A Tettye Forrásház tisztességesen jár el

A Tettye Forrásház tisztességesen jár el

Közélet
PDF
A Tettye Forrásház Zrt. mindig tisztességesen kezeli partnereit, mindig betartja megállapodásait. Ezt várjuk el azonban partnereinktől is. A Délkomp Kft. súlyosan megsértette cégünkkel kötött szerződését, a vállalt feladatokat ugyanis nem végezték el.
(A Tettye Forrásház Zrt. közleményét változtatás nélkül közöljük.)

A Tettye Forrásház Zrt. tavaly októberi megalakulása óta 60 millió forintot fizetett ki a Délkomp Kft-nek a pellérdi szennyvíztisztítóban található víziszap elszállítására, illetve feldolgozására. Társaságunk azonban év elején észlelete, hogy a Pécsi Vízmű korábbi partnere nem tesz eleget szerződésben rögzített feladatainak, nem szállítja el az iszapot. A cégnek kifizetett több tízmillió forint ellenére a szennyvíziszap mennyisége egyre csak nőtt a telepen.

Miután év elején észleltük, hogy komoly környezetszennyezés keletkezett, társaságunk elsőként fordult a Környezetvédelmi Felügyelőséghez, hogy jelezze a problémát és a kialakult helyzetet.

Az iszap a Délkomp tulajdona, a szerződés értelmében pedig nekik kell gondoskodni ennek feldolgozásáról, elszállításáról. Többszöri egyeztetést követően sem változott semmi, ezért cégünk februártól részben, márciustól pedig teljesen leállította a kifizetéseket.

A Tettye Forrásház azonban hajlandó akár ügyvédi letétbe is helyezni a fennmaradó összeget, amelyet a Délkomp átvehet, amint eleget tesz vállalt feladatának és eltakarítja a víziszapot. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a törvény értelmében, ha a cég nem tesz eleget feladatainak (például megszűnik), akkor a terület tulajdonosának, azaz Pécsnek, kell gondoskodnia a hulladék, a víziszap elszállításáról. Ebben az esetben azonban lényegében kétszer fizetnénk ki azt, amiért korábban már fizettünk.
A Tettye Forrásház Zrt. mindig pontosan és a megállapodásban rögzített szempontok szerint teljesíti a kifizetéseket partnerei felé, de el nem végzett munkáért cégünk nem fizet. Nem herdáljuk el a pécsiek pénzét, ezért csak ellenőrzött és valós teljesítés esetén egyenlítjük ki a számlákat.

Winkler Tamás
vezérigazgató, Tettye Forrásház Zrt.

Hozzászólások

 
0 #2 Guest 2010-07-07 13:01
Ne herdáljunk k, de megint kinek lesz igaza és a hulladék sorsa addig is mi lesz?
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-07-06 14:05
Ez akkora f@szság, hogy már már mulattat! Kár, hogy a mi bőrünkre megy!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés