A volt Munkásőrlaktanya új életre kel

Közélet
PDF

Pályázati pénzből alakítanak ki új férőhelyeket Pécsett, a Támasz Alapítvány közreműködésével, hajléktalanok számára. Az elnyert összeg jelentősnek mondható, hiszen összesen 148 809 172 forintról szól a fáma. Ebből, a korábbi Munkásőrlaktanyát újítják fel, alakítják át, ahol Férfiak Éjjeli Menedékhelye, valamint Hajléktalanok Ápoló Otthona készül el, méghozzá hamarosan. A képen az épület homlokzata látható.

 
A munkálatok 2010. február 1-én indultak meg, a tervezett átadásra ugyanebben az évben, augusztusban kerülhet sor, ha minden az elképzelések szerint történik majd, az elkövetkezőkben is. A volt pécsi Munkásőr Laktanya átalakítása után tölthet be szociális feladatokat.
 

A Támasz Alapítvány a baranyai megyeszékhelyen 1989-től végez hajléktalan-ellátást, ebben a formában. Attól kezdve rengeteget igyekeztek tenni a rászorulók érdekében. Most, ennek az építkezésének a befejezése után, emberibb körülményeket teremthetnek a rászorulóknak.

 

Ez már csak annak ismeretében is indokolt lehet, mert az amúgy szinte teljes körű szolgáltatást nyújtó alapítvány különböző szolgáltatásait a 2009-es évedben, összesen 1056 hajléktalanná vált embertársunk vette igénybe. Vagyis, a tapasztalatok azt mutatják, sajnos jelentős igény mutatkozik az ilyen jellegű munkára.

 

Mivel pedig a hajléktalan életforma fokozottan nagymértékű egészségügyi kockázattal is jár, ezét fontos dolog, hogy az éjszakai fedél biztosítása mellett, az érintettek betegség idején se maradjanak a csillagos ég alatt. Ezért olyan bázis kialakítását végzik jelenleg is a József Attila utca 10. szám alatt, ahol a későbbiekben ötven fő betegellátására nyílik lehetőség.

 

Az anyagi forrásokat az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította az egész beruházáshoz, pontosabban a project lebonyolításához. Ezzel költözhet új élet a Munkásőrlaktanyába, tartalommal töltve meg azt az épületet, ami szerencsére régen elveszítette korábbi lakóit.

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-04-27 10:50
Érdemes hajléktalannak lenni, egyre jobb az ellátás. Hja, futja nekünk.
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés