Az Ezüstcsillanás évad az elmélyülés és öröm évada - A Pannon Filharmonikusok a zene erejével dacol a járvánnyal

2020. szeptember 10. csütörtök, 17:37 Zene
PDF
Kivételes évadot indít a Pannon Filharmonikusok ebben a különleges évben. 2020 decemberében tíz éve, hogy megnyílt a Kodály Központ, a zenekar otthona, 2021-ben pedig hazánk egyik legrégebbi együttese, az 1811-ben alapított Pannon Filharmonikusok a 210 éves jubileumát ünnepli majd. A zene igenis alapszükséglet – hirdeti az együttes, és a járvánnyal dacolva Gilbert Varga zenei utazásra hív, Bogányi Tibor pedig a zene lélekemelő hatására hívja fel a figyelmet. Az együttes Ezüstcsillanás címmel meghirdetett évada nem a csillogásról szól, hanem a mélyben rejlő tiszta zenei minőség örömteli ünnepe. Ősszel kiváló magyar szólistákkal, tavasszal a nemzetközi élet rangos szereplőivel is találkozhatunk.



Az ezüstcsillanáskor a hevített ezüstből minden idegen anyag távozik, és a tiszta ezüst szivárványszínű villanással jelzi, hogy ebben a pillanatban a legtisztább és legtöbb. Ha ezt követően is tovább hevítik, már a tiszta ezüst illan el. Az évad még a koronavírus előtt kapta ezt a nevet, azonban a járvány miatt a képzeletbeli izzás rendkívül intenzívvé vált: emberemlékezet óta nem volt olyan, amikor a koncertek tömegesen elmaradtak volna, vagy a közönség félt volna megjelenni. Mindannyiunk felelőssége a művészeket, művészeteket életben tartani, és átmenteni a vírus utáni időszakra.

„Az idén 210 éves zenekarunk és az a zenei örökség, amelynek őrzője kötelez minket arra, hogy ragaszkodjunk a hagyományainkhoz, az idei műsorfüzetünk is az optimizmusunkat tükrözi. Ragaszkodunk a normalitáshoz is ebben a speciális helyzetben, évadban, komoly munka folyik a zenekarban. Feladatunk megvizsgálni azt is, hogy mi, illetve milyen a kulturális intézmények „normális” működése, mi a zenekar valós identitása, az önmagához, a közönséghez való viszonya.” – mondta el Horváth Zsolt, zenekar igazgatója.

A Pannon Filharmonikusok 2020/2021-es évadában vendégül látott művészek mindegyike hangszerének mestere, az általuk játszott művek pedig a tökéletességig csiszolt mesterművek. Klasszikusok és újdonságok is szerepelnek az évadban, és a tavasszal elmaradt koncertek pótlása tovább gazdagítja a kínálatot. 
Az évadnyitón, szeptember 10-én és a Zene világnapján, október 1-én rögtön két különlegességgel indít az együttes: Balog József zongoraművész két arcát mutatja meg, amikor Richard Strauss és Beethoven zongoraversenyében is bemutatkozik Bogányi Tibor és Gilbert Varga vezényletével. Így egy hónapon belül két különböző stílusú zongoraversennyel, a Pannon Filharmonikusok két eltérő karakterű vezető karmesterével ismerkedhet meg a közönség, ráadásul a mindkét koncertre jegyet váltók 30%-os kedvezménnyel vásárolhatnak kombinált jegyet a Kodály Központ jegypénztárában.

Ősszel a legnagyobb magyar szólistáké a főszerep: Baráth Emőke, Frankl Péter, Baráti Kristóf, Bogányi Gergely, Ránki Dezső, és az énekesek színe-java Pécsett lép színpadra. Folytatódik Bogányi Bruckner sorozata, Gyöngyösi Levente és Visky András Lenni vagy nem című művének, Bánfalvi Zoltán csellóversenyének és az Eötvös Alapítvánnyal közösen bemutatott Donghoon Shin hegedűversenynek ősbemutatójára kerül sor, és olyan ritkán játszott, kivételes darabok is előadásra kerülnek, mint Richard Strauss Alpesi szimfóniája. A Beethoven év tiszteletére a nagyszerű zeneszerző több nyitánya, zongoraversenye és szimfóniája, többek között a méltán kedvelt IX. szimfónia is hallható lesz a Kodály Központ színpadán.

„Több várakozásom van az évad kapcsán. Frankl Péterrel valaha tizenhét éves korom körül játszottam, közel ötven éve nem zenéltünk együtt, most alkalom nyílik rá és ez nagyon izgalmas! Ezen túl azért is, mert Péter talán ezen a hangversenyen fogja századszor eljátszani Bartók zongoraversenyét. Sok nagyszerű szólistával lesz alkalmam dolgozni, nagyon kíváncsi vagyok többek között a tehetséges Pusker Júliára is. Illetve a 10 éves Kodály Központ kapcsán remélem találkozhatunk a csodálatos épület nagyszerű építész tervezőivel! Az épület a zenészek paradicsoma, hatalmas munkával készült el.”  - mondta el Gilbert Varga vezető karmester.

Karácsonykor a hagyományos ünnepi hangversenyt a zenekar meghívására a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusának közreműködésével a Savaria Barokk Zenekar adja, míg a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház közös koprodukcióra készül: Böhm György rendezésében hagyományteremtő Diótörő előadást élvezhetnek a családok karácsony előtt. Tavasszal a járványhelyzet javulásában bízva nemzetközi szólistáké a főszerep. Nelson Goerner Gilbert Varga vezényletével Chopin zongoraversenyét játssza, Martin Grubinger, a világ legkeresettebb ütőse Bogányi Tiborral lép fel, Sung-Won Yang japán csellóvirtuóz Eötvös Péter vezényletével áll színpadra. Folytatódik a Müpa operakoprodukció olyan sztárénekesek közreműködésével, mint Maria Barakova és Giuliana Glanfaldoni, Elina Vähälä hegedűvész egy Oscar-díjas hegedűversennyel, Klara Min zongoraművész Corigliano ritkán hallható zongoraversenyével áll színpadra.

 - Igen, azt gondolom ez a fejlődés egyértelmű. Holnap azért tudjuk majd ilyen erővel és színvonalon Bruckner  - a sorozatunkban újabb  -,  III. szimfóniáját eljátszani, mert beérett annak a munkának 
a gyümölcse, amit a kényszerleállás alatt a Maestroval és a zenekarral készítettünk elő. Sokat dolgoztunk a karantén alatt és ez bizony hallható – emelte ki Bogányi Tibor vezető karmester.

Világhíres magyarok címmel hallható koncerten hatalmas megtiszteltetésként egyik legnagyobb magyar zeneszerzőnk, Eötvös Péter Sirens’ Song című új művének ősbemutatóját a Pannon Filharmonikusokra bízta. Ezen a koncerten a szerző vezényletével zajló premier mellett Bartók Béla Cantata Profana című, ritkán játszott remekét is hallhatja újra közönség. Tavasszal olyan kiváló magyar szólistákat köszönthetünk, mint Pusker Júlia hegedűvész vagy a pécsi kötődésű Boros Mihály zongoraművész. A zenekar brácsaművésze, Murin Jaroszlav Berger Márta oboaművésszel lép színpadra itáliai szerzők műveiben, Vass András vezényletével.

„A művészet, a kultúra, a vallási élet reflektál a minket körbevevő világra. Mi, mint zenekar, szavak nélkül, a zene által, hangversenyeinken juttathatjuk el üzeneteinket az emberi szívekhez, minden előadásunk reflektál valahogyan társadalmi folyamatokra. A mai un. nyugati civilizáció elképzelhetetlen a kulturális élet közösségteremtő ereje, az értékek mentén kovácsolódott közösségek nélkül. Őriznünk kell a kulturális életünk alapjait ebben a helyzetben is.” – hangsúlyozta Vass András állandó karmester.

Októberben folytatódik a zenekar öt koncertből álló budapesti sorozata a Müpában, és a gyereksorozatait is elindítja a Kodály Központban. A vírushelyzetre tekintettel a Még1esély sorozat ebben az évadban szünetel. 
Az exkluzív  Tavaszi bál az ország minden pontjáról várja az eleganciára, a gasztronómiai különlegességekre és az életre szóló élményre vágyókat. Az est fénypontja a bálkirálynő választás, 
igénybe vehető tánciskola, kihelyezett casinó, valamint a zenekar alapításának évéhez igazodó korhű fotósarok és csodálatos ruhaköltemények várják azokat is, akik egy korabeli fotó kedvéért szívesen
beöltöznének a XIX. századi főúri körök báli toalettjébe. 

A közönség a megszokott pécsi bérletrendszerrel találkozhat, a zongoraművészet szerelmeseit szombatonként 18.00 órakor 5+1 hangverseny várja a Pannonicum-bérlettel.  A Kodály-bérlet közönsége 8+1 koncertre látogathat el csütörtökönként 19.00 órakor, a sorozat mottója: A kortárs és az ideális zene szerelmeseinek. 3 alkalommal várják a Musica Sacra-bérleteseket Ünnep előtti lelki ráhangolódásra zenével. A Breitner-bérlet csütörtökönként 19.00 órakor 8+1 koncerttel Az ellentétek és a titokzatos hegedű vonzásában nyújt különleges zenei élményt. Öt értékes péntek este várja a zenekar budapesti közönségét a Müpában 19.30 órai kezdettel, a Pannon-bérlet sorozatában. 

A zenekar a Babaútlevéltől (vagyis a pocaklakó kortól) a Babzsák programon (ahová 3 éves korig várják a tipegő legkisebbeket) és a Csigaház sorozaton át (ez az örökmozgó ovisoké) egészen a kamaszkorig, a #NoBabel „muzsikálós dumálásokig” nyújt programokat továbbra is az egész családnak.

A zenekar vezetése megköszönte közönségének a fegyelmezett és támogató jelenlétet a vírus okozta nehéz időszak alatt.

Az együttes a közéleti, illetve társadalmi felelősségvállalást az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is kiemelten fontosnak tartja. A régió lakosainak pályázati forrásból díjmentes utazást tudnak szervezett buszos koncertlátogatás keretében biztosítani. A Csörgőlabda Csapat hivatalos névadójaként és partnereként együttműködnek a vakok és gyengénlátók sportcsapatával, amelyről kisfilmet is készítenek. Az új Diótörő koprodukcióra szeretettel várja halmozottan hátrányos helyzetű, egyéb módon akadályozott gyermekek nevelőinek, pedagógusainak, intézményeinek jelentkezését később meghirdetett időpontban és feltételekkel.
A Pannon Filharmonikusok a kulturális szcénát is mélyen érintő vírus okozta helyzetre megfelelő szakmai válaszokat kíván adni. Többek között a közönség felé moziélményt ígérő stream felvételekkel és professzionális hangtechnikával teszi lehetővé, hogy a néző online is klasszikus zene élményében részesülhessen.

Ugyanakkor természetesen a Kodály Központ és a Müpa üzemeltetőjével összhangban hozza meg hatályos szabályozásait a koncertek látogatására vonatkozóan, a hatályos rendeletek és a legnagyobb fokú biztonság érdekében, amelyekről folyamatosan tájékoztatja közönségét.

A Hauni Hungária évek óta kiemelt támogatója a Pannon Filharmonikusoknak. 2020-ban új kiemelt támogatót, a Pannon Hőerőművet, a Veolia csoport tagját köszöntheti a zenekar partnerei között.


A Pannon Filharmonikusok Ezüstcsillanás évadának online, lapozható műsorfüzete EZEN a linken elérhető.

A hangversenyekről a https://www.pfz.hu/koncertek oldalon, a bérletsorozatokról 
a https://www.pfz.hu/berletek oldalon juthatnak további információkhoz az érdeklődők.



# # #





COVID-protokoll

Részletesen a Kodály Központ és a Müpa biztonsági rendelkezéseiről, a hangversenyek látogatásának szabályairól: https://www.pfz.hu/hir/2020-08-29/1219/muzsikalunk-a-koncertlatogatas-szabalyai-2020-szeptember


PFZ




Hirdetés
Hirdetés