Műemlékké nyilvánítva

2013. december 31. kedd, 08:06 Közélet
PDF
Aki azt hiszi, hogy a polgári humor kiveszőben van, annak bizony csalódnia kell! Igenis létezik ez a fajtája a vidámságnak. Legalábbis ezt bizonyítja az a műanyagba csomagolt üzenet, amit Pécsett, az Egyetem utca, illetve a Koller utca sarkán (képünk a helyszínen készült), helyeztek ki szorgos, dolgos kezek. Egy 2010-es útburkolat ramaty állapotára vívva fel a figyelmet. Jobb, ha többen tudják, látják, olvassák, miképpen is vélekednek egyesek az amúgy tényleg lehetetlen helyzetről.


Az Európa Kulturális Fővárosa 2010-es sorozatának korokon átívelő hatásáról sokan, számos helyen ejtettek szót korábban. Ennek a gondolatnak egy gyönyörűséges példája az, ami a pécsi belvárosban látható, tapasztalható. A Koller, meg az Egyetem utca sarkán a kövezet felpúposodott, meglazult. Ezután került oda a veszélyt jelző tábla. Azt követően, mintegy egy éven keresztül csak annyi történt, hogy lapozgattuk a naptárat.

Senki egy kavicsot sem tett odébb, minden ment a maga megszokott, rossz medrében. A javításnak, annak szándékának még nyomelemeit sem lehetett felfedezni. Biztosan arra vártak az intézkedésre jogosultak, miszerint jobb, ha tovább romlik a helyzet. Mert akkor egyszer, tényleg érdemes lesz helyrehozni a hibás részt.



A szöveg mindent elmond a kihelyező álláspontjáról

De ezek szerint az a rendkívüli pillanat még nem érkezett el. Ezért kerülhetett ki a gúnyos, szépen beburkolt üzenet, ami az illetékesek figyelmét szerette volna felhívni, egy bosszantó jelenségre.

Mindez különösen azért felháborító, mert rendszeresen arról szóltak a különböző fórumok, hogy a minőségi kifogások elhárítására rendelkezésre állnak a pénzügyi keretek. Persze, ha ez mégsem lenne így, előbb (de inkább utóbb), mégis csak a város költségvetéséből kell elvégeztetni a munkálatokat. Hacsak nem ragaszkodnak a városi irányítók ahhoz, ez már bizony örökre maradjon így.

Legyen hát a környék zarándokhely, új műemlékként hadd lássák a kései érkezők, miképpen mentek a dolgok 2010-ben, meg 2013-ban, a baranyai megyeszékhelyen. Persze, ha most kiírnánk ide a kivitelezők nevét, akkor rögvest lenne felhördülés, hitelrontás, peres fenyegetőzés. Mert azért egy következmények nélküli városban is akadhatnának néha kivételek.

Hozzászólások

 
0 #1 Morál 2014-01-03 20:31
Helyre kell hozni!

Egyszerű.

Nem 8. CIRKUSZFESZTIVÁ L, ahol tényleg kivihetetlenül nehéz dolgok történnek.
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés