Kulturális hidak épülnek Pécsett

Színház
PDF
Hat évvel ezelőtt Ensemble néven indult a társulat, amely arra tesz kísérletet, hogy üres tereket színházzal, a művészet jelen valóságával töltsék meg. Az Üres Tér Társulat fiatal, független alkotói most a keleti városrészt célozták meg a Pécs2010 Európa Kulturális Főváros program keretében.
A már „levetett”  Ensemble elnevezés arra az együttes alkotói munkára utal, amely a hatfős társulatot jellemzi. Az „üres tér” fogalmának használata Peter Brook angol rendezőtől származik, aki azonos című könyvében a teátrumról úgy vall, hogy annak létrejöttéhez nem kell más, minthogy valaki átmenjen egy üres téren, s mindezt egy külső szemlélő figyelje. A társulat felfogása szerint tehát színház bárhol, bármikor lehet.

A szervezet produkciós vezetője, Tasnádi Zsófia szerint összművészeti alkotómunkájukban keresgélik kérdéseikre a válaszokat, csapatuk tagjai közt vannak képzőművészek, fotósok és zenészek is. Az Üres Tér Társulat egyik kiemelt célja az is, hogy a színjátszás segítségével kulturális civil összefogás bázisát teremtsék meg, ennek megfelelően egy kulturális híd kialakulását kezdeményezték a város eltérő adottságokkal rendelkező területei és lakói között  a Bázisprogram – Perem című programmal.

A Pécs2010 EKF program keretében megvalósuló projekt egy szocio-művészeti kísérlet. A tagok a Hősök tere környékén három hónapja foglalkoznak hátrányos helyzetű gyerekekkel. Heti rendszerességgel tartanak művészeti foglalkozásokat, interaktív játékokon keresztül fejlesztik képességeiket, így szeretnének minél több kreativitást és alkotói vágyat kihozni belőlük.

A munkájuk során létrejövő közös alkotásokat május 2-án 15.00 órakor mutatják be a közönségnek a Jószerencsét Filmszínházban (Hősök tere, Török István u. 2.).
A fenti programot megelőzően Álomtalanítás – nagy kikatúra címmel a pécsi Kika áruház tereit (Makay István utca 7.) használják színházi jelenetek helyszínéül, az ember és tárgy viszonyának kérdését körüljárva. Az április 28-ai 18 órakor kezdődő bemutatóra, illetve a 29-ei és 30-ai előadásokra a www.alomtalanitas.blog.hu-n lehet helyet foglalni. A belépés ingyenes.




Pécs2010 Sajtóiroda

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-04-27 10:50
érdekes lehet, megnézem. a fiatalok is megjelentek a színpadon - ez figyelemreméltó
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés