Az ajtó előtt alig derült ki valami

2014. január 14. kedd, 13:20 Közélet
PDF
Gyorsított tényismertetést tartott dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere (képünk a helyszínen készült), a városházi irodája előtti kis területen. Mindezt tette kedden, alig valamivel dél után. De előtte egyeztetett, megbeszélést folytatott Dakos József megyei rendőrkapitánnyal, valamint Korontos Zoltán városi főrendőrrel.




Az állva, 2014. január 14-én meghirdetett sajtótájékoztató időpontja előtt néhány perccel lépett ki a polgármester titkárságáról Dakos József rendőrtábornok, egyben rendőrségi főtanácsos. Társaságában hagyta el a helyszínt Korontos Zoltán rendőrezredes. Mindketten Páva Zsolttal egyeztettek aktuális közbiztonsági, meg más rendészeti kérdésről is.

Szóval, ezt követően a város első embere közölte, miszerint az éves, szokásos, február végi nagy rendőrségi beszámolót előrehozzák a következő hónap közepére. Emellett elhangzott az a korábban már jól ismert dolog, hogy a városi közterület-felügyeletnek is új irányítója akadt. A régiről nem ejtett szót a politikus, de ez nem okozott meglepetést.

Még azért annyit fontos megjegyezni, a belügyi szervekkel együttműködve, sikerült megteremteni a belvárosi, drogmentes szórakozóhelyek hálózatát is Pécsett. Ezek szerint az eladók belátták, a központban nem hasznos az ilyenfajta kereskedelem. De azért abban senki se bízzon, hogy nem lehet valami tiltott anyaghoz hozzájutni! Legfeljebb nem a centrumban cserél gazdát az áru, meg a pénz.    

Állva, mint a nagyok szokták

Egy sajtóember ne sajnáltassa magát! Inkább nevessen a dolgokon, ha már mérgelődni felesleges. Korunk nagy találmánya az úgynevezett „doorstep”. Amikor egy fontos ember kiáll a plénum elé, aztán jól megmondja, amit közölni akar. Ezek azonban általában nem világrengető dolgok, inkább rövid szövegek. A mostani is ilyen volt, ahol végső soron alig lehetett valamit is megtudni. De legalább hamar vége volt az eseménynek, ráadásul a városházi székek kárpitjai sem koptak feleslegesen, indokolatlanul. Tulajdonképpen az egész lakájmédiának szólt, az éppen uralkodó politikai irányzat hű kiszolgálóinak. Mert a másik, netán egyéb oldali hírforrások nem igazán kérdezhetnek, bár nyilván lett volna miről érdeklődni. De ez egy ilyen műfaj!

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés