Idén is fúvósok a legkedvesebb muzsikusok

2014. január 10. péntek, 16:13 Zene
PDF
Immár hagyomány, hogy a Pannon Filharmonikusok közönsége minden évben megválasztja a zenekari tagok közül legkedvesebb muzsikusát. Az együttes férfi és női kategóriában hirdet győztest.  A 2013/2014-es évadban a Haszonné Nepp Yvett fuvolaművész és Aubrecht Dénes klarinétművész nyerte el a „legkedvesebb díjat”.



HASZONNÉ NEPP YVETT a pécsi Zeneiskolában kezdett fuvolázni 8 évesen, 1984-ben. Tanulmányai a Műszaki Szakközépiskolában folytatta, majd a Zeneművészeti Főiskolán fejezte be. Jelenleg a 10 . évadát tölti a zenekarnál, a Pécsi Szimfonietta tagja, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára. Férje szintén a Pannon Filharmonikusok muzsikusa, kisfiúk még nem zenél, de jó hallással és kiváló ritmusérzékkel dúdolja vissza, amit hall.

„Nagyon boldog vagyok, hogy engem jutalmazott a közönség a legkedvesebb címmel. A tanítványaimnak biztosan sokat köszönhetek. Zenekari munkám jelentős részében a színházban játszom, ezért számomra ez a díj azt is jelenti, hogy nemcsak a Kodály Központ impozáns hangversenytermében figyel a közönség a zenészekre - úgy látszik, a színházi árokban is ki lehet tűnni.”




AUBRECHT DÉNES 1985 óta játszik a Pannon Filharmonikusok soraiban. Pécsi származású, itt végezte tanulmányait is, kezdetben a Zeneiskola növendéke volt, később a Művészeti Szakközépiskoláé, végül a Zeneművészeti Főiskolán fejezte be tanulmányait. Néhány év múlva a PTE Művészeti Karának mesterszakát is elvégezte. Zenekari munkája mellett tanított a Szentlőrinci Zeneiskolában, jelenleg a Szent Mór Iskolaközpont és a Kozármislenyi Zeneiskola tanára.

„Ez a díj azért jelent sokat számomra, mert biztos vagyok benne hogy egykori tanítványaim szeretete segített hozzá. Mindez azért fontos, mert azt jelzi, hogy közönségünk soraiban már ott ül az időközben felnövekvő nemzedék.”
A legkedvesebb női muzsikus nyereménye: a Kloé Szalon felajánlása: női alkalmi ruha elkészítése.

A legkedvesebb férfi muzsikus nyereménye: hétvégi wellness kikapcsolódás a Danubius Hotels bármely szállodájában, melyet a nyertes választ ki.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés