Szombaton startol a Sétatér Fesztivál

Bereczki Lajos Közélet
PDF
Éppen csak vége lesz a POSzT-nak és máris indul egy újabb, gazdag kulturális eseménysorozat Pécsett. A június 12-től startoló, kilenc napon át tartó rendezvényt immár hagyományosan a Pécsi Kulturális Központ (PKK) rendezi meg.  Az országosan is egyedülálló produkció számos hazai és külföldi „nagyágyút” vonultat fel, és ami a legfontosabb, mindezt a közönség számára teljesen ingyen teszi.
Képünkön a mikrofonnál Rózsa Zoltán, a PKK igazgató helyettese beszél, az asztalnál jobbról Laknerné Brückler Andrea a PKK igazgatónője és Kunszt Márta alpolgármester látható.


Zenei és táncprodukciókban gazdag az idei kínálata a Sétatér Fesztiválnak, amely a régión kívül már az egész országból, sőt határon túlról is idevonzza a turistákat városunkba. Rögtön a nyitó napon egy izraeli modern tánccsoport lép fel, a Sheketak, amely energikus és bravúros mozgásával kápráztatta el eddig a nemzetközi közönséget, most pedig Pécsett kívánja mindezt folytatni a Sétatéren.

A világ távoli részéből, Dél-Koreából érkezeik a Last For One & Dodo Fusion Harmony, amely szintén táncos formáció, a szöuli fiatalok az „utcai tánc”  műfajban jeleskednek, műsoruk középpontjában is ez fog állni. Nevükben a Dodo kifejezés a kísérőkre, a hagyományos koreai női ütős zenészekre utal. A világot megjárt együttesnek szinte minden országban vannak rajongói, reméljük eztán egyel többen lesznek.

A francia Babylon Circus nem kevésbé ismert zenekara a ska és reggae műfajban domborít nagyot, jó hír a két műfaj szerelmeseinek tehát az ő fellépésük.
Csak felsorolásképp említem meg, hogy a fesztiválon fellép a Katona Twins, a Keleti szél, a Vujicsisc együttes és a Söndörgő, a Kaláka, de lesz World & Jazz koncert, térzenék szerte a városban és táncház minden mennyiségben. Akinek még ez sem elég, az több, mint harminc zenei rendezvényt látogathat meg a Zene Világnapján, június 21-én , amelynek estéjén bezárja kapuit a fesztivál.

Laknerné Brückler Andrea, a Pécsi Kulturális Központ igazgatónője beszámolójából kiderült, hogy a rendezvény ideje alatt napi 3 millió forintot költenek a városlakók és az ide látogatók szórakoztatására, és mintegy 28 szakember szervezi napi szinten az eseményeket.

Most már csak a jó idő tartós itt maradásáról kellene gondoskodni, hogy minél többen jöjjenek el a Sétatérre és élvezzék ezt az ajándékot, amelyet minden évben átnyújtanak a közönségnek.

Hozzászólások

 
0 #3 Guest 2010-06-10 21:44
Kultúrára nem lehet túl sokat áldozni, mert minden rá fordított összeg sokszorosan térül meg.

Épp úgy, mint az oktatásban.

Köszönet minden emelkedett programért!
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-06-09 11:43
Jó sok pénz a napi 3 misi, gondolom lesz belőle valami jó buli?
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-06-09 08:37
Ez a pénz legalább a pécsiekre megy el, a jó programok révén! Köszönjük !
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés