A Pannon Filharmonikusok Zenekarának Radnóti emléknapján, november 9-én este csendül fel a rezidens zenekar tolmácsolásában, Vajda János (képünkön) erre az alakalomra komponált, „À la recherche...” című kompozíciója. A zenemű címe megegyezik a tragikus sorsú magyar költő egyik versével, de számos más irodalmi-zenei párhuzam irányába nyit még utat.
Egy ősbemutató önmagában nagy kihívás, hiszen a szerző igazán itt szembesül alkotásának fogadtatásával, akár az előadók, vagy a közönség tekintetében is. Olyan mint egy újszülött, amely először hallatja hangját, mutatja meg önmagát. A Kossuth-díjas Vajda János számos zeneművet komponált már, de talán ehhez fogható feladattal még ő sem találkozott. Radnóti egyik versére komponált a PFZ tolmácsolásában egy művet, amely narrációval kiegészülve szólal meg november 9-én este a Kodály Központban. A szerzőt kérdezte lapunk a mű születésének kulisszatitkairól.
- Mikor kérték fel Önt egy Radnótinak emléket állító zenemű megírására, és mennyire kapott szabadkezet ebben?
- Idén tavasszal kértek fel erre a munkára, egy kicsit szorosnak is éreztem a magam tempóját ismerve ezt a novemberi határidőt, de szerencsére időben elkészültem vele. Munkámban teljesen szabadkezet kaptam, annyi kis ráhatással, hogy Horváth Zsolt a PFZ igazgatója a kezembe nyomta Radnóti Bori noteszét, ezzel jelezve, hogy a tartalmához kapcsolódnia kellene a zeneműnek. Arról közösen egyeztettünk, hogy énekes szólistát nem szólaltatunk meg, de abban egyetértettünk, hogy narrátort alkalmazunk, aki egy egészen kicsit énekel, vagy mondjuk úgy, hogy „dudorászik” majd.
- Miért éppen ezt a költeményt választotta a Bori noteszből?
- A vers csak a címével szerepel, annak sem a szövege, sem részletei nem hangzanak majd el. A cím áthallásos, gondoljunk csak Proustra, igazán az idő, az azóta eltelt idő az, ami vezérgondolatként végigvonul a kompozíción.
- Az énekes szerephez is megfelelő a színész, akit választottak?
- Nagyon remélem. Én előre szóltam, amikor az alkotó munkában már látszott, hogy ilyen feladat is lesz a megszólaltatás során. Mindenesetre nem bonyolult az énekesi feladat, nem igényel operaénekesi kvalitásokat, ahogy egy „civil” énekel, az éppen elegendő lesz. Rátóti Zoltán egyébként oldott már meg korábban hasonló feladatokat, én bízom benne, hogy ezt az akadályt is könnyedén veszi.
- Milyen hosszú az előadás és milyen a hangulata?
- Húsz percnél valamivel hosszabb. A hangulatról pedig annyit, hogy aki olvasta Radnóti Bori noteszét, az tudja, hogy milyen a hangulatuk a verseknek. Természetesen motivált mindez, de nem akartam egyszerű illusztrációt, aláfestő zenét írni, sem pedig effektszerű utalásokat sem akartam létrehozni. Arra gondoltam, hogy - Radnóti még a legnehezebb pillanatokban is ragaszkodott azokhoz a klasszikus formákhoz, amely annyira jellemezte költészetét - így én is próbáltam a zenében meglévő klasszikus formákat alkalmazni.
- Érdeklődés van a zenemű iránt az ország más részéből is?
- Amíg fel nem csendül a mű, addig nyilván csak kíváncsiságról beszélhetünk, ami nyilván megvan sokak részéről. Számomra egy izgalmas időszak következik el, hiszen a próbák lassan megkezdődnek, formálódik a mű, a közönséggel együtt én is kíváncsian várom, hogy ez a remek zenekar, a Pannon Filharmonikusok, miképp valósítják meg elképzeléseimet!
Vajda János zeneszerző
1949-ben született Miskolcon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1968 és 1973 között Párkai Istvánnál karvezetést, majd 1970-től 1975-ig Petrovics
Emilnél zeneszerzést
tanult. 1974–1979 között a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának korrepetitora
volt, majd 1979-től 1980-ig Ton de Leeuwnél volt posztgraduális képzésen, az amszterdami Sweelinck Konzervatóriumban. 1981-ben
a Zeneakadémia tanára lett, és eleinte prozódiát oktatott, Petrovics
asszisztenseként dolgozott, majd zeneszerzést tanított.
Vajda
zeneszerzői munkássága a zene számos területére kiterjed: írt operákat (a
kortárs magyar opera egyik legfontosabb képviselője), baletteket, nagyzenekari és
kamarazenekari műveket, kórusműveket, dalokat és szólóhangszeres darabokat.
Kompozícióira a tonális zene jellemző, ily módon a hagyományokhoz kötődik. „Túl azon, hogy az ember alkotás
közben a maga szükségleteit elégíti ki, nem szabad megfeledkezni az alapvető
célról, vagyis másokhoz szólni, méghozzá olyan módon, amelyet mindenki megért” – mondta.
A
2007-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon elhangzott Orbán Györggyel, Csemiczky Miklóssal, Selmeczi Györggyel és Gyöngyösi Leventével közös műve, az Öt szerző miséje. Műveinek
rendszeres előadóiként említhető Meláth Andrea és Virág Emese, a Budafoki Dohnányi
Ernő Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, a Magyar Rádió
Énekkara és a Budapesti Fesztiválzenekar.
Műveinek kiemelkedő tolmácsolója Török Géza, aki számos művének – többek közt a Mario és a varázsló, a Leonce és Léna, a Karnyóné, a Magnificat – ősbemutatóját vezényelte. Sinfonia, ma non troppo című művét szülővárosában, Miskolcon,
a Bartók + Európa 2010 operafesztivál nyitókoncertjén mutatták be.
2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, az indoklás szerint „…a zeneszerzés legkülönbözőbb –
különösen az opera, az oratórium és a kórusművészet – műfajaiban alkotott
drámai erejű, a közönség érzelmeit is megragadó lírai szépségű műveiért
érdemelte ki az elismerést.”
|
Hozzászólások
Az a tény, hogy a hegedűverseny I. tétele után taps volt, arra enged következtetni, hogy szép számban voltak a nézőtéren, akik nem tudták, hogy a versenyművek többnyire 3 tételesek, s a taps a mű végén ildomos.
Javukra legyen mondva, a II. lassú tétel után már csend következett.
Vki azt mondta, hogy a szólista annyira bravúros volt -ami igaz is-, hogy a pécsi közönség így akarta honorálni már a versenymű elején az elragadtatását.
Maradjunk ennyiben, hiszen jószándékúak voltak, akik eljöttek a HOLOKAUSZT EMLÉKHANGVERSEN YRE.
A vonósok közül vki rosszul lett?
Kísérettel hagyta el a zkr.-t.
Egy pillanatra Haydn Búcsúszimf.-jára társítottunk.
Hogy húsz év múlva is értékként hallgathatjuk.
Az újságíró a "versérével"-t és az egyeztetési hibát javítsa!
Köszönjük.