Szemnyitogató – 15 éves Hosszúhetényben a művészetoktatás

2019. szeptember 07. szombat, 08:14 Bereczki Lajos Képzőművészet
PDF
Bár a pécsi Civil Közösségek Háza most a hetényi művészetoktatás vizuális területének adott otthont a Gebauer Galériában szeptember 11-én, azért a megnyitón felcsendülő fuvola és zongoraszó jelezte, hogy a hangok világa is fontos szerephez jut a Zengő lábánál található iskolában. Az egy hónapig látogatható tárlat több év „remekműveiből” merít, ahogy azt Grosch Szilárd művésztanár, intézményvezető, a program vezetője megnyitójában említette.

A szép számú érdeklődőkkel megtelt Gebauer Galéria nem ismeretlen terep a művészeti tagozatosoknak, hiszen ha régebben is, de volt itt már kiállítás a hosszúhetényi gyerekek munkáiból. A megnyitón először Dr. Husz Mária, a CKH művészeti vezetője köszöntötte az alkotókat, tanáraikat és a munkáikra kíváncsi vendégeket. 


Dr. Husz Mária köszönti a kiállításmegynyitó vendégeit

Beszédében elmondta, hogy a kiállítást a III. Pécsi Tanulófesztiválhoz kapcsolódó pályázat tette lehetővé, amely a „Tanuló Közösségek és Közösségi Tanulás” mottója alatt fut, Csontváry Kosztka Tivadar halálának 100. évfordulójára emlékezve. A galéria és Hosszúhetény kapcsolata Deák Zsuzsa képzőművész révén jött létre, aki a Hetényi Hetek alkotókör egyik tagja. Ő hívta fel a figyelmet Grosch Szilárdra, ki ennek a csoportnak szintén tagja, valamint a helyi iskola képzőművészeti tagozatát (most már az intézményt is) vezeti. Számomra az volt a megkapó – mondta Husz Mária -, hogy olyan közösségi tanulási formát, tevékenységet és fejlesztő programot visz mintegy 15 éve, amely a megismerés, a felfedezés, az alkotás, az ismeretszerzés és –terjesztés példaszerű megnyilvánulása.


Grosch Szilárd a megnyitón, tanítványai körében

A művészeti programról Grosch Szilárddal beszélgettünk a kiállítás képei között sétálva.
- Mióta folyik a hosszúhetényi iskolában művészetoktatás?
- 2004 óta zajlik alapfokú művészetoktatás, ami nagyon népszerű, hisz az intézmény mintegy 300 tanulójának több mint a fele a művészeti iskolának is tagja. Erre a kiállításra jó néhány évre visszanyúlva válogattam az anyagot, ami nem volt egyszerű, hisz ennyi idő alatt rengeteg „remekmű” született. E gazdag gyűjteménynek most csupán töredékét tudjuk itt bemutatni. A válogatásnak az is célja volt, hogy képet adjak arról a hagyományostól gyökeresen eltérő pedagógiai felfogásról, mellyel ott, a Zengő hegy lábánál a vizuális nevelés zajlik.  

- A III. Pécsi tanulófesztiválhoz kapcsolódik a kiállítás, a program elnevezése is egyedi, beszélne erről? 
- E mostani kiállítás – igaz csak a vége felé – összeér a Pécsi Napok, azon belül a „III. Pécsi Tanulófesztivál” programsorozatával. A fesztivál témáit olvasva, különösen megragadta a figyelmemet az egyik: „Hogyan kerülhet a természet és az ember ismét harmóniába?” Jó téma, hisz talán ez ma a világ egyik legégetőbb gondja, a pedagógiának pedig az egyik legalapvetőbb kérdése. Sokak meggyőződése szerint (közéjük tartozom én is) ehhez szemléletváltásra van szükség. Sajnos azonban megállapíthatjuk: a hazai oktatásnak jelentős lemaradásai vannak e téren. Ezen próbálnak segíteni a különféle alternatív módszerek, programok, köztük az is, aminek e kiállítás lényegében az előzménye, és amit úgy neveztem el, hogy SZEMNYITOGATÓ.Mit is jelent ez az elnevezés? Az előzőkből kiindulva mondhatnám, hogy az, amire ma igen nagy szükség van, és nem csak az iskolában. De nem szeretnék demagóg lenni, tehát röviden és egyszerűen inkább úgy fogalmaznék, hogy a SZEMNYITOGATÓ egy olyan program, mely segítségével szélesíthetjük látókörünket, megtanulhatjuk tágabb összefüggéseiben szemlélni a világot. 


Érdeklődők egy csoportja


- Miért kell ehhez egy külön program? Nem ez volna a pedagógia egyik alapvető célja?
- De igen, csakhogy épp ennek vet gátat a hazai oktatás évszázados problémája: az ismeretközpontú tanterv és az ehhez igazodó merev tantárgyi rendszer. A hagyományos tantárgyak, melyek egykor a tudományok szerteágazódását leképezve, szükségszerűen alakultak ki, rendszerezett tudáshoz juttatva a diákokat, ma épp a széttagoltságuk miatt a tudás töredezettségét okozzák. Leszűkítik a látóteret, csak a saját határaikkal kijelölt tananyagra engednek koncentrálni. Ezért van az, hogy a tanulók az egyik tantárgyból szerzett tudásukat nehezen, vagy egyáltalán nem képesek alkalmazni egy másik területen. A tágabb összefüggések láthatatlanok maradnak, márpedig ezek nélkül nehezen képzelhető el a környezettudatos magatartás, a környezettel való harmonikus együttélés, vagy akár a nyitott és kritikus gondolkodás. A megoldás látszólag nagyon egyszerű: fel kell oldani a tantárgyak közötti merev határokat, láthatóvá kell tenni a kapcsolódási pontokat. Erre már sokféle megoldás született; magában a Nemzeti alaptantervben is felfedezhetjük ennek szándékát. De sorolhatnánk a példákat a témahéttől kezdve a projektmódszerig, vagy a sokat emlegetett tantárgyi integrációig. Ez utóbbi fogalmat sokféleképpen – olykor helytelenül – értelmezik, ami zavart okoz még szakmai berkekben is. Abban mindenki egyetért, hogy az integráció valamiféle kapcsolat a különféle tudományterületek vagy akár tudomány és művészet között. De mi legyen e kapcsolatnak az alapja? Erre vonatkozóan számtalan eltérő elképzelés született, amitől csak még nagyobb lett a zűrzavar.  Engem mintegy harminc éve foglalkoztat e probléma. Nekem is támadtak merész ötleteim, amelyeket aztán elvetettem, mert csak tovább bonyolították volna a helyzetet. Alapos megfontolás után azok nyomán indultam el, akik a rendszerszemlélet felé vették az irányt. Így jutottam el végül – több kitérőn keresztül – egy saját megoldáshoz, a SZEMNYITOGATÓ-hoz. 


A módszer leírása és szemléltető ábrája

- Mi ennek a programnak a lényege?
- A SZEMNYITOGATÓ tehát egy rendszerszemléletű oktatási program. Lényegét egy tablóval igyekeztem szemléltetni (mely a lépcsővel szemben található). Ezen sok egyéb mellett az is látható, hogy e programban kitüntetett szerepe van azoknak az általános rendszerösszefüggéseknek, amelyek a természeti jelenségekre éppúgy jellemzőek, mint az ember alkotta világra; a tudományra éppúgy, mint a művészetre. Olyanok, mint a rész és egész, a rendezettség, a kölcsönhatások, a sokféleség,  vagy a tér problémája. Az itt kiállított munkákon is jól látszik, hogy miként közelítik meg, és dolgozzák fel e témákat zseniálisan a 8-14 éves gyerekek a képzőművészet eszközeivel. Ám a „rész-egész” problematikája éppen úgy vizsgálható a zenében vagy a biológiában, mint a képi kompozíciókon; a kölcsönhatások ugyanúgy jellemzőek az emberi kapcsolatokra, mint a színekre; a szimmetria pedig nem csak az „Utolsó vacsora” című festményen, hanem a propán molekulaszerkezetében is megfigyelhető. Vagyis, ha e csomópontokból indulunk el, valóban azt tapasztalhatjuk, hogy „minden mindennel összefügg”. Természetesen nem elég rácsodálkozni az összefüggésekre, fontos, hogy a miértekre is választ adjunk, ha lehetséges.   A SZEMNYITOGATÓ-nak, jóllehet, több egyedi vonása is van, sok tekintetben mégis rokonságot mutat más, hasonló szellemű programokkal. Idővel kiderül, melyek lesznek ezek közül működőképesek és igazán hatékonyak. Ma a helyzet nem éppen kedvező az effajta újítások számára. De nem késlekedhetünk, ha megoldást akarunk találni a Tanulófesztivál kérdésére: „Hogyan kerülhet a természet és az ember ismét harmóniába?”  




Hirdetés
Hirdetés