Megszűnt a fejnélküliség a nagy ló körül

2014. március 20. csütörtök, 12:32 Képzőművészet
PDF
Szerdán még igazi „fejetlenség” uralkodott a pécsi belvárosban, a most épülő ló körül. A hatalmas állatot formázó műanyagszobor feje a földön hevert, miközben a testet egy óriási daru tartotta, látszólag könnyedén. Leonardo da Vinci „Sforza Kolosszus” (képünkön) című alkotásának életben is megvalósult változata elképesztő, a maga nemében.



Csütörtökön, vagyis 2014. március 20-án, délidőben már a testre helyezték a kobakot. Bezzeg, jó háromnegyed nappal korábban még sokkal szétszórtabb állapotban volt a mű. Annyira, hogy az egyik olasz építőmunkás egy emelőkosaras kocsival felliftezett a nyakrészhez, ahol egy hatalmas lyuk tátongott. Egy kis idő múlva a derék talján szakember el is tűnt a több négyzetméteres résben, aztán a paripa testében folytatta a tevékenységét. Csak a fejlámpája fénye látszott az állat tomporánál, egy illesztési résnél. A „Trójai faló” effektus tehát a baranyai megyeszékhelyen is megvalósulhatott. Igaz, némi késéssel, de legalább ember volt a lóban. Még akkor is, ha jelen esetben az nem fából készült.

A „Sforza Kolosszus” tehát már ott áll Pécsett, a Széchenyi téren. Méghozzá Hunyadi János lovas szobra előtt, már-már elnyomva látványában, a megszokott művészeti alkotást. A mintegy 800 centiméteres új „jövevény” akkora, hogy szinte be tudna nézni a városháza első emeletének valamelyik ablakán, ha kicsit odébb tették volna le.



A ló zabot nem kér, de tömítőanyagot annál inkább elfogad

A hivatalos megnyitó a tervek szerint 2014. március 27-én lesz. De addig még sok-sok dolguk akad majd a talján építőknek, akik amúgy nem állnak rosszul a kivitelezéssel. Már amennyire ezt egy laikus meg tudja állapítani, első ránézésre. Mindenesetre a pompás jószágot mintázó alkotás ott lép a város egyik legfontosabb közterületének középpontjában.

A műgyantából készült szobor ugyan darabokból áll össze, de aztán eggyé válik. Ugyanis tömítőanyaggal tömik ki a réseket, azután pedig vízzel töltik fel a testet. Összesen 13 tonna lesz az egész, a talapzattal, meg a folyadékkal együtt.

A látvány már most is lenyűgöző. Azt sem árt megjegyezni, ekkora lóherét a belvárosban még senki sem látott, a település megalapítása óta. Az sem baj, ha ez most egyáltalán nem négylevelű növény!

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés