Megint átütő siker volt a színjátszás ünnepe

Színház
PDF
Jövőre biztosan más lesz a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó. Már csak azért is, mert mások fogják levezényelni, nem a két korábbi direktor, Simon István és Jordán Tamás. De a tizedik még a nevükhöz fűződött, annak minden sikerével. A zárógála, a kaposvári, illetve a fővárosi színésznövendékek közreműködésével, no meg a Szakértők zenekar muzsikájával vált emlékezetessé. A szombati estén megint elsöprő sikert aratott a színjátszás. A képen a debreceni Trill  Zsolt látható, miután átvette a Fodrásznő című előadás után a legfontosabb díjat.

Talán soha nem derül ki, szándékos volt-e a díjátadón a kínos késés, amivel indult, pontosabban nem indult a program. Többször is próbatapsot tartottak a nézők, hátha azzal sikerül előcsalogatniuk valakit a függönyök, illetve a takarás mögül.

Végül kezdetét vette az esemény, amire természetesen megtelt a színház épülete. Ami teljességgel érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy olyanok is ültek a széksorok között, akik máskor a deszkákról szórakoztatják a nagyérdeműt. De mentségül szolgáljon számukra, hogy most üléseket foglaltak el, hiszen ahonnan felhívták őket oda, ahol valóban otthonosan mozognak.

A díjátadáson kívül, a műsorszámok, az összekötőszövegek alapvetően a humor köré csoportosultak. Ezért is tűnik bizonytalannak a csúsztatott kezdés, ami akár egy színházi bakiparádé előfutáraként értékelhető lenne.

Abban szerencsére nem történt malőr, kik vegyék át a díjakat. Bár nem volt jelen minden díjazott, de azért az összes ajándéknak akadt gazdája, semmit sem kellett eltennie a ruhatárosnak, mondjuk jövőre. Hátha eljönnek érte, jeligével!   

Elvileg az sem kizárt, hogy a záróakkord eseményeiért felelős növendékek között már ott táncolt, énekelt egy következő POSzT nyertese. Mert az ifjak igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy emlékezetessé tegyék az amúgy nagy népszerűségnek örvendő, szakmailag és a nézők által is elismert sorozatot.             

Hozzászólások

 
0 #4 Guest 2010-06-16 08:02
Trill Zsolt figyelmébe ajánlom: Dunaszerdahely: Egri csillagok
Idézet
 
 
0 #3 Guest 2010-06-14 20:43
Nem volt rossz a gála, csak voltak benne meggondolatlans ágok.

A POSZT jól jött a PÉCSI FILMSZEMLE utódjaként, és soha ne legyen rosszabb, mint az idei volt

A gála is hozta az átlagot, de a felkiabálás és szájcsók-kísérlet nekem sem jött be.

Trill óriási, gratula!!!
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-06-14 09:01
A gála sajna olyan amilyen, talán nem von le az egész értékéből!!!
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-06-13 19:52
A csinált esetlegességek, esetlenségek, nézőtéri felkiabálások súlytalanná és ízléstelenné tettek néhány jelenetet, de ezt a gyér nézőtéri tapsból is lemérhették. (Még Katona Ágnesből is Kocsis Ágnes lett. Az ő intelligenciájá t, helyzetmentő képességét dicséri, hogy reagálás nélkül hagyta.)

A magamutogató v. gyerekes nézőknek viszont tetszett, v. legalábbis hergelték magukat a harsányságra, hogy milyen szellemességek születnek.

A POSZT viszont remek ötlet és megvalósítás, immár 10 éve.

Azért köszönet mindenkinek, hiszen az újat adás szándéka sült el néha szánalmasan, trágárul.

Nem könnyű a felfokozott igényeket kielégíteni.

Ffi szájcsók? Jó volt ez, J. Művész Úr?

Kovács Marciék vitézül bírták!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés