Dicséretes, ami megújult, mert volt rá pénz. A pécsi Indóház téren, a főpályaudvar tetején kicserélték a tetőcserepeket, valamint a két torony díszes burkolatát. De ennél sokkal többet ígértek, még a Pécs2010 Európa Kulturális Főbárosa programsorozat előtt. Csakhogy, a magyarázat rendívül egyszerű. Az anyagi források szűkössége miatt sokkal szerényebb lett a megvalósítás, mint ami a tervekbe szerepelt.
Az Indóház téren (képünkön) az egyik paraván eltűnt, de egy régebbi maradt a helyén.
Már messziről, a Szabadság utcából tisztán látszik, milyen szép lett a díszes, korhű másolat, ami a két tornyot egyrészt fedi, másrészt díszíti. Az állványzatot is elbontották, a pozdorjalemezek a múlt részévé váltak. De további jelentős változásról nem számolhatunk be!
Még nem került vissza a padlástérbe a nagyóra, ami pedig fontos része volt az egész épületnek. Mindez természetesen pótolható, viszonylag könnyen.
Ám nem változott semmit az állomásépület előtti tér képe, sem burkolat, sem díszkő, igaz, azt most nem is ígérték. Szemben állva a nagycsarnoki bejárattal, balra egy régebbi, kisebb, fából készült „árkádos” rész továbbra is ott éktelenkedik. Nyilván oka van annak, miért nem szedték szét.
Ami viszont a legbosszantóbb, hogy a mozgáskorlátozottak számára kiépített lift hívógombja nem működik. Igen ám, de már hónapokkal ezelőtt is rossz volt. Akkor azt az ígéret adták a vasútnál, hogy legalább a kapcsolatteremtés eszközét megjavítják, ha már az emelőszerkezet használhatatlan. Azóta semmi sem történt. Pontosabban, egy megfejthetetlen dolog pluszban szemet szúrt!
A Verseny utca felőli oldalon még hívókészülék sincsen. Vagyis, egy kerekes székes innen képtelen átjutni a sínek felett. Akkor meg minek az egész, hiszen visszatérni is lehetetlen, ha nincs átkelés. Aki meg elsőre, rögtön a „túlsó partról” próbál szerencsét, annak úgy is kell!
Ezek után, a sajtó íratlan, sőt írott szabályainak megfelelő elvárást, miszerint illene megkérdezni a másik oldalvéleményét is, feleslegesnek minősítettük. Semmitmondó válaszokért felesleges szöveget szerkeszteni.
Aki meg vonattal érkezik az EKF-re, nem kap rögtön nagy élményt, látványt. Keressen magának máshol, akár a belvárosban, akár más városban, megyében, országban.
Hozzászólások