Fővárosból a fő városba
2018. december 08. szombat, 18:15
Bereczki Lajos
Zene
Ha van a Pannon Filharmonikusok zenekarában erősen budapesti kötődésű művész, akkor Herczeg Nóra csellista bizonyára egyike ezeknek. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért különleges pályát futott be a pécsiség „rögös útján”, amely egy idő után kisimult, mára pedig olyan természetes a városhoz fűződő kapcsolata, hogy el sem tudná képzelni másképp. Az élet dolgairól, zenéről és a vidéki élet szépségeiről olvashatnak a lentiekben. (Fotó: PFZ)Ha valaki Budapesten nő fel és a rokonsága is odaköti, akkor nehezen elképzelhető, hogy kimozdul ebből a kényelmes és ismerős közegből. Herczeg Nóra is sokáig úgy gondolta, aztán jöttek az életében a változások, amelyek ma már olyan mértékűek lettek, melynek következtében élete, munkája, családja végleg Pécshez köti. Persze ezt nem kényszer szülte, hanem nagyon is a szabad választás következménye volt.
- Fel tudja idézni, hogy milyen volt az első találkozása Péccsel?
- Még sohasem jöttem korábban vonattal a városba, tehát az első élményem a pécsi vasútállomás volt.
- Akkor ugye nem lehetett túlságosan felemelő vizuális élmény?
- Valóban, akkor még nem újították fel az épületet, de a 32-es busz ablakából, amellyel továbbmentem a belváros felé, már egészen más kép fogadott, lenyűgözött a látvány. Akkor a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára nyertem felvételt, annak ellenére döntöttem úgy, hogy ide járok egyetemre, hogy Budapestre, Szegedre és Debrecenbe is felvételt nyertem. Ennek az volt az oka, hogy a felvételit megelőzően Pécsett már részt vettem egy meghallgatáson a leendő csellótanáromnál, Janzsó Ildikónál, aki megemlítette, hogy a zenekar a közeljövőben próbajátékot fog hirdetni cselló státuszra. Így a választásom Pécs felé billent. Másrészt elég jól ismertem a vidéki szimfonikus zenekarokat, már akkor is úgy gondoltam, hogy a pécsi a legjobb közülük.
- Fel tudja idézni az egyetemi évek hangulatát? Mire emlékszik szívesen?
- Különösebben szép emlékeim nincsenek, az albérletem sem volt túlságosan jó és nagyon egyedül éreztem magam, hiszen az egész családom és a rokonság is Pesten élt. Ráadásul ők sem nagyon értették, hogy mit keresek Pécsett, szóval nem volt felhőtlen az a néhány év. Egészen addig, amíg meg nem ismertem a férjemet! Ezt követően ezer szállal kezdtem kötődni a városhoz. A férjem gyulai, én budapesti így egy köztes méretű város ideális „terep” volt a számunkra. Közös nevezőnek is tekinthetjük kettőnk relációjában.
- Mióta tartozik a PFZ főállású művészei közé?
- Kereken 10 éve, de ezt megelőzően az a szerencse ért, hogy már kisegítő zenészként játszhattam velük. Ha egy újabb első dolgot említhetek az életemben, akkor a Pannon Filharmonikusok az első profi szimfonikus zenekar, amelyben játszhatok a mai napig.
- Családot is itt alapított, és a férje sem dolgozik Öntől távol, ha jól tudom?
- Valóban, a férjem itt a Kodály Központban dolgozik, ahol a zenekar is tevékenykedik, ő nem zenész, hanem az intézmény szcenikusa. Vele még az egyetem évei alatt ismerkedtem meg, egy albérlőtársam ismerőse volt, így kerültünk egymással kapcsolatba, amely aztán komolyra fordult, házasság lett belőle. Neki is ez az első munkahelye, a Kodály Központot pedig szinte otthonunknak tekintjük, ha lehet így fogalmazni.
- A sok első közül emeljünk ki még egyet! Ki volt Pécsett az első karmestere?
- Hamar Zsolt volt az első karmesterem, akitől nagyon sokat tanultam pályakezdőként, úgy érzem meghatározó élmény volt vele dolgozni.
- Ha a szűkebb család az előbb szóba került, úgy tudom bővült egy személlyel?
- Igen, tavaly augusztusban megszületett Blanka kislányunk. Jelenleg gyes-en vagyok, de idén február óta csellót tanítok a Ciszterci Szent Margit Óvoda Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Úgy gondolom, hogy a tíz tanítványom közül mindegyik tehetséges, emiatt nagyon szerencsésnek érzem magam. Azt hiszem az országban nincs még egy ilyen tanszak, amelyik elmondhatja magáról, hogy mindegyik növendéke kiemelkedően ügyes.
- Milyen családosan élni ebben a városban, mi jellemzi Ön szerint Pécset?
- Elsősorban a nyugalom, a lassú élettempó, ami nekem Budapest után nagyon szokatlan volt. A Tettye alatt lakunk, így tíz perc könnyű séta a Kodály Központ, ahol mindketten dolgozunk a férjemmel. Séta közben a zene jár a fejemben, nem a dugókon való bosszankodás és a stressz, mint ami a fővárost jellemzi, ez megfizethetetlen érték az életben.
- Gondolom a lakóhelye az egyik kedvenc területük Pécsett? Vannak még ilyenek máshol is?
- Gyermekünk születése óta ezt nagyjából az határozza meg, hogy hol vannak jó játszóterek. Sokat járunk a Zsolnay Negyedbe, mert ott sok zöldterület van és védett játszóterek, de a Tettye úgyszintén egyik kedvencünk és ahol tanítok, a Szent Margit környéke, az egész belváros szintén kedvelt helyeink közé tartoznak.
- Ha már a tanítás helyszíne ismét szóba került, Ön mikor választotta hangszeréül a csellót?
- Ez még hétéves koromban történt, mikor bementem az első cselló órámra és kijelentettem, hogy zenekarban szeretnék játszani. Így a tanító néni rögtön meg is erősített abban, hogy jó helyen járok, a cselló lesz az én zenekari hangszerem.
- Van a családban zenész?
- A nagynéném a MÁV Szimfonikusok első hegedűse. A családdal számos koncerten vettünk részt. Általában a cselló szólam előtt ültünk, így nekem gyerekként ez a hangszer kapcsolódott a zenekari hangzáshoz, ez tetszett meg, ez a szerelem kísért végig eddigi pályámon.
- Egy ilyen családi kapcsolódás a komolyzenéhez bevonzza az embert, vagy beoltja ellene?
- Nálam egyértelműen a bevonzás dominált, azóta sem tudok olyan területet említeni, amely a zenekari lét sötét oldala lenne. Egyszerűen számomra ilyen nem létezik. A muzsikálás, a gyakorlás, a próbák, ezek mind feltöltenek. Komoly pszichés probléma, hogy a gyes másfél éve alatt nem lehetek a zenekar közelében, bár otthon gyakorlok, és a tanítás is a hangszer közelében tart, de azért a színpad hiányát ezek nem pótolják. Blankával is sokat „foglalkoztam” a zenével, születése előtt is, hiszen nyolc hónapos terhesen még játszottam a zenekarban, születése után pedig nem sokkal már jártunk a baba koncertekre, ide a Kodály központba. Otthon pedig a járókából figyeli, ahogy anya gyakorol – úgy látom, szívesen teszi ezt.
- Milyen volt a tíz év, melyet a zenekarnál töltött? Hogy látja mindezt?
- Hatalmas fejlődés tapasztalható a zenekar részéről, én még részt vettem a POTE (Pécsi Orvostudományi Egyetem) aulájában a koncerteken, a Park Mozi épületében a próbákon. Nemcsak a helyszínek, hanem az előadók is nagyot fejlődtek. A terhességem utolsó hónapjában nem játszottam, de beültem a nézőtérre hallgatni őket, fantasztikus innen is a zenekar. Minden pesti elfogultságommal együtt és a nagyzenekari élményeimet is számbavéve azt kell, hogy mondjam, megérkezett a zenekar, csodálatos élmény hallgatni őket. Ha már Budapest ismét szóba került, akkor hadd említsem meg, hogy mekkora öröm számomra a szülővárosomban a Müpában játszani. Büszke vagyok, hogy ez a zenekar Pesten is sikerrel, teltházas bérletsorozatot tart életben. Ebben a kiváló menedzsmentünknek hatalmas munkája van.
- Milyennek érzi a munkaterhelést, teljesíthetőek az elvárások majd egy kisgyermekes anyuka számára is?
- Úgy gondolom, hogy bár sok koncertet ad a zenekar, mégsem túlzottak az elvárások. Nyilván azzal majd szembesülnöm kell, hogy sokszor hétvégén, esténként hiányozni fogok a kislányomnak, de mindent meg lehet oldani egy jó családban, ezt is.
- Egy kisebb „család”, a cselló szólam is szerepet játszik az életében. Milyen belülről mindez?
- Nagyon szeretem, kiváló a viszonyunk a kollégákkal. A Pannon Filharmonikusoknál nagyon sok fiatal kollégám van. A zenekaron belül sok a kismama, többen összejövünk beszélgetni, tavaly a Tettyén tettük ezt több alkalommal. Baba ügyben is van tehát kivel konzultálni. Egyik hobbim a gasztronómia, nagyon szeretek sütni, főzni. Túrnékra készített süteményeimet a kollégák mindig örömmel fogadták. Nem csak a kollégákkal szeretek jó viszonyt ápolni, hanem a közönséggel is. Büszke vagyok, hogy 2014-ben a közönség szavazatai alapján elnyertem Az év legkedvesebb muzsikusa címet. Elég jó az arcmemóriám, így a nézők egy részét pécsi sétáim alkalmával is felismerem az utcán. Nagyon szeretem az itteni embereket, igazán jó, műértő közönség van Pécsett. Szeretnék minél tovább ebben részt venni.
Archívum
