Nagy
Bandó András a házigazda szerepét töltötte be a mai eseményen – hiszen egykor ő volt a település első embere - ahol ünnepélyesen átadták az aquaparkot, és ez Bandó ide, Bandó oda, ez nem volt vicc.
Ezt
Cséfalvay Zoltán államtitkár is hangsúlyozta, aki biztatta az orfűieket, hogy „verjék le” Harkányt, azaz szálljanak ők is ringbe a fürdővendégek kegyeiért. Szerinte ez annál is inkább szükséges, mivel a színvonalas szolgáltatások versenyében nem csak a vendégek nyernek, hanem a versenytársak is. Elsősorban a kínálat bővülésével és a működés tökéletesítésével a saját vállalkozásuk versenyképességén javítanak, ami mindenképpen hasznos lesz számukra. Említést tett az új Széchenyi-tervről, amely eredményeképp 10 év múlva egymillió új munkahely jön létre, véleménye szerint például az ilyen beruházások révén.
Az ilyen látványosságok lánccá fűzése történik most a megyében, amely révén a már említett Baranyai Élménykörút jön létre, a Bikali reneszánsz élménybirtokkal, a Mecseknádasdi pincékkel, Orfűt Péccsel és Abaligettel összekötő kerékpárúttal, immár a megújult vízi bázissal és az aquaparkkal.
A többségi tulajdonos Baranya Megyei Önkormányzat nevében
Hargitai János elnök beszélt a megye turisztikai beruházásairól. Elmondta, hogy az utóbbi években 3,2 milliárd forintból valósultak meg ilyen jellegű beruházások Baranyában. Nem volt könnyű az önrészeket letenni, de az önkormányzat tudta, hogy a jövőt építi, ezért mindent megtett azért, hogy ez sikerüljön. Az aquapark esetében ez 750 milliós tétel volt, amelyről Hargitai azt mondta, hogy megérte, hiszen egy térség kap ettől új lendületet és munkalehetőséget.
Még többen méltatták a beruházás jelentőségét, miután a nemzetiszínű szalag átvágásával a strand hivatalosan is megnyitotta kapuit, ha a mai nap csak a meghívott vendégeknek is. Holnap azonban bárki kipróbálhatja a 2200 forintos egész napos jeggyel a szolgáltatásokat (diák jegy: 1600 Ft) Mindezért a szép és rendezett környezeten kívül több medencét használhat, amelyek között van olyan, amelyik önálló vízáramlással segíti az úszást és több csúszdát is használhatnak akik ezt a műfajt kedvelik, ráadásul külön díjazás nélkül. Megújultak az ellátó épületek, a büfék és egy étterem, valamint több napozószék és napozóhely is várja a strandolókat.
Nos, akinek még ezek után sem jött meg a kedve Orfűhöz, az nézze meg a holnapi időjárás jelentést, talán attól kedvet kap. Mindenesetre mi néhány fényképpel próbálunk kedvet csinálni a programnak, melyet cikkünk végén láthatnak.
Hozzászólások