hozzájutni a szövegkönyvhöz?
Felvidéken mi is megpróbálkoznán k A DARABBAL, ha ennyire jó.
címem , előre is köszönöm
Idézet
 
 
+2 #8 Guest 2010-05-03 21:00
Ez talán még a LOTTIT és az EMILT felülmúlja.

CSÚCS!!!!
Idézet
 
 
+3 #7 Guest 2010-05-03 20:59
Ez talán még a LOTTIT és az EMILT is felülmúlja, pedig azok csúcsteljesítmé nyek voltak.
Idézet
 
 
+2 #6 Guest 2010-05-03 14:42
Mög hát!!! :lol:
Gyertek el holnap megnézni minket!!!
Idézet
 
 
-1 #5 Guest 2010-05-01 09:45
Megcsiknáltuuuu uk:D
Idézet
 
 
+5 #4 Guest 2010-04-26 18:33
MEGCSINÁLTUK!!! !(L :D :lol: :-) ;-) )
Idézet
 
 
+5 #3 Guest 2010-04-25 13:05
érdemes lesz, én is igy gondolom:)
Idézet
 
 
+5 #2 Guest 2010-04-25 11:37
Háááááát én már láttam a próbát, érdemes lesz megnézni! :-)
Idézet
 
 
+5 #1 Guest 2010-04-25 08:51
Ez tök király lesz! :lol: :P
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés