A rossz alvás is bajt okozhat

Bereczki Lajos Közélet
PDF
Csizi Péter pécsi Fideszes parlamenti képviselő  (képünkön) ráijesztett társaira a múlt héten, a plenáris ülésen stroke (sztrók) tüneteket produkált, azonnal az országházban rendelő orvoshoz fordult, ahonnan szirénázó mentővel vitték kórházba. Szerencsére a vizsgálatok nem igazolták a gyanút, ám egy ritka, de annál kellemetlenebb betegségére derült fény, amiről mindannyiunk okulására érdemes beszélni.



-    Hogyan kezdődött a parlamenti rosszullét?
-    Hétfőn dél körül kicsit rosszul éreztem magam, de nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget, betudtam annak, hogy meglehetősen borongós, frontos nap volt, gondoltam ennek a hatását érzem. Később már az ülésteremben ülve azt vettem észre, hogy az előttem fekvő  papíron összefutnak a betűk, majd a távoli képek is egyre furcsábbak, homályosabbak lettek, a térlátásom is megváltozott. Ekkor döntöttem úgy, hogy felkeresem a földszinten rendelő körzeti orvost, aki néhány rutin vizsgálat után, mint például a vérnyomásmérés, döntött úgy, hogy azonnal kórházba kell szállítani engem.

-    Mi volt gyanús az orvosnak a vizsgálatok során?
-    Koromhoz képest nagyon magas volt a vérnyomásom 190/80, ezek után döntött úgy, hogy kihívja a mentőket. Ők egy EEG-t is gyorsan lefuttattak, aminek szerencsére jók lettek az eredményei, ezen kívül reflexvizsgálatot is végeztek, ahol a szemvizsgálatnál volt egy kis eltérés, nem pontosan követtem a tekintetemmel az orvos ujját. Végül a kórházban csináltak egy CT (Computed Tomography) vizsgálatot, amely már egyértelműen kizárta a stroke lehetőségét.

-    Ekkor kezdtek rejtélyesé válni a tünetek?
-    Nyomára bukkantak egy arcüreg, illetve melléküreg gyulladásnak, amely több évvel ezelőtt zajlott le, de a hétfői rosszullét valószínűsíthető oka egy erős migrénes fejfájás volt, amelyik a rosszullétemet megelőzően egy napig tartott. Ami miatt érdekes és tanulságos ez a történet, az két alvásvizsgálathoz köthető, amelyet szintén ekkor végeztek el. Ennek során kiderült, hogy a szervezetem nem képes a mély alvás szakaszába kerülni, ami ahhoz szükséges, hogy kipihenten ébredjek. Mindez amiatt van, hogy alvás közben kevés oxigénhez jut az agyam, ezért riadóztatja a megfelelő szerveket, amelyeknek a működése az alvás egy éberebb szakaszába lök engem. Ezért ébredek reggelente fáradtabban és  mivel ez a folyamat sokszor lejátszódik egy éjszaka folyamán adrenalin termelődik amely reggelre tekintélyes mennyiséget ölt, amelytől feszült leszek már kora reggel.

-    Mennyire elterjedt a magyar lakosság körében az a fajta betegség?
-    Mint megtudtam a férfiak 5-10 százaléka szenved ettől, bár jelentős részük nem tudja, hogy mi is játszódik a szervezetében éjszakánként. Mindössze fél százalékuknál diagnosztizálják a kórt. Negyven-ötven év körül jönnek elő a következmények, éjszakai infarktus, agyvérzés formájában. Ha odafigyelnének többen az alvásukra, akkor ezeket a betegségeket meg lehetne előzni.

-    Szűrhető ez a betegség?
-    Igen, léteznek alvásközpontok, ahol magam is jártam és itt „bedrótozva” töltöttem el egy éjszakát. Az eredmények világosan kimutatták ezt az elváltozást. Itt Pécsett is létezik ilyen, ezért mindenkit bíztatok arra, hogy ha rendszeresen rosszul alszik, vagy horkol, menjen el ide és vizsgáltassa ki magát, sok súlyos betegség kialakulását megelőzheti ezzel.

-    Önnél milyen megoldást találtak az orvosok?
-    Néhány tapaszon kívül kaptam egy levegőztető maszkot, amelyet éjjel kel viselnem. Ezzel elérhető, hogy a szervezetemben ne lépjen fel alvás közben oxigénhiányt, így képes vagyok a mély alvás szakaszát elérni, vagyis ki tudom pihenni magam az éjszaka során. Egy ilyen egyszerű eszközzel megoldható ez a nem kis gondot okozó betegség, ezért javaslom azoknak, akik alvási nehézséggel küzdenek, hogy vizsgáltassák ki magukat, hiszen a megoldás néha pofonegyszerű.

Hozzászólások

 
0 #3 Guest 2010-07-03 03:29
Miért nem tudni erről az alváscentrumról ? Egyszerűbb altatókat reklámozni?
Idézet
 
 
0 #2 Guest 2010-07-02 21:03
A fogcsikorgatást orvosilag jól gyógyították nálam rövid idő alatt. (Alváscentrum)
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-07-02 11:18
Kissé fiatal még a sztrókhoz! Mindensetre jobb,ha vigyáz magára.
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés