Kultúrában utazunk

A szabadtéri előadás kezdetéhez képest egy órás csúszással, hétfőn este kilenc órakor csendültek fel a mű első taktusai, Peskó Zoltán zeneigazgató-karmester irányításával.

 Röviden tekintsük át, a mű szerkezetét:
A Carmina Burana Orff műfajmegjelölése szerint: Profán dalok énekesekre és énekkarra, hangszerek és vetített képek kíséretében. A darab szövegét egy bajorországi kolostorban talált, 13. századi latin–német–francia nyelvű gyűjteményből válogatta a szerző. Az énekelt, illetve zenekaron előadott tételeket a szerző eredeti elképzelése szerint színpadi játék (vagy a legújabb eladásokban tánc) egészíti ki. A darabot azonban igen gyakran adják elő színpad nélkül, akár a tegnap esti előadáson is, oratóriumszerűen.

A mű három nagy részre oszlik, melyeket az elején és végén egy mottószerűen visszatérő kórustétel keretez. Ez a megnyitó kórus a szerencse forgandóságáról szól, szövege latin nyelvű. Az állandó ismétlésekben kibontakozó dallamot a zenekar kíséri.
Az első része a tavaszról szól. A tételek közül az első gregorián jellegű, utána érzelmes baritonszólót hallunk, majd nagyméretű kórustétel következik. Ebben az egyre gyorsuló tempójú kórusban és a következő, tisztán zenekari tánctételben találkozunk először az orffi ritmusorgiával. Ezután félig latin, félig német szövegű, humoros kartételt hallunk; a zenekar és a kórus váltja egymást, végül egy igen gyors menetű, kicsattanó erejű zárótétel következik.

A második rész címe: A kocsmában. Az itt felhangzó énekek az egész mű leghumorosabb, helyenként meglehetősen sikamlós részei. Elsőnek a baritonszóló bordalát halljuk, majd egy igen gúnyos, humoros, igen nagy magasságokba csukló tenorszóló következik, melynek tárgya: a pecsenyévé változó liba szomorú sorsa. Pazar humorú gregorián-paródia a következő tétel. A rész befejezéseként magával ragadó temperamentumú, pezsgő vidámságú kocsmai gúnydal szólal meg.

A harmadik rész a szerelemről szól. Az első tételt szopránszóló és gyermekkar adja elő; ez a tétel sem szűkölködik gúnyban. Ebben a tételben keveredik először ófrancia a latinhoz. Ezután szoprán, és bariton kórus énekel. A szoprán szatirikusan, míg a bariton líraian ad elő. A szopránszóló rövid lírai dala után a teljes együttes adja elő a mű egyik legszebb és leglendületesebb tételét. Végül következik a befejező Venus-himnusz, amelyben ennek a középkori világi költészetnek minden öröme és lendülete megszólal. A művet a bevezető kórus visszatérése zárja le.


Vezényelt: Peskó Zoltán
Közreműködött:
Bartók Béla Leánykar (karigazgató: Kertész Attila)
Marcin Habela - bariton
Bartók Béla Férfikar (karigazgató: Lakner Tamás)
Bárány Péter - tenor
Mecsek Kórus (vegyeskar) (karigazgató: Kertész Attila)
Rácz Rita - szoprán
Mátyás Kórus (karigazgató: Kunváriné Okos Ilona)