Szikszóról érkeznek Baranyába az árvízkárosult gyerekek

Közélet
PDF
A menetrend szerint hétfőn, 12.36-kor kellett volna Pécsre érkeznie a budapesti expresszvonatnak, de az 45 percet késett. Mindegy, ennyi belefért azoknak a szikszói gyerekeknek az életébe, akiket a pécsi és a komlói önkormányzat hívott meg egy táborozásra. Árvízkárosult lurkók kapták a nemes gesztust, az ajándékot.


Képünkön Kunszt Márta Pécs alpolgármestere látható a vendég gyerekekkel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosból, Szikszóról érkezett az a kisebb küldöttség, amelyiknek huszonhét gyermek, illetve három kísérő a tagja. Egy hétig maradnak a megyében, Sikondán fognak lakni.

A programokról is igyekeztek gondoskodni a meghívók, hiszen szerepel az ajánlatban komlói városnézés mellet pécsi kirándulás, strandolás, múzeumlátogatás egyaránt. Mindezt azonban nem csupán harminc vendég élvezheti, mert az egyhetes turnus után még egy csoportot fogadnak a két baranyai város nevében eljárók.

Amíg azonban a fiatalok befutottak, addig várni kellett, miként azt tette dr. Kunszt Márta, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere is. Hiszen az országot felszabdaló belvizek miatt lassabban jártak a vasparipák is. De háromnegyed óra tényleg nem sokat tesz, ha arra gondolunk, milyen élményekkel gazdagabban térhetnek haza az érintettek oda, ahol most sokkal jobb, ha éppen nem tartózkodnak, talán ezzel is segítve a mentést.  

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés