Újabb nyilatkozatok jutottak el kedd délután szerkesztÅ‘ségünkbe, melyeket most közlünk érkezésük sorrendjében. A Pécsi VÃzmű Zrt. szolgáltatási területérÅ‘l KÅ‘vágószÅ‘lÅ‘s döntött úgy, hogy viziközmű szolgáltatót vált, történetesen a Tettye Forrásházat választja. A nyilatkozatok különbözÅ‘képpen értékelik a kövágószÅ‘lÅ‘si önkormányzat döntését, mi olvasóinkra bÃzzuk az események megÃtélését.
További település csatlakozott a Tettye Forrásházhoz
Immár Kővágószőlős is döntött: 2010. augusztus elsejétől a Tettye Forrásházzal kötöttek szerződést, ezután tehát a Tettye szolgáltatja majd a vizet a településen.
A település közgyűlése egyhangúlag dönötte el, hogy július 31-ével felmondják a Pécsi VÃzművel fennálló szerzÅ‘dést. Azért választották a Tettye Forrásházat, mert biztosabbnak és kiegyensúlyozottabbnak látják az együttműködést Pécs egyetlen vÃzszolgáltatójával.
A Tettye Forrásház örömmel kötötte meg a szerzÅ‘dést – Kozármisleny után – KÅ‘vágószÅ‘lÅ‘ssel is, amely településen élÅ‘k kedvezÅ‘ feltételekkel jutnak hozzá a vÃzhez.
A Tettye Forrásház célja, hogy kiegyensúlyozott, minÅ‘ségi szolgáltatást, kiváló minÅ‘ségű vizet biztosÃtson szerzÅ‘déses partnereinek.
Winkler Tamás
Vezérigazgató, Tettye Forrásház Zrt.
Pécs, 2010-07-27
A Pécsi VÃzmű válasza Winkler Tamás nyilatkozatára:
KÅ‘vágószÅ‘lÅ‘s Önkormányzatának a Pécsi VÃzművel 2020-ig, azaz még 10 évre szóló érvényes üzemeltetési szerzÅ‘dése van, amit a kÅ‘vágószÅ‘lÅ‘si önkormányzat egyoldalúan mondott fel néhány nappal ezelÅ‘tt. A Pécsi VÃzmű az egyoldalú szerzÅ‘désfelmondás miatt kártérÃtési igénnyel él, ám mint eddig is, szakszerűen fog eljárni a szolgáltatás átadás - átvétele folyamán. A szolgáltatási területéhez tartozó 33 településen a Pécsi VÃzmű továbbra is biztosÃtja a biztonságos és magas szÃnvonalú szolgáltatást.
Kisbáró Edina
kommunikációs vezető
Pécsi VÃzmű Zrt.
Hozzászólások