Buszjavítás, havi húszmilliós megtakarítással

Buszjavítás, havi húszmilliós megtakarítással

2014. március 08. szombat, 07:22 Közélet
PDF
A pécsi Tüke Busz Zrt. vezetői érdekes elhatározás megvalósításába kezdtek, mintegy egy évvel ezelőtt. Ugyanis úgy határoztak, a cég vezetői a saját kezükbe veszik a javítások egy jelentős részét. Teszik majd mindezt a Tüskéstéri úton, ahol 90 millió forintért vásároltak meg egy használt, bár felújítható üzemcsarnokot (képünkön egy szerelőakna látható).




Idén májustól tehát a gyorsabb, úgynevezett futójavításokat már az átalakított ipartelepen végezhetik el az autószerelők, lakatosok, kárpitosok. Ez a változás pedig havi 20 milliós megtakarítást eredményezhet a vállalkozásnak, ezzel aztán Pécs Megyei Jogú Városnak is.

Minderről egy sajtóbejárás során Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely egyik alpolgármestere számolt be, miközben bemutatta az épülő komplexumot. Ahol 110 millió forintos a ráfordítás, vagyis összesen 200 milliós érték lesz a helyszínen, ha sikerül minden korszerű berendezéssel is ellátni a telepet.

Még mielőtt bárki is a szívéhez kapna a pénzügyi tételek hallatán, jobb, ha azért egy dolgot hozzáteszünk. Ha valósak a számadatok, akkor tíz hónap alatt, a spórolás okán megtérül a befektetés.

Emellett húsz új munkahely megteremtése sem utolsó dolog. Bár ez csalóka tény, mert ahol ezután nem végeznek majd ilyen munkákat, ott akár meg is szűnhet ennyi állás, de az egy másik kérdés.

Kilométerek, alkatrészárak

Cseppet sem mindegy, egy nagy közlekedési cégnél mennyi kilométert kell megtenniük addig a sofőröknek, amíg egy szervizbázisra elérhetnek. Ebből a szempontból a Tüskésréti út nincsen rossz helyen, ha a nagy végpontokat, az Indóház teret, Kertvárost, Uránvárost, meg a Budai végállomást nézzük, akkor nagyjából középre került a javítógarázs.

Az alkatrészek beszerzését sem lehet feledni. Ha azt mindenki maga próbálja elvégezni, akkor a közvetítők jutaléka nem rakódik rá a pótlásra váró darabokra. Ezt könnyű ugyan belátni, néha azonban nehezebb megvalósítani. De a szervezés néha csodákat tehet! Főleg megfelelő kapcsolati tőkével, közvetlenül a gyártóval való egyeztetés esetén. Amivel azért ekkor egyesek még rosszul is járhatnak, a kereskedők táborából.

Hozzászólások

 
0 #2 Mauricio 2014-03-29 06:42
Іch habe verschiedene Webseiten besucht, aber erst jеtzt weiss
ich dass es vergeblich war, an dieser Stelle giÆ…t es alles, was icÒº wollte.


Feel free to surf to my Ñ•ite - Live6 girls: www.camera-x.com
Idézet
 
 
0 #1 Mireya 2014-03-22 12:34
With everything that appears to bbe building inside this speciic
area, all your viewpoints arre very radical. Nevertheless, I appologize, but I can not subscfibe to your whole idea, all
be it stimulating none tthe less. It would seem
too everyone that your comments are actually not completely rationalized and in simple fact you are your
self not even completely convinced of your assertion.
In any event I didd enjoy reading through it.
I do enjoy the manner in which you have presented this specific

Also visit my web blog - drug addiction yahoo answers: foursquare.com/.../...
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés