Megújuló állomásépület, fentről szemlélve

Közélet
PDF

 Vigyázat, a tetőn dolgoznak! Ráadásul ez most nem holmi fenyegetőzés, hanem az igazság. Pécsett, az Indóház téren, az érkezőket a körülkerített főbejárat fogadja, a főpályaudvarnál. A nagycsarnokban is akadnak állványok, de ennék sokkal érdekesebb, ami a tetőn történik.

A képen a torony díszes burkolatának egy részlete látható.


  

 Korábban, évekkel ezelőtt arról volt szó, hogy az idei esztendőben, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra, a baranyai megyeszékhelyre vonattal érkezők elsőre szerezzenek jó benyomást a városról. Ezért lehetett volna indokolt, a főépület felújítása, ami egy kissé elcsúszott ugyan, de legalább július közepére befejeződik. Legalábbis most minden jel arra utal, a korábbi terveknek megfelelően sikerül befejezni a feladatot.

 

 

 

Szóval, fönn, a tetőtérben, illetve kinn, a szabad ég alatt is szorgosan dolgoznak a szakemberek. Hosszú-hosszú évek óta nem volt ekkora felújítás a főépületben, illetve kívülről tisztogatták, építgették ugyan, de most a régi tetőgerendák közül is kiváltottak néhányat. Ráadásul a tetőcserepeket is kicserélték, méghozzá szép fényesre, barnára.

 

 

 

De még ennél is örömtelibb, hogy restaurátorok közreműködésével, a főbejárat fölé magasodó két torony díszes fémborítása szintén megújul. Visszakapja eredeti fényét csillogását. Mindez majd messziről is jól fog látszani, de közelről például egészen szép. Mert bizonyos engedélyek megszerzése után, sikerült egy rövid időre „fellopakodni” a magasba, hogy onnan adhassuk tudtára mindenkinek, mi is folyik a magasban.

 

 

 

Fontos információ még, hogy a főcsarnok tisztasági festését is elvégzik, ezzel téve vonzóbbá, szebbé az amúgy patinás épületegyüttest. Most már tényleg nincsen más vissza, mint az, utazzanak a baranyai megyeszékhelyre a turisták.

 

 

Hozzászólások

 
0 #2 Guest 2010-06-30 18:57
Erre vártunk évek óta, tavaly megígérték, hogy előbb kész lesz, aztán persze direkt ki....btak velünk!
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-06-30 11:41
Baromira ráfért a felújítás! Nem arról volt szó, hogy az EKF évére megcsinálják? Nem egy jól időzített felújítás!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés