Három színpadon dübörög a Sétatér Fesztivál

2017. június 06. kedd, 18:08 Zene
PDF

Több mint 40 program, köztük Pély Barna, Tompos Kátya és Geszti Péter koncertje várja a Sétatér Fesztivál résztvevőit június 8–18. között a pécsi Sétatéren. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett ingyenes fesztiválról idén sem hiányozhatnak a kézműves kitelepülők, valamint a széles bor- és gasztrokínálat. (Fotó: Tóth László)

A fesztivál csaknem húsz éve a régió borászatának, gasztronómiájának és kultúrájának „közönségtalálkozója”, ahol idén körülbelül 30 kitelepülő kínálja portékáit tizenegy napon át. A koncertek mellett papírszínház, kézműves foglalkozások, könyvvásár és interaktív gyerekműsor is várja az érdeklődőket.

- Nagy hagyománya van már Pécsett a Sétatér Fesztiválnak, ezért arra törekedtünk, hogy megőrizzük a mindenki által szeretett „Sétateres” hangulatot. Ugyanakkor fejlesztettünk is rajta: az idei év újdonsága, hogy immár három színpadon váltják egymást a jobbnál jobb fellépők, így biztosan mindenki talál neki tetszőt – mondta el Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

A Sétatér színpadon láthatók a legismertebb előadók, mint Tompos Kátya, aki otthonosan mozog a jazz, a pop és a világzene világában is. Geszti Péter bemutatja Létvágy című, legújabb albumát. A rapper-szövegíró lemeze azoknak szól, akik szeretik a Rapülőket és a Jazz+Azt, hiszen az új dalok sokszor visszaidézik a korábbi hangulatot, új köntösbe bújtatva. Pély Barna a B The First nevű formációjával érkezik Pécsre és koncertet ad a Hot Jazz Band is, amely a hazai jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban.

Az Akusztik színpadon elsősorban akusztikus produkciókat láthat a közönség, a Rózsakert és a Kioszk között felállított KioXínpadon pedig bemutatkozik többek között Szeder és Mörk, de itt látható majd a Holló Együttes vásári komédiát idéző, interaktív gyerekműsora is.

A fesztiválhoz csatlakozott a Csorba Győző Könyvtár, az Ünnepi Könyvhét alkalmából több programmal, három helyszínen várják a könyvek szerelmeseit. A programsorozat egyik helyszíne a sétatéri Kioszk terasz (KönyvTerasz), ahol pécsi szerzőkkel találkozhatnak az olvasók. A Belvárosi Fiókkönyvtár előtt könyvkiadók, könyvesboltok várják majd az olvasókat, illetve a már hagyományosnak mondható Retro Könyvvásár is kinyit a Belvárosi Fiókkönyvtár udvarában.

Részletes program:  http://www.pecsprogram.hu/program/Setater_Fesztival_2017

Forrás: ZSÖK

Hozzászólások

 
0 #5 Lesgagree 2019-07-24 10:32
Cialis Original Espana cialis 5 mg Non Prescription Paxil On Line [censored] 50 Mg Durata Effetto Mujeres Y [censored]
Idézet
 
 
0 #4 Lesgagree 2019-07-13 07:24
Zithromax Vs. Amoxicillin servizio iene [censored] Do Not Take Amoxicillin If
Idézet
 
 
0 #3 Lesgagree 2019-06-29 11:46
[censored] A 40 Anni [censored] Belgique Prescription Amoxil Dosage For Toothache
Idézet
 
 
0 #2 Lesgagree 2019-06-15 19:25
Hydrochlorothia zide Hctz Without Dr Approval Lichfield buy generic cialis online Pyridium In Internet Worldwide Low Price With Free Shipping Annulation Avec Clomid Doxycycline 150 Mg Sale
Idézet
 
 
0 #1 Lesgagree 2019-06-01 17:26
Priligy Precio En Peru is it safe to buy levitra on line Ed Meds Online Discount Paypal
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés