Vigyázat, szemből is jöhetnek a kerekesek!

2013. december 04. szerda, 10:41 Közélet
PDF
Nem árt figyelniük az autósoknak, Pécs történelmi belvárosában. Ugyanis olyan helyeken is felbukkanhatnak a kerékpározók, ahol eddig a szabály nem tette lehetővé számukra a pedálozást. Ilyen például a Király, de a Nagy Flórián utca is utca is (képünk a helyszínen készült), ahol szorgos kezek festették fel az egyértelmű sárga, nagy útburkolati jeleket. A korábbi egyirányú utcák rendje ugyan alapvetően nem változott meg, mégis várható szemből érkező közlekedő.

Az utóbbi időben jól fogyott a sárga, útburkolati festék a pécsi belvárosi utcákban. Sablonos emberek kerékpárok képét vitték fel a bitumenre, máshol meg a műkövezetre. Figyelmeztetve arra mindenkit, a korábban megszokott rendszer helyett valami újat kell megtanulniuk, az arra haladóknak.

Mindez a városi kerékpárút-hálózat bővítésének részeként valósulhatott meg. Amivel persze szinte egy méterrel sem lett hosszabb a védett szakaszok hosszúsága, vagyis önálló, elkülönített rész nem épült. De legalább a közúti „művészet” eszközeivel bővültek azok a részek, ahol a kerekezők biztonságosabban haladhatnak.



Az autósok még nem azonosultak az új helyzettel

Feltéve, ha az autósok is hasonlóan gondolkodnak ebben az ügyben. Mert tény, azért a kocsisok, meg a kerekezők nem mindig vannak hatalmas, megbonthatatlan baráti egységben, a hétköznapok során. Amiben természetesen mindkét tábor ludas, a felelősség közös.

Mivel azonban, leginkább a külföldi egyetemisták miatt, a baranyai megyeszékhelyen tekerők száma megsokszorozódott, hát kénytelenek egymás jelenlétét eltűrni, megszokni a felek. Mert mást sem nagyon tudnak tenni, a jelen helyzetben.

Csak külön engedéllyel szabad

Amikor a KRESZ lehetővé tette, hogy egyirányú utcában, szemből is behajthattak a biciklisek, akkor többen félreértették a módosítást. A téves felfogás szerint, minden ilyen útszakaszra érvényes volt a regula, ám ez nem igaz! Csak abban az esetben szabad az autósokkal szemben haladni, ha arra az adott szakasz mindkét végén egyértelműen tábla figyelmeztet, illetve útburkolati jelek azt lehetővé teszik. Szóval, ha valaki nem ilyen helyen gurul, akkor megsérti az előírásokat. Abban az esetben pedig büntethető az illető!


A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés