A megnyitót megelőzően sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, amelyen a kormány részéről
Bajnai Gordon miniszterelnök,
Hiller István, a kulturális tárca vezetője és
Suchmann Tamás, az EKF kormánybiztosa vett részt, míg a várost
Páva Zsolt polgármester (képünkön) képviselte, az EKF menedzsment központjától
Ruzsa Csaba ügyvezető igazgató és
Szalay Tamás kulturális igazgató volt jelen. A bevezetőben mind kormányzati oldalról, mind
Páva Zsolt részéről elhangzottak méltató mondatok az előkészítésben korábban részt vevő, két polgármesterről,
Toller Lászlóról és néhai
Tasnádi Péterről.
Ezt követően a jelen lévő politikusok és meghívott vendégek egységesen megállapították, hogy Pécs készen áll betölteni Európa Kulturális Fővárosának szerepét, arra felkészült intézményhálózata és a kiválasztott programok révén. Összegzésként elhangzott, a rendezvény sikerre van ítélve.
A sajtótájékoztatót követően 18 órakor elkezdődött a több száz iskolás, színész, balettos, néptáncos és bábművész közreműködésével a megnyitó. A nyolc hatalmas báb által felvezetett mozgalmas élőkép a város kétezer éves múltját jelenítette meg, a római kortól napjainkig. A kiváló zenei anyagokkal, remekül koreografált jelenetek nagy tetszést váltottak ki a téren összegyűlt mintegy húszezer emberben.

A záróképben láthattuk a város több ismert személyiségét és jeles vendégeket:
Lang Györgyit, Demjén Ferencet, Balikó Tamást, a
Szélkiáltó együttes tagjait, a pécsi női kosárlabdázókat, a
Vivat Bacchus énekegyüttest, akik Rózsi egyik közismert szerzeményével búcsúztak a közönségtől: Várj, míg felkel majd a nap!
Egyszóval elkezdődött az EKF Pécsett, ahol szinte minden napra esik majd egy kulturális esemény, hiszen a 350 EKF program kiegészül a civil szféra által kezdeményezett 100 rendezvénnyel, így aztán valóban az ország leggazdagabb

ilyen jellegű választéka lesz látható idén a megyeszékhelyen. Vélhetően a nagy külföldi érdeklődés révén nem csak Pécs profitál majd ebből, hanem ahogy azt
Páva Zsolt polgármester megjegyezte, az egész ország lesz ezzel gazdagabb.
Hozzászólások