Az előzményekről semmit sem lehet tudni, csak arról, hogy ismét áll a tábla. Mármint a Szabadság utcai járdaszigetnél, a zebra csúcsánál, a kikerülési irányt jelző kék, kerek kör. Ami jó hír, ha a visszaállítás sebességet nézzük. De rossz, ha abból indulunk ki, hogy mostantól aztán meddig kell várnunk addig, amíg mindent eredetei állapotába helyeznek vissza, szorgos kezek.
A kék kép még akkor készült, amikor rossz irányba mutatott a fehér nyíl.
Pénteken még bágyadt volt a bádog helyzete. Mint akinek (aminek) megártott a hatalmas meleg, ledőlt, ezzel a betongyámot is magával rántotta, nem is szólva egynémely dísztéglákról.
A kékszínű festésen valami guminyom is éktelenkedett, netán egy műanyag lökhárító hagyott rajta nyomot rajta. Mindenesetre valakinek útban volt a haladás közben, az tisztán látszott.
Hétfőn ellenben „visszaállt” a helyére a KRESZ jelzése, mint aki befejezte a henyélést. Azt most tisztán mutatja, melyik irányban érdemes, kell elautózni, motorozni mellette. De a díszburkolatot nagyon hevenyészve „tapiskolták” vissza, az azért kivehető.
Jelenleg hát itt tartunk, Pécs belvárosában. Persze, ezek az alacsony, mélyen lévő jelzések fokozott veszélynek vannak kitéve. A rendes oszlopokat nyilván könnyebb észlelni, de mint tudjuk, mindig a kicsik járnak rosszul. Pontosabban rajtuk keresztül járnak.
Hozzászólások