Übü papa és a technika szakkör

Bereczki Lajos Színház
PDF

A X. Pécsi Országos Színházi Tlálkozó harmadik napján a Maladype Színház előadásában Alfred Jarry, Übü Király című abszurdját láthattuk. Az izgalmas darabhoz hasonló rendezői felfogás társult, valamint hatalmas újságpapír és tixo fogyasztás. Remélem, manapság már nem használnak ólmot a nyomtatáshoz, mivel a szereplők szinte falták a betűket, szó szerint.

 

 Az alaptézist könnyű megfogalmazni a Pécsi Nemzeti Színház Szobaszínházában, még levegő után kapkodva is (mivel abból a kezdés után meglehetősen kevés maradt, az is szépen fogyatkozott az előadás végéig). Na, persze tudjuk a gépészet nem a PNSZ erőssége, bár erről legkevésbé a helyiek tehetnek. Szóval: ezt a művet még sokáig színpadra lehet állítani, hiszen kapzsi, haszonleső, gyilkos, cezaromán, hazug uralkodókat úgy tűnik, mindig kitermel a történelem. Sőt, sokkal komolyabb gonosztevőket is, mint Übü papa, aki már-már gyermekien amorális és jellemtelen, egyszerre pipogya és gátlástalan.


A tizenöt éves zseni abszurdját színpadra állító négy színész egy sarokba halmozott újságpapír gúla közepén játszik, a fűhősön kívül több szerepben is láthatjuk őket. A díszlet, ami egyben a színpad is – az újságpapír, több felhasználási módot nyújt a játszók számára. Hol derűsen falatoznak belőle, máskor a jelmez kiegészítőjeként jelenik meg, vagy éppen alapfunkcióját tölti be, felolvasnak belőle. Ettől lesz izgalmas és kreatív a játék, na és persze cseppet sem egyszerű. Virtuóz művészeket láthatunk a színpadon, ragyogóan énekelnek, jó ütemben szólnak ki a közönséghez, és a rengeteg fogvédőben elmondott szöveg ellenére is jól intonálnak. A kézügyességük sem utolsó, a papírból mesterien állítanak össze kellékeket, ragasztanak, applikálnak, tűznek – mégsem öncélú a rögtönzött technika szakkör.


Így elrepül a másfél óra, aminek a végén didaktikus élményként megkapjuk az író rövid bemutatását. Hm, ez egy kicsit érdekes, bár körülnézve és látva a fiatal közönséget, talán nem hiábavaló. Akik lemaradtak a vasárnap esti előadásról, azok hétfőn még bepótolhatják az élményt, mivel a Maladype második, egyben utolsó POSzT-os fellépése ekkor lesz.



Übü papa - Orosz Ákos

Übü mama / Rozamunda / Renszky / Medve - Lendváczky Zoltán

Poszomány kapitány / Vencel király / Königsbergi Máté / Nemesek / Pénzügyiek / I. paraszt / Tanácsosok / Paizs / Zsinór -Tompa Ádám

Bugrisláv / Federovics Mihály / A Cár / Hírnök / Hivatalnokok / II. paraszt / Lecsinszky Szaniszló / Pillér / Hajóskapitány - Páll Zsolt

Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet, jelmez: Fátyol Kamilla
Asszisztens: Mátrai Mirella

Rendező: Balázs Zoltán

Hozzászólások

 
0 #2 Guest 2010-06-07 16:15
Jó a darab a téma pedig örök. Sőt egyre inkább az sajnos.
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-06-07 12:10
Nagyon j egyéni alakításokat láthatunk! Érdemes megnézni!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés