Ingvasalási rekord az új géppel

Ingvasalási rekord az új géppel

2014. január 28. kedd, 11:13 Közélet
PDF
Nyugatnémet, új, csúcsminőségű ingvasaló gépsort állítottak próbaüzembe Pécsett, a Patyolat Vállalat (képünkön a cég egykori címere látható) Tüzér utcai üzemében. Természetesen nem most, hanem éppen ötven évvel ezelőtt, mert már csak a ház áll ott, a cégnév a múlté. A találmány óránként megtízszerezte a korábbi kézi teljesítményt. Ami azért már figyelemreméltó mutatvány, ezt még ma is mindenki elismerheti!



Már maga a tény, miszerint egy pécsi cég, a Német Szövetségi Köztársaságból (NSZK) vásárolhatott értékes berendezést, valami furcsaságot jelzett. De erről a korabeli forrás nem szólt, csupán annyit lehetett megtudni, miszerint Hans Sasanna szerelő, valamint Gertrud Nitschmann (beosztása ismeretlen) folytatta a gépátvétel után, a szakmai továbbképzést a helyi erőknek.

Azt is megismerhették a kíváncsiak a híradásból, hogy korábban, a legrátermettebbek sem volta képesek kézi vasalóval, óránként 4-5 ingnél többet kisimítani. De a germán gépezet minden elképzelést felülmúlva, 60 perc leforgása alatt végzett 60-70 ruhadarabbal is. Miközben még a hajtogatás cseppet sem izgalmas feladatát is elvégezte az ügyes szerkezet.

Emellett azt szintén elárultak a vendégségben nálunk lévő szakemberek – különös tekintettel Hansra –, miszerint nagyon elcsodálkoztak bizonyos dolgokon. Egyrészt, azt hitték, felénk 1964. januárjában, késő éjszaka még kijárási tilalom volt érvényben. Másrészt, azt terjesztették náluk, miszerint felénk fényképezési tiltás is érvényes. Emellett meglepődtek, milyen elegánsak, remekül öltözöttek a magyar hölgyek, akiket az utcán láttak. Az árubőség meg egyenesen lenyűgözte a mi Jánosunkat. De a magyaros munkatempóval, fegyelemmel nem volt elégedett. Szerinte az ő hazájában hamar a kapun kívül kerülhettek volna egyes szerelők, a mieink közül.

De vissza a termelés frontjára. Egy, a Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) érkezett hatalmas gépsort is ebben az időszakban állítottak üzemben, a baranyai megyeszékhelyen, ugyanott. Az meg naponta, két tonna ágynemű megszárítására volt alkalmas. Az ember csak kapkodta a fejét, a számok hallatán.   

Hozzászólások

 
0 #1 Letha 2014-02-25 04:27
A wide selection of Electric Wires and Cables will be covered quite possibly by means of Utilized, FRLS otherwise Human resources.
One of these warmth can provide increased security during playing with the wiring.
That without a doubt on the specific love using the stainless steel within that strategies
about how high quality the exact conductors might be? There are only quantity
Companies together with Exporters of Electrical Wires which give 98.97% uncontaminated and
properly annealed real estate agent so that they can enhance their high intensity
and consequently solidity.

my web site; herbs for anxiety: truth.yust.edu/.../...
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2024. április 18., csütörtök, Andrea és Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés