Tizenkilencmilliós remekmű tért haza

2014. január 08. szerda, 15:26 Képzőművészet
PDF
Visszaérkezett Pécsre, egy 1905-ben gyártott alkotás, ami a Zsolnay-gyárban készült. Apáti Abt Sándor munkája, a „Gránátalma, fa, táncoló nőalakokkal” című hatalmas vázája egy magyarországi aukción tűnt fel. A licitálás után, ami 19 millió forintig tartott, a baranyai megyeszékhely élt elővásárlási jogával, így aztán dr. Páva Zsolt polgármester (képünkön), joggal lehetett büszke a szerzeményre.



„A könyveknek is megvan a maguk sorsa” idézettel kezdte nyitóbeszédét Páva Zsolt, 2014. január 8-án, szerdán, 14 óra után pár perccel. Midőn is megérkezett a Zsolnay Kulturális Negyedbe az a műtárgy, aminek az élete kalandos volt 1906-től kezdve. Amikor dísze lehetett egy, az olaszországi Milánó városában rendezett nemzetközi kiállításnak. Ahol a magyar pavilon a nyitás után kigyulladt, de a váza azt is túlélte. Most pedig talán örökre befejezte bolyongását a világban. Hiszen mintegy 107 év elteltével visszatért a gyár már teljesen átalakult területére.

Sokan voltak ott a fogadótérben, amikor egy kerekes kocsin betolták az alkotást, amit nagy óvatossággal helyeztek el, egy külön erre a célra készített talapzaton. Természetesen semmi malőr sem történt, bár éppen az ellenkezőjének lett volna „valódi” hírértéke, egy közel 20 milliót érő porcelán esetében.



Az alkotás természetesen értékes, de a pécsieknél mégis mást jelent, mint 19 millió forintot

Miután azonban az összes mozzanat a legnagyobb rendben zajlott, hát eljöhetett egy váratlan bejelentés érdekes pillanata is. Ugyanis, az esemény vége felé a mikrofonhoz lépett Törő István, a Virág Judit Galéria ügyvezetője, aki nemes, ámbár meglepő közlést tett. Egyrészt kijelentette, a 3,8 milliós közvetítői jutalékról lemond. Másrészt viszont indítványozta, hogy hozzanak létre egy olyan szervezetet, ami Zsolnay Vilmos emlékét ápolja. Erre pedig három éven keresztül, még 2-2 milliót adományoz majd, az elkövetkezőkben. Könnyű feladat kiszámolni, ez összesen 9,8 milliót jelent Pécsnek. Nagy taps volt a jutalma a gesztusnak.    

Lényeges információ, hogy a művészeti alkotást mindenki ingyenesen megtekintheti január 31-ig, a látogatóközpont fogadórészében. Utána kerül csak át az értékes darab a Zsolnay Múzeumba, mint a város új büszkesége. Amit – valljuk be őszintén – nehéz lenne jobb helyen elképzelni, a világon bárhol is.

Hozzászólások

 
0 #2 Span 2014-01-10 20:59
Legközelebb múzeum ügyben keress meg, és majd mondok néhány érdekességet is!
Idézet
 
 
0 #1 Nyuszifül 2014-01-08 19:04
Milyen remek, hogy a műalkotás hazajön, a Zsolnay meg lassan gallyra megy, vagy ez nem érdekes?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés