"PénzSztár" vetélkedő a Zsolnay Negyedben

2013. november 18. hétfő, 15:04 Közélet
PDF
A Középiskolásoknak kiírt pénzügyi vetélkedő régiós döntőjén a benevezett 124 csapatból a kétfordulós selejtezők, és a megyei fordulók után legjobbnak bizonyult négy - köztük a Janus Pannonius Gimnázium csapata - méri össze tudását 2013. november 21-én, az ország többi régiójában versenyző 24 csapattal.

A Szigetvári Takarékszövetkezetet érte az a megtiszteltetés, hogy e színvonalas és népszerű vetélkedő Dél-Dunántúli regionális fordulójának rendezője, házigazdája legyen. Dr Kiss Endre a Szigetvári Takarék Igazgatóságának Elnöke a következőképpen nyilatkozott; „A Takarék életében mindig is fontos szerepet töltött be az ifjúság pénzügyi kultúrájának fejlesztése, támogatása., ezért nagy örömmel tölt el bennünket, hogy bennünket ért ez a megtisztelő feladat; a regionális döntő megszervezése.”

A versenyre a régióból összesen 36 középiskola 124 csapata nevezett be.  A Szigetvári Takarék a rendezvény helyszínéül a Zsolnay Kulturális Negyedet választotta, dr. Kiss Endre elmondása szerint „a régió megismertetéseként gondoltuk, hogy a középiskolások s felkészítő tanáraik, kísérőik számára a verseny izgalmai mellett egy különleges élményt jelent majd a pécsi EKF gyöngyszeme.”

A 10 fordulós verseny során mind írásbeli mind szóbeli feladatokat kell majd megoldaniuk a lelkes csapatoknak, amelyeket egy három főből álló zsűri értékel, pontoz, amelynek elnöke Dr. Kálózdi Tamás, a Signál Biztosító elnök-vezérigazgatója lesz. A zsűri további tagjai Dr. Kiss Endre, a Szigetvári Takarék Igazgatóságának elnöke és Kultné Mátyás Rita a Mohácsi Takarékbank elnök- vezérigazgatója lesz.
A Régiós döntőkben versenyző 28 csapat mind jogosult lesz valamilyen díjazásra.

A Szigetvári Takarékszövetkezet sok szeretettel várja a résztvevő csapatokat, felkészítő tanáraikat és a szurkolókat egyaránt.

 
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés