Korához képest felnÅ‘ttesebb a hangja Sturcz Noéminak. Bár még csak tizenhárom esztendÅ‘s az ifjú hölgy, aki csak népdaléneklését hallja, de nem látja, talán többnek gondolná. Ráadásul, éveihez képest már számos sikert elkönyvelhetett. Ahol elindul egy-egy versenyen, onnan nem szokott üres kézzel hazatérni. A zsűri, illetve a publikum tetszését rendszeresen elnyeri Burkus Istvánné, Magdi néni tanÃtványa. Hamarosan, a Mesterek és tanÃtványok sorozatban, a június 21-ére meghirdetett fellépésen, a Pannon Filharmonikusokkal közösen szervezett koncert alakalmából mindenki meghallhatja, miként lehet nagyon szépen, érzelmesen bemutatni a magyar népdalkincs csodás darabjait.
A zeneelméleti órák során, a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, több tanévvel ezelőtt tűnt fel Burkus Istvánné pedagógusnak, hogy
Sturcz Noémi énekhangja egyrészt kiemelkedik a többi gyermek közöl. Másrészt viszont nagyon alkalmas egy olyan hangzásvilág előadására, ami a népdaléneklésben nagy előnyt jelent.
– A példaképem Sebestyén Márta – árulta el a n népzene ifjú előadója, Sturcz Noémi. – Gyakran szoktam a jeles előadó lemezeit meghallgatva felkészülni egy-egy program kiválogatása előtt. Mert ahogyan tőle megtanulom, az már csak jó lehet.
– Közösen szoktuk összeállÃtani azt a három-négy dalt, ami az erÅ‘felmérÅ‘kön elhangzik – vette át a szót
Burkus Istvánné. – Ez azért fontos, mert például legutóbb, amikor a mohácsi Schneider Lajos Népdaléneklési Versenyen Noéminak sikerült megszereznie az I. helyet, akkor értelemszerűen sváb énekekkel állt ki a pódiumra. Hiszen széles a repertoárja, ami amúgy folyamatosan bővül is.
– Mióta tudja, hogy tanÃtványa nem egy a sok közül, hanem olyan, aki a legjobb úton halad azon az úton, ami egy zenei világ magyar hÃrességei közé emelheti?
– Van annak talán már ötödik éve is. A szolfézs közben, illetve az együttes dalolás során figyeltem fel a különleges, középmagas, altba hajló hangjára. Ami egyébként folyamatosan változik, javul, válik teltebbé.
– A szövegek tartalmát is meg szoktuk beszélni, mielőtt egy dal bekerül a műsorszámaim közé – árulta el Noémi. Hiszen igazán átéléssel csak akkor lehet tolmácsolni a tartalmat, ha azt az énekes tökéletesen érti.
– A diákom összesen három népdalt fog bemutatni, a közös fellépés során, a Pannon Filharmonikusokkal. EbbÅ‘l egy szólóének, kettÅ‘ pedig olyan, amikor a kiváló zenészek kÃséretében csendül majd fel a műsor.
– Egészséges drukkra szükség van, ha valaki kiáll a hallgatóság elé – állÃtotta határozottan Noémi, aki a kora ellenére már jelentÅ‘s elÅ‘adói tapasztalatokkal rendelkezik. – Mindez azonban csak addig tarthat, amÃg az elsÅ‘ hangok el nem hangzanak. Nagy meglepetés engem nem érhet, mert addig még rengeteg próba vár rám. Úgy kell nekivágni a dolognak, hogy minden eshetÅ‘ségre legyen megoldás. Ami nem csaphat át elbizakodottságba, mert az hiba lenne! Megfelelni az elvárásoknak, ez a cél, meg az, hogy a pécsi Belvárosi Iskolában, az osztálytársaimnak se okozzak csalódást. A szüleim is elégedettek legyenek, meg persze Magdi néni is dicsérjen meg, amikor lejövök a szÃnpadról.
Hozzászólások
Én is várom, hogy halljam!
Várom, hogy halljam!