Nem várható komoly tél, csak lics-locs

2013. december 02. hétfő, 13:00 Közélet
PDF
Igazán remek hírrel szolgálhatunk mindenkinek. Az előrejelzések szerint az idei tél (képünk illusztráció) nagyjából elmarad. Ez a fázósakon kívül mindenki másnak is pompás információ, mert ezzel jelentős összegeket lehet megtakarítani, a fűtési szezonban. A dolognak csupán egyetlen szépséghibája akad. Éppen száz évvel ezelőtti az előretekintés, hiszen 1913. december elejtenek jelentéséből idézünk, az elkövetkezőkben. Ami azért érdekes, mert innen nézve, igazán hangulatos volt az akkori beszámoló, bár nem minden elemében világos, mint a nappali hómező.

Megint nem lesz tél! A hivatalos időjelzés szerint a zord, zimankós napoknak legfeljebb némi nyoma akadhat, az elkövetkező hónapokban. Mert egy évszázaddal ezelőtt, ilyen időszakban, a középmeleget 12 fok Celsius értékűnek jellemezték. Csak itt-ott hullott némi csapadék az égből, ám számottevőnek az nem volt minősíthető.

Akadtak olyan évek, amikor a hatóságok, mostanra már elrendelték a falusi jégvermek megtöltésének kötelezettségét. Ilyen melegben azonban az arra hivatott emberek elő sem mertek hozakodni hasonló ötlettel, mert nevetség tárgyává válhattak volna, a botor ötlet miatt.

A tavaszias levegőben, a ragyogó égbolt alatt, a nyitott ablakokon még színes pillangók is bereppenhettek a házakba. Amire korábban azért nem nagyon akadt példa Pécsett, illetve a környező településeken.

Mivel pedig meglehetősen enyhe volt a téli évszak eleje, ezért a szánkók a fészerekben porosodtak. Nem is beszélve a korcsolyákról, lobogányokról (pompás éteri lomb az egyik jelentése, szóval ezt nem sikerült megfejteni), skykről (nyilván sítalpak), amik a padláson hevertek, mert értelmetlenség lett volna előhozni azokat.  

A vadludak a szabad vizeken, a nagy Dunán úszkáltak, a hollók, varjak, csókák, a mezőkön prücskéreztek (vélhetően sütkéreztek, miközben valami mást is tettek, méghozzá fontosat).

A szakértők szerint nem volt várható komoly fagyás, havazás. Bár azért néhánynapos hasonló jelenségre lehetett számítani, de „Tél tábornok” nagy támadástól megriadni felesleges lett volna. Éppen ennek következtében, az időjósok lics-locsról, csatakos sárról beszéltek, írtak. Aztán meg azt közölték, hamarosan kitavaszodik, azt követően meg beleszaladunk a forró nyárba.

Ezzel tulajdonképpen a pórnép sokat kezdeni nem is nagyon tudott, legfeljebb erősen nézte a naptárat, aztán bízott a jobbik szerencsében.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés