Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelzése szerint Baranya, azon belül Pécs térségében akár a 15 centimétert is meghaladó friss hó is lehullhat az esti és éjszakai órákban, ezért fokozott óvatosságra lesz szükségük a közlekedőknek az utakon, járdákon, tereken.(Szükségparkolók és melegedőhelyek megyei listájával!)
Az előrejelzések szerint szerdán este és az éjszaka folyamán a hőmérséklet mínusz 1-2 fok lesz Pécs térségében, ami azt eredményezheti, hogy a lehullott hómennyiség megmarad a talajon, így a járdákon, tereken, utakon akár komolyabb problémát is okozhat.
A város útjait kezelő városüzemeltetési társaság, a Biokom NKft. - ahogy tette azt a kedd éjjeli ónos eső idején is - minden rendelkezésre álló gépjárművét és emberét beveti a megelőzés érdekében, sőt kibővített kapacitással dolgozik. Már az esti órákban elősózzák a pécsi belterületi szakaszokat, s folytatják a munkát teljes kapacitással az éjszakai órákban, majd a holnapi nap folyamán.
Összesen több mint 300 ember vesz részt a mentesítésben Pécsen folyamatosan, váltott műszakban. Több mint 40 munkatárs vesz részt a megelőzésben az utakon. A munkálatok során elsőbbséget élveznek a buszközlekedési útvonalak. Ezzel együtt kézi síkosságmentesítést is végeznek a járdákon, tereken, buszmegállókban további 120-an. Csütörtökön reggel hat órától pedig további 150 közfoglalkoztatott is részt vesz a munkálatokban, hogy a reggeli órákra minél kevesebb csúszós felület legyen a városban.
A pécsi önkormányzat arra kéri a közlekedőket, hogy csak olyan helyen és olyan módon parkoljanak, hogy még véletlenül se akadályozzák a síkosságmentesítési munkálatokat, s a legszükségesebb esetben induljanak útnak az esti és éjszakai órákban. A gépjárművel utazók csak megfelelő profilmélységű téli gumival szerelt autókkal keljenek útra, a gyalogosan közlekedők pedig készüljenek fel havas és jeges útszakaszokra.
Kérjük továbbá, hogy lakókörnyezetükben legyenek kedvesek gondoskodni a lakóingatlanuk előtti járdák megfelelő síkosságmentesítéséről, sózásáról valamint a jégcsapok eltávolításáról is, a balesetek elkerülése ugyanis közös érdekünk.
Amennyiben valaki a hó miatt valamilyen okból kifolyólag a városban reked vagy elakad autójával a megyében melegedőhelyek és szükségparkolók állnak rendelkezésekre. Ezek helyszínei a megyei katasztrófavédelem honlapján találhatók, s e közleményhez csatolt file-okban érhetők el táblázatos formában.
További, folyamatosan frissülő információk a www.baranya.katasztrofavedelem.hu oldalon érhetők el. A meteorológiai riasztásokat nyomon követhetik a www.met.hu oldalon. A pécsi buszokkal kapcsolatos információk a társaság, azaz a www.tukebusz.hu és a Biokom NKft. Mobilitási Központjának oldalán, a http://mobilitas.biokom.hu/hirek/aktualis webcímen találhatók.
SZÜKSÉGPARKOLÓK:
Ssz. |
Kirendeltség |
Település |
Cím |
1 |
Mohács |
Belvárdgyula |
7747
Belvárdgyula, József A. u. |
2 |
Mohács |
Bezedek |
7782
Bezedek, Kossuth L. u. 77. |
3 |
Mohács |
Bezedek |
7782
Bezedek, Kossuth L. u. 69. |
4 |
Mohács |
Bóly |
Autópálya
leágazás |
5 |
Mohács |
Borjád |
Deák
F. u. 30. |
6 |
Mohács |
Dunaszekcső |
Kossuth
u. 6. |
7 |
Mohács |
Dunaszekcső |
Rév
u. Piactér |
8 |
Mohács |
Görcsönydoboka |
7728
Görcsönydoboka, Csele utca 43. |
9 |
Mohács |
Hásságy |
Kossuth
L. 20. |
10 |
Mohács |
Himesháza |
Kossuth
L. 31. |
11 |
Mohács |
Himesháza |
Kossuth
L. 82. |
12 |
Mohács |
Kisbudmér |
Kossuth
u.13. |
13 |
Mohács |
Kölked |
Tisza
u. |
14 |
Mohács |
Kölked |
Zrínyi
u. |
15 |
Mohács |
Lippó |
Ifjúság
utca 1/b |
16 |
Mohács |
Liptód |
Dobó
u. 1. |
17 |
Mohács |
Máriakéménd |
Széchenyi
tér |
18 |
Mohács |
Mohács |
Tesco+Family
Center |
19 |
Mohács |
Mohács |
Szőlőhegy(agrokémia) |
20 |
Mohács |
Monyoród |
Béke tér |
21 |
Mohács |
Nagybudmér |
Petőfi
S.u.19. |
22 |
Mohács |
Nagynyárád |
Táncsics
M. u. |
23 |
Mohács |
Nagynyárád |
Kossuth
L. u. 2. |
24 |
Mohács |
Palotabozsok |
Kossuth L.u.73.
parkoló |
25 |
Mohács |
Pócsa |
Petőfi
S.u.58. |
26 |
Mohács |
Sátorhely |
7785
Sátorhely, Park u. 6. |
27 |
Mohács |
Szederkény |
Pécsi út 633/4. hrsz. |
28 |
Mohács |
Szederkény |
Pécsi út 19. |
29 |
Mohács |
Székelyszabar |
Székelyszabar
Árpád u. 53. |
30 |
Mohács |
Székelyszabar |
Székelyszabar
Árpád u. |
31 |
Mohács |
Szűr |
7735
Szűr Kossuth L. u. 66. előtt |
32 |
Mohács |
Töttös |
Jókai
u.21 |
33 |
Mohács |
Somberek |
Kossuth L. u. 113. |
34 |
Mohács |
Somberek |
Kossuth L. u. 113/A |
35 |
Mohács |
Szebény |
Hősök tere 1. |
36 |
Pécs |
Ág |
Alkotmány u. 14. |
37 |
Pécs |
Alsómocsolád |
Kossuth u. 129. |
38 |
Pécs |
Berkesd |
Alkotmány u. 40. |
39 |
Pécs |
Bikal |
Rákóczi u. 3 |
40 |
Pécs |
Bogád |
Béke tér |
41 |
Pécs |
Ellend |
Petőfi u. 37. |
42 |
Pécs |
Erdősmecske |
Petőfi utca 28. |
43 |
Pécs |
Erzsébet |
157 hrsz |
44 |
Pécs |
Gerényes |
Kossuth u. 17. |
45 |
Pécs |
Gödre |
Fő utca |
46 |
Pécs |
Hosszúhetény |
Vásártér Morolo utca |
47 |
Pécs |
Hosszúhetény |
Mini ABC Hármashegy
utca |
48 |
Pécs |
Hosszúhetény |
Hetényvezér park |
49 |
Pécs |
Hosszúhetény |
Benzinkút |
50 |
Pécs |
Kárász |
Kültelek |
51 |
Pécs |
Kárász |
Fürdő u |
52 |
Pécs |
Kátoly |
Szabadság utca 64. |
53 |
Pécs |
Kékesd |
271 hrsz. |
54 |
Pécs |
Kisvaszar |
Albert István tér 1. |
55 |
Pécs |
Kisvaszar |
Rákóczi 179 hrsz |
56 |
Pécs |
Komló |
7300 Komló,
Eszperantó tér 1 |
57 |
Pécs |
Komló |
7300 Komló, 48-as
tér |
58 |
Pécs |
Komló |
7300 Komló Kossuth L.
u. 54-86 |
59 |
Pécs |
Komló |
7300 Komló, Tröszt
u. |
60 |
Pécs |
Komló |
7300 Komló, Kossuthl
L. u. |
61 |
Pécs |
Komló |
7300 Komló Alkotmány
u. |
62 |
Pécs |
Mágocs |
895. hrsz. |
63 |
Pécs |
Mágocs |
896/10 hrzs. |
64 |
Pécs |
Mágocs |
Szabadság u. 39. |
65 |
Pécs |
Mágocs |
Templom tér |
66 |
Pécs |
Magyaregregy |
Temető előtt |
67 |
Pécs |
Magyaregregy |
Rákóczi u. 2. |
68 |
Pécs |
Magyarsarlós |
Petőfi S. u. hrsz:3 |
69 |
Pécs |
Mecseknádasd |
Liszt F. u. 75 szám
elötti közterület |
70 |
Pécs |
Mekényes |
Fő u. 133. |
71 |
Pécs |
Mekényes |
Fő u. 115. |
72 |
Pécs |
Nagyhajmás |
Fő u. 48. |
73 |
Pécs |
Nagyhajmás |
Fő u. 35. |
74 |
Pécs |
Nagyhajmás |
Fő u. 43. |
75 |
Pécs |
Nagykozár |
Nagykozár, Jegenye
utca |
76 |
Pécs |
Óbánya |
Óbányán a kijelölt
fizetős parkoló |
77 |
Pécs |
Ófalu |
Ófalu Focipálya |
78 |
Pécs |
Pécs |
Pécs, Bajcsy Zs. Út -
Kálvin u. kereszteződésében |
79 |
Pécs |
Pécs |
Pécs, Budai vám 1.
Pécs, Budaivám 1 |
80 |
Pécs |
Pécs |
Pécs, Makai I. u. 5. |
81 |
Pécs |
Pécs |
7631, Pécs Kincses
utca 1. |
82 |
Pécs |
Pécs |
Pécs, Siklósi út -
Faiskola utca kereszteződésében |
83 |
Pécs |
Pécs |
Pécs, II János Pál út
- Fellbach út kereszteződésében |
84 |
Pécs |
Pécs |
Pécs, Megyeri út -
Móra F. út kereszteződésében |
85 |
Pécs |
Pécs |
Pécs, Megyeri út |
86 |
Pécs |
Pereked |
Fő u. |
87 |
Pécs |
Romonya |
Béke u.
69. hrsz. |
88 |
Pécs |
Sásd |
Szent I. u. 25. |
89 |
Pécs |
Szászvár |
Szászvár, Szent
István utca 38. |
90 |
Pécs |
Szászvár |
Szászvár, Bányász
tér |
91 |
Pécs |
Szellő |
Fő u.7.szám mellett |
92 |
Pécs |
Szilágy |
Pécsváradi u. 2. |
93 |
Pécs |
Szilvás |
x |
94 |
Pécs |
Tarrós |
Ady E. u. 16. |
95 |
Pécs |
Tékes |
Petőfi u. 55. |
96 |
Pécs |
Vásárosdombó |
Szabadság tér 16. |
97 |
Pécs |
Vékény |
Fő utca 51. előtt |
98 |
Pécs |
Bikal |
Rákóczi u. 1 |
99 |
Pécs |
Magyarszék |
HRSZ. 185. |
100 |
Pécs |
Magyarszék |
7396 Magyarszék,
Kossuth L. u. 44. |
101 |
Pécs |
Kozármisleny |
Alkotmány tér 55. |
102 |
Pécs |
Kozármisleny |
Móricz Zs. Tér 20. |
103 |
Pécs |
Kozármisleny |
Petőfi utca 36. |
104 |
Pécs |
Kozármisleny |
Gárdonyi G. utca |
105 |
Pécs |
Kozármisleny |
Pécsi utca 1. |
106 |
Pécs |
Kozármisleny |
Pécsi utca 124. |
107 |
Pécs |
Kozármisleny |
Rózsa utca |
108 |
Pécs |
Kozármisleny |
Orgona utca |
109 |
Pécs |
Kővágószőlős |
Rákóczi u. 65. |
110 |
Pécs |
Abaliget |
Abaliget 225 hrsz. |
111 |
Pécs |
Abaliget |
Abaliget 241 hrsz. |
112 |
Pécs |
Abaliget |
Abaliget 445 hrsz. |
113 |
Pécs |
Abaliget |
Abaliget 355 hrsz. |
114 |
Pécs |
Pécsvárad |
Kossuth L. u. 33. |
115 |
Pécs |
Pécsvárad |
Pécsi út 4. |
116 |
Pécs |
Pécsvárad |
Rákóczi út 59 |
117 |
Pécs |
Pécsvárad |
Erzsébeti út 2 |
118 |
Pécs |
Geresdlak |
69/9 hrsz |
119 |
Pécs |
Geresdlak |
135/5 hrsz |
120 |
Pécs |
Geresdlak |
95/1hrsz |
121 |
Siklós |
Adorjás |
Petőfi Sándor utca 11 |
122 |
Siklós |
Alsószentmárton |
Táncsics u. 20/c. |
123 |
Siklós |
Babarcszőlős |
Dózsa u. 19 |
124 |
Siklós |
Baranyahídvég |
7841 Szabadság u. 21 |
125 |
Siklós |
Beremend |
József A. utca |
126 |
Siklós |
Beremend |
Gesztenye fasor |
127 |
Siklós |
Beremend |
Gesztenye fasor 1-5. |
128 |
Siklós |
Beremend |
Szabadság tér 1. |
129 |
Siklós |
Besence |
Fő u. 45. |
130 |
Siklós |
Besence |
Fő u. 26. |
131 |
Siklós |
Besence |
Fő u. 7. |
132 |
Siklós |
Besence |
Teniszpálya |
133 |
Siklós |
Bogádmindszent |
Kossuth Lajos u. |
134 |
Siklós |
Bogdása |
Bogdása,
Körcsönyepuszta |
135 |
Siklós |
Csányoszró |
Kossuth u. 57 |
136 |
Siklós |
Csányoszró |
Szabadság u. 4-6 |
137 |
Siklós |
Diósviszló |
7817 Diósviszló,
Petőfi u. 105. |
138 |
Siklós |
Drávacsehi |
|
139 |
Siklós |
Drávafok |
Italbolt előtti
terület |
140 |
Siklós |
Drávafok |
Vásártér |
141 |
Siklós |
Drávaiványi |
Drávaiványi, Kossuth
u.31. |
142 |
Siklós |
Drávakeresztúr |
Petőfi u. 66. |
143 |
Siklós |
Drávakeresztúr |
Petőfi u. 49. |
144 |
Siklós |
Drávapalkonya |
7850 Drávapalkonya,
Sallai u. 102/3. |
145 |
Siklós |
Drávaszabolcs |
7851 Drávaszabolcs,
Köztársaság tér 1. |
146 |
Siklós |
Drávaszabolcs |
7852 Drávaszabolcs,
Kun B. u. 1-3, Kun B. u. 48. |
147 |
Siklós |
Drávasztára |
Kossuth u. 106. |
148 |
Siklós |
Drávasztára |
Kossuth u. 69. |
149 |
Siklós |
Drávasztára |
Kossuth u. 69. |
150 |
Siklós |
Drávasztára |
Kossuth u. 61. |
151 |
Siklós |
Egyházasharaszti |
Temető |
152 |
Siklós |
Egyházasharaszti |
sport pálya |
153 |
Siklós |
Felsőszentmárton |
Felsőszentmárton
Kossuth u. 6. |
154 |
Siklós |
Gordisa |
TSZ Major |
155 |
Siklós |
Harkány |
7815 Harkány Bajcsy
Zs utca |
156 |
Siklós |
Harkány |
7815 Harkány Bartók B
utca |
157 |
Siklós |
Harkány |
7815 Harkány Kossuth
L utca szervízút |
158 |
Siklós |
Harkány |
7815 Harkány Ady E u
1. |
159 |
Siklós |
Illocska |
Fő u. 13. számmal
szemben |
160 |
Siklós |
Kásád |
Főtér |
161 |
Siklós |
Kásád |
Sportpálya |
162 |
Siklós |
Kémes |
7843 Kémes, Petőfi
u. |
163 |
Siklós |
Kémes |
7843 Kémes, Vértanúk
u. 1. |
164 |
Siklós |
Kisjakabfalva |
Fő u. Buszforduló |
165 |
Siklós |
Kislippó |
Kossuth u. 70. |
166 |
Siklós |
Kislippó |
páros oldal eleje
Magyarbóly felől |
167 |
Siklós |
Kistapolca |
Szabadság u. 5. |
168 |
Siklós |
Kistótfalu |
Bem apó u. 1. |
169 |
Siklós |
Kisszentmárton |
Szabadság utca |
170 |
Siklós |
Lapáncsa |
Fő u. 77. |
171 |
Siklós |
Magyarbóly |
Vasút u. 15. |
172 |
Siklós |
Magyarbóly |
403/2. hrsz. |
173 |
Siklós |
Magyarbóly |
Kossuth u. 30. |
174 |
Siklós |
Magyarmecske |
7954 Magyarmecske,
Petőfi u. 91. |
175 |
Siklós |
Markóc |
Hivatal udvar |
176 |
Siklós |
Marócsa |
Marócsa, Kossuth u.9. |
177 |
Siklós |
Márok |
Foci és
Kézilabdapálya |
178 |
Siklós |
Márok |
Márok, József A. u.
3. |
179 |
Siklós |
Nagycsány |
|
180 |
Siklós |
Nagycsány |
|
181 |
Siklós |
Nagyharsány |
Petőfi u. 2-10 |
182 |
Siklós |
Nagytótfalu |
7800 Nagytótfalu
Kossuth u 45 |
183 |
Siklós |
Okorág |
Okorág, Rákóczi u.71. |
184 |
Siklós |
Old |
02hrsz |
185 |
Siklós |
Old |
69/1hrsz |
186 |
Siklós |
Sámod |
Temetőbe vezető út
mellett |
187 |
Siklós |
Sellye |
Köztársaság tér |
188 |
Siklós |
Sellye |
Fürdő utca, strand
előtti terület |
189 |
Siklós |
Sellye |
Sportcsarnok |
190 |
Siklós |
Siklós |
Baross G. u. |
191 |
Siklós |
Siklós |
Szent István utca |
192 |
Siklós |
Siklós |
Szent István utca |
193 |
Siklós |
Siklós |
Szent István utca |
194 |
Siklós |
Siklós |
Harkányi út 45. |
195 |
Siklós |
Siklós |
Táncsics u. |
196 |
Siklós |
Siklós |
Széchenyi u. |
197 |
Siklós |
Siklós |
Harkányi út |
198 |
Siklós |
Siklós |
Baross G. u. 8/a. |
199 |
Siklós |
Siklós |
Felszabadulás u. 43. |
200 |
Siklós |
Siklósnagyfalu |
Kossuth u. 8/a |
201 |
Siklós |
Szaporca |
7843 Szaporca, Dózsa
u. 1. |
202 |
Siklós |
Szava |
Kossuth u. 41. |
203 |
Siklós |
Tésenfa |
7843 Tésenfa, Kossuth
u. 71. |
204 |
Siklós |
Vajszló |
Vajszló
Autóbuszpályaudvar Széchenyi u. |
205 |
Siklós |
Vajszló |
Prémium Étterem Széchenyi u.21. |
206 |
Siklós |
Villány |
Villány, Baross G.u
. |
207 |
Siklós |
Villány |
Villány, Baross G. u.
37. |
208 |
Siklós |
Villány |
Villány, Ady fasor |
209 |
Siklós |
Villány |
Villány, Baross G. u.
100. |
210 |
Siklós |
Villány |
Villány, Baross G. u.
13. |
211 |
Siklós |
Villánykövesd |
Vasút u. |
212 |
Siklós |
Villánykövesd |
Petőfi S. u. |
213 |
Siklós |
Villánykövesd |
Petőfi S. u. 29. |
214 |
Siklós |
Villánykövesd |
Petőfi S. u. |
215 |
Szigetvár |
Szigetvár |
Vásártér |
216 |
Szigetvár |
Szörény |
7976 Szörény, Dózsa
Gy.u. 10. |
217 |
Szigetvár |
Szörény |
7976 Szörény, Dózsa
Gy.u. 10. |
218 |
Szigetvár |
Teklafalu |
124/1 hrsz |
219 |
Szigetvár |
Tótszentgyörgy |
Fő u 55 |
220 |
Szigetvár |
Várad |
043/1 hrsz |
221 |
Szigetvár |
Velény |
Velény, Közút |
222 |
Szigetvár |
Zádor |
Művelődési Ház |
223 |
Szigetvár |
Basal |
Basal, Zrínyi u. 1/a |
224 |
Szigetvár |
Bicsérd |
Alkotmány tér |
225 |
Szigetvár |
Bicsérd |
Rózsa F. u. 16/B-21 |
226 |
Szigetvár |
Boldogasszonyfa |
7937 Boldogasszonyfa,
Kossuth u. 27. |
227 |
Szigetvár |
Botykapeterd |
Botykapeterd, Kossuth
L. 24 |
228 |
Szigetvár |
Botykapeterd |
Botykapeterd, 27 hrsz |
229 |
Szigetvár |
Gerde |
Varjasi u. bevezető
szakasza |
230 |
Szigetvár |
Kisdobsza |
7986 Kisdobsza, Fő u.
1. |
231 |
Szigetvár |
Nagydobsza |
7985 Nagydobsza,
Hunyadi u. 1. |
232 |
Szigetvár |
Nagypeterd |
Kossuth L. u 47 |
233 |
Szigetvár |
Nagypeterd |
Kossuth L. u 93/a |
234 |
Szigetvár |
Nagypeterd |
172, 184 hrsz |
235 |
Szigetvár |
Nemeske |
Polgármesteri Hivatal
udvara Fő u.- 3 |
236 |
Szigetvár |
Patapoklosi |
Rákóczi u. 50 |
237 |
Szigetvár |
Somogyapáti |
Somogyapáti,Fő u. 81 |
238 |
Szigetvár |
Somogyhatvan |
Dózsa György utcai
parkoló |
239 |
Szigetvár |
Somogyviszló |
Széchényi tér |
240 |
Szigetvár |
Szabadszentkirály |
Petőfi u. 56. |
241 |
Szigetvár |
Szabadszentkirály |
Bekötőút |
242 |
Szigetvár |
Szentlászló |
7936 Szentlászló,
Kossuth L. u. 17. |
243 |
Szigetvár |
Szentlászló |
7936 Szentlászló,
Rákóczi u. 27. |
244 |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Szentlőrinc Templom
tér 8. |
245 |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Szentlőrinc Vásártér |
246 |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Ezüstfenyő Étterem
parkoló |
247 |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Sportpálya |
248 |
Szigetvár |
Szigetvár |
Vasutállomás |
MELEGEDŐHELYEK:
Kirendeltség |
Település |
Létesítmény
megnevezése |
Mohács |
Belvárdgyula |
Kultúrház |
Mohács |
Bóly |
Bólyi Általános Iskola |
Mohács |
Bár |
Művelődési Ház |
Mohács |
Dunaszekcső |
Művelődési Ház |
Mohács |
Palotabozsok |
Faluház |
Mohács |
Véménd |
Sportcsarnok |
Mohács |
Somberek |
Művelődési Ház |
Mohács |
Mohács |
Városi sportcsarnok |
Mohács |
Mohács |
Mohácsi Radnóti
Miklós Szakközép Iskola és Kollégium |
Mohács |
Udvar |
Kultúrház- Faluház |
Mohács |
Lánycsók |
Sportcsarnok/önk.intézmény |
Mohács |
Szajk |
Művelődési ház |
Mohács |
Szederkény |
Műv.Ház |
Pécs |
Ág |
Kultúrház |
Pécs |
Alsómocsolád |
Faluház |
Pécs |
Alsómocsolád |
Vendégház |
Pécs |
Bakonya |
Művelődési Ház |
Pécs |
Baranyajenő |
Faluház |
Pécs |
Baranyaszentgyörgy |
Faluház |
Pécs |
Berkesd |
Művelődési ház |
Pécs |
Bogád |
Művelődési ház |
Pécs |
Cserkút |
Kultúrház |
Pécs |
Egerág |
Müvelődési Ház |
Pécs |
Ellend |
Művelődési ház |
Pécs |
Erdősmecske |
Kultúrház |
Pécs |
Erdősmecske |
Polgármesteri Hiv. |
Pécs |
Erdősmecske |
Ifjúsági Klub |
Pécs |
Erzsébet |
Művelődési Ház |
Pécs |
Erzsébet |
Idősek Klubja |
Pécs |
Felsőegerszeg |
Faluház |
Pécs |
Gerényes |
Kultúrház |
Pécs |
Gödre |
Művelődési Ház |
Pécs |
Hosszúhetény |
Polgármesteri Hivatal |
Pécs |
Hosszúhetény |
Művelődési Ház |
Pécs |
Hosszúhetény |
Általános Iskola
Tornaterem |
Pécs |
Hosszúhetény |
Idősek Klubja |
Pécs |
Hosszúhetény |
Ifjúsági Klub |
Pécs |
Kárász |
Faluház |
Pécs |
Kátoly |
Művelődési Ház |
Pécs |
Kátoly |
Szolgálati lakás |
Pécs |
Kékesd |
Művelődési Ház |
Pécs |
Kisherend |
Müvelődési Ház |
Pécs |
Kisvaszar |
Kultúrház |
Pécs |
Kisvaszar |
Albert István téri
Napovi |
Pécs |
Komló |
Szent Kinga Caritas
Alapítvány |
Pécs |
Komló |
Közösségek Háza |
Pécs |
Komló |
Komlói Sportközpont |
Pécs |
Komló |
Szent Borbála Idősek
Otthona |
Pécs |
Komló |
Szent Borbála Idősek
Otthona |
Pécs |
Komló |
Családsegítő és
Gyermekjóléti Szolgálat |
Pécs |
Kővágószőlős |
régi iskola |
Pécs |
Mágocs |
Művelődési Ház |
Pécs |
Magyaregregy |
Arnold-ház |
Pécs |
Magyaregregy |
Idősek Otthona |
Pécs |
Magyaregregy |
Általános Iskola |
Pécs |
Magyaregregy |
Polgármesteri Hivatal |
Pécs |
Magyaregregy |
Keller János
Közsösségi ház |
Pécs |
Magyarsarlós |
Kultúrház |
Pécs |
Máza |
Művelődési Ház |
Pécs |
Mecseknádasd |
Iskola |
Pécs |
Mecseknádasd |
Óvoda |
Pécs |
Mecseknádasd |
IKSZT |
Pécs |
Mecseknádasd |
Magtár |
Pécs |
Mecseknádasd |
Bakancsos ház 1 |
Pécs |
Mecseknádasd |
Bakancsos ház 2 |
Pécs |
Mekényes |
Művelődési Ház |
Pécs |
Meződ |
Faluház |
Pécs |
Nagyhajmás |
Művelődési Ház |
Pécs |
Nagyhajmás |
Családi Napközi |
Pécs |
Nagykozár |
Kultúrház |
Pécs |
Óbánya |
Integrált Közösségi
szintér |
Pécs |
Ófalu |
Kulturház |
Pécs |
Ófalu |
Óvoda |
Pécs |
Ófalu |
Volt idősek klubbja |
Pécs |
Palé |
Faluház |
Pécs |
Pécs |
MÁV Pu. |
Pécs |
Pécs |
Távolsági Autóbusz
Pu. |
Pécs |
Pécs |
Árkád Üzletház |
Pécs |
Pécs |
Támasz Alapítvány |
Pécs |
Pereked |
Művelődési ház |
Pécs |
Romonya |
Művelődési ház |
Pécs |
Sásd |
Közösségi Ház |
Pécs |
Sásd |
Polgármesteri Hivatal |
Pécs |
Szágy |
Közösségi Ház |
Pécs |
Szalánta |
Művelődési Ház |
Pécs |
Szászvár |
Bányászklub |
Pécs |
Szászvár |
Borház |
Pécs |
Szellő |
Művelődési Ház |
Pécs |
Szilágy |
Művelődési ház |
Pécs |
Szilvás |
Faluház |
Pécs |
Tarrós |
Kultúrház |
Pécs |
Tékes |
Önkormányzat |
Pécs |
Tormás |
Faluház |
Pécs |
Varga |
Faluház |
Pécs |
Vásárosdombó |
Kultúrház |
Pécs |
Vázsnok |
Faluház |
Pécs |
Mánfa |
Kocsma |
Pécs |
Orfű |
Faluház |
Pécs |
Orfű |
általános iskola |
Pécs |
Sásd |
Közösségi ház |
Pécs |
Magyarszék |
Faluház |
Pécs |
Magyarszék |
Volt Körjegyzőség |
Pécs |
Hidas |
Polgárm. Hiv. |
Pécs |
Hidas |
Ált.Isk. étkező |
Pécs |
Kozármisleny |
Művelődési Ház |
Pécs |
Kozármisleny |
ÁMK tornaterem |
Pécs |
Kozármisleny |
Sportcsarnok |
Pécs |
Abaliget |
Művelődési Ház |
Pécs |
Abaliget |
Közösségi Ház |
Pécs |
Oroszló |
Faluház |
Pécs |
Gödre |
Közösségek háza |
Pécs |
Geresdlak |
közösségi ház |
Pécs |
Geresdlak |
kultúrház |
Pécs |
Geresdlak |
iskola tornaterem |
Siklós |
Adorjás |
Művelődési Ház |
Siklós |
Babarcszőlős |
polg.hiv. |
Siklós |
Baksa |
iskola |
Siklós |
Baranyahídvég |
Műv Ház |
Siklós |
Beremend |
Polg. Hív. |
Siklós |
Beremend |
Iskola napközi |
Siklós |
Beremend |
Óvoda |
Siklós |
Beremend |
Művelődési ház |
Siklós |
Beremend |
Szoc. Otthon |
Siklós |
Besence |
Inkubátorház |
Siklós |
Besence |
Polgármesteri Hivatal |
Siklós |
Cún |
Kultúrház |
Siklós |
Csányoszró |
IKSZT |
Siklós |
Csányoszró |
Napsugár Óvoda |
Siklós |
Csányoszró |
Kultúrház |
Siklós |
Csányoszró |
Iskola |
Siklós |
Diósviszló |
Általános Iskola |
Siklós |
Diósviszló |
Óvoda |
Siklós |
Diósviszló |
Művelődési Ház |
Siklós |
Diósviszló |
Könyvtár |
Siklós |
Drávacsehi |
Művelődési ház |
Siklós |
Drávacsepely |
Művelődési Ház |
Siklós |
Drávaiványi |
Ifjúsági Klub |
Siklós |
Drávaiványi |
Kerékpár pihenő |
Siklós |
Drávakeresztúr |
Polgármesteri Hivatal |
Siklós |
Drávakeresztúr |
Közösségi Ház |
Siklós |
Drávapalkonya |
Faluház |
Siklós |
Drávaszabolcs |
Művelődési Ház |
Siklós |
Drávaszabolcs |
Ált. Iskola
Sportcsarnok |
Siklós |
Drávaszerdahely |
Művelődési ház |
Siklós |
Drávasztára |
Műv. Ház |
Siklós |
Drávasztára |
Általános Iskola |
Siklós |
Drávasztára |
ÖNO |
Siklós |
Egyházasharaszti |
önk |
Siklós |
Felsőszentmárton |
Általános Iskola |
Siklós |
Felsőszentmárton |
Óvoda |
Siklós |
Felsőszentmárton |
Egészségház |
Siklós |
Gilvánfa |
Önkormányzat
Kulturház |
Siklós |
Gordisa |
Művelődési Ház |
Siklós |
Harkány |
Óvoda |
Siklós |
Harkány |
Iskola |
Siklós |
Harkány |
Sportcsarnok |
Siklós |
Harkány |
Művelődési ház |
Siklós |
Hirics |
Kultúrház |
Siklós |
Hirics |
Faluház |
Siklós |
Illocska |
Kultúrház |
Siklós |
Ipacsfa |
Művelődési Ház |
Siklós |
Kákics |
Művelődési Ház |
Siklós |
Kásád |
Polg. Hív. |
Siklós |
Kásád |
Orvosi Rendelő |
Siklós |
Kémes |
Kultúrház |
Siklós |
Kémes |
Általános Iskola
Tornaterme |
Siklós |
Kémes |
Tájház |
Siklós |
Kémes |
Ifjúsági Ház |
Siklós |
Kemse |
Kultúrház |
Siklós |
Kisasszonyfa |
Kastély |
Siklós |
Kisharsány |
Tornaterem |
Siklós |
Kisjakabfalva |
Polgármesteri Hivatal
- Idősek Napközi Otthona |
Siklós |
Kislippó |
Faluház |
Siklós |
Kisszentmárton |
Műv. Ház IKSZT |
Siklós |
Kórós |
Kultúrház |
Siklós |
Kovácshida |
Művelődési Ház |
Siklós |
Lapáncsa |
Kultúrház |
Siklós |
Lúzsok |
Kultúrház |
Siklós |
Magyarbóly |
IKSZT |
Siklós |
Magyarbóly |
Általános Iskola
tornaterem |
Siklós |
Magyarbóly |
volt idősek klubbja |
Siklós |
Magyarmecske |
Faluház |
Siklós |
Magyarmecske |
Konyha és Étterem |
Siklós |
Magyarmecske |
Általános Iskola |
Siklós |
Marócsa |
Művelődési Ház |
Siklós |
Márok |
volt iskola épülete |
Siklós |
Márok |
Önkormányz.Hivatal. |
Siklós |
Márok |
volt óvoda épülete |
Siklós |
Nagycsány |
Polgármesteri Hivatal |
Siklós |
Nagycsány |
Kultúrház |
Siklós |
Nagycsány |
élelmiszer bolt |
Siklós |
Nagyharsány |
Önkormányzati Hivatal
alagsor |
Siklós |
Nagytótfalu |
Kultur terem |
Siklós |
Okorág |
Művelődési Ház |
Siklós |
Old |
Könyvtár |
Siklós |
Old |
Kultúrház |
Siklós |
Páprád |
Kultúrház |
Siklós |
Rádfalva |
Könyvtár |
Siklós |
Sámod |
Művelődési Ház |
Siklós |
Szaporca |
Faluház |
Siklós |
Szava |
Művelődési Ház |
Siklós |
Siklós |
autóbusz pályaudvar |
Siklós |
Siklós |
Művelődési Ház |
Siklós |
Tésenfa |
Kultúrház |
Siklós |
Téseny |
kultúrház |
Siklós |
Vajszló |
Buszváró |
Siklós |
Vejti |
Kultúrház |
Siklós |
Villány |
Közös Önkormányzati
Hivatal |
Siklós |
Villány |
Tornaterem |
Siklós |
Villány |
Művelődési Ház |
Siklós |
Villány |
Csillagvölgy Étterem |
Siklós |
Villány |
Teleki Zs.MSzkI.
Kollégium |
Siklós |
Villánykövesd |
Kulturház nagyterme |
Siklós |
Zaláta |
Kultúrház |
Szigetvár |
Almamellék |
Faluház |
Szigetvár |
Almáskeresztúr |
Kultúrház |
Szigetvár |
Bánfa |
Művelődési ház |
Szigetvár |
Basal |
Faluház |
Szigetvár |
Bicsérd |
Áltolános Iskola |
Szigetvár |
Bicsérd |
Faluház |
Szigetvár |
Bicsérd |
Óvoda |
Szigetvár |
Boldogasszonyfa |
Művelődési ház |
Szigetvár |
Botykapeterd |
Polgármesteri hivatal |
Szigetvár |
Bükkösd |
Polgármesteri Hivatal |
Szigetvár |
Bükkösd |
Sportcsarnok |
Szigetvár |
Bürüs |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Csonkamindszent |
Községháza |
Szigetvár |
Csebény |
Polgármesteri hivatal |
Szigetvár |
Csertő |
Faluház |
Szigetvár |
Dencsháza |
Művelődési ház |
Szigetvár |
Endrőc |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Endrőc |
Közösségi ház |
Szigetvár |
Gerde |
Kultúrház |
Szigetvár |
Gyöngyfa |
Faluház |
Szigetvár |
Gyöngyösmellék |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Helesfa |
|
Szigetvár |
Hetvehely |
Szolgáltatóház |
Szigetvár |
Hetvehely |
Iskola |
Szigetvár |
Hobol |
Általános Iskola |
Szigetvár |
Horváthertelend |
Művelődési ház |
Szigetvár |
Ibafa |
Kultúrház |
Szigetvár |
Kacsóta |
Kultúrház |
Szigetvár |
Katádfa |
művelődési ház |
Szigetvár |
Kétújfalu |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Kétújfalu |
Tornaterem |
Szigetvár |
Királyegyháza |
Iskola |
Szigetvár |
Királyegyháza |
Közösségi ház |
Szigetvár |
Királyegyháza |
Tornaterem |
Szigetvár |
Kisdobsza |
Kulturház |
Szigetvár |
Kistamási |
Művelődési Otthon |
Szigetvár |
Magyarlukafa |
Faluház |
Szigetvár |
Merenye |
Idősek Klubja |
Szigetvár |
Molvány |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Mozsgó |
Művelődési ház |
Szigetvár |
Nagydobsza |
Közösségi ház |
Szigetvár |
Nagypeterd |
Rendezvényterem |
Szigetvár |
Nagypeterd |
Foglakoztató |
Szigetvár |
Nagyváty |
Kulturház |
Szigetvár |
Nemeske |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Nemeske |
Faluház |
Szigetvár |
Nyugotszenterzsébet |
Közösségi épület |
Szigetvár |
Okorvölgy |
Önkormányzat |
Szigetvár |
Patapoklosi |
Faluház |
Szigetvár |
Pécsbagota |
Kultúrház |
Szigetvár |
Pettend |
Művelődési Otthon |
Szigetvár |
Rózsafa |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Rózsafa |
Polgármesteri Iroda |
Szigetvár |
Somogyapáti |
Faluház |
Szigetvár |
Somogyhatvan |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Somogyhárságy |
Kultúrház |
Szigetvár |
Somogyviszló |
Faluház |
Szigetvár |
Sumony |
Kultúrház |
Szigetvár |
Szabadszentkirály |
Kultúrház |
Szigetvár |
Szentdénes |
Önkormányzati hivatal |
Szigetvár |
Szentdénes |
Művelődési ház |
Szigetvár |
Szentegát |
faluház |
Szigetvár |
Szentkatalin |
Önkormányzat |
Szigetvár |
Szentlászló |
Szentlászlói
Általános Iskola |
Szigetvár |
Szentlászló |
Családsegítő
Szolgálat |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Ifjúság
iskola Tornacsarnok, |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Iművelődési
Központ |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
fjúság
iskola Tornaterem, |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Ujhelyi
Szakközépiskola Kollégium, |
Szigetvár |
Szentlőrinc |
Kodolányi
iskola Diákotthon, |
Szigetvár |
Szigetvár |
Tinódi
Lantos Sebestyén Általános Iskola |
Szigetvár |
Szigetvár |
Istvánffy
Miklós Általános Iskola |
Szigetvár |
Szigetvár |
Baranya
Megyei Önkormányzat I. Béla Középiskola Weiner Leó Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye |
Szigetvár |
Szigetvár |
Kapronczai
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény |
Szigetvár |
Szigetvár |
Szigetvár
Város Önkormányzata Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola |
Szigetvár |
Szigetvár |
Városi
sportcsarnok |
Szigetvár |
Szörény |
Művelődési
Ház |
Szigetvár |
Szulimán |
Faluház |
Szigetvár |
Teklafalu |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Tótszentgyörgy |
PM hivatal nagyterem |
Szigetvár |
Várad |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Vásárosbéc |
Kúltúrház |
Szigetvár |
Velény |
Kultúrház |
Szigetvár |
Zádor |
Művelődési Ház |
Szigetvár |
Zók |
Faluház |
Szigetvár |
Cserdi |
Kultúrház |
Szigetvár |
Boda |
Faluház |
Szigetvár |
Dinnyeberki |
Kultúrház |
|
Pécs, 2016. január 6.
Pécsi Polgármesteri Hivatal