Szeretettel várjuk Önt Pécs város zenés emlékhelyeit összekötő sétánkra. Nap, mint nap elsétálunk olyan épületek, szobrok mellett, amelyekről nem is tudjuk, hogy Pécs zenei múltjáról tanúskodnak. Tudta Ön például, hogy az a zongora, amelyen Liszt Ferenc pécsi hangversenyén játszott napjainkban a Leöwey Klára Gimnáziumban van? És arról halott, hogy a világ valaha élt legidősebb zeneszerzője pécsi volt?
Mindazok, akik augusztus
21-én, szombaton 17.00 órára eljönnek a Hild-udvarba, a megcsendülő témasétányon sétálhatnak végig. Az emlékhelyek 6 helyszínén ugyanis rövid kamaradarabokat játszanak a Pannon Filharmonikusok muzsikusaiból álló formációk.
Számos érdekes történet és emlékhely van Pécsett, melyet segít megismerni a Pannon Filharmonikusok zenés sétája. Kiadványunk, mely a séta útvonalát, és a helyszínekről szóló leírásokat tartalmazza letölthető innen, a www.pfz.hu oldalról, illetve megtalálható minden turisztikai ponton a városban.
A séta összesen 25 emlékhelyből áll, mely kb. 1,5 óra alatt kényelmesen végigjárható. Ajánlásunk szerint a séta a Király utcai Vasváry háznál ér véget, de a vállalkozó kedvűek az épülő hangversenyteremig is elsétálhatnak.
2010. augusztus 21., szombat 17.00h
Hild-udvar (Művészetek és Irodalom Háza udvar) A részvétel ingyenes!A megcsendülő séta zenés pontjai:(Rossz idő (hideg, szél, eső) esetén a koncertek elmaradnak!)17:00h Művészetek és Irodalom Háza - Hild-udvarBerentés Attila – hegedű,
Taschner Barna – hegedű,
Mezei László – brácsa
Fátyol Fruzsina – cselló
Beethoven: B-dúr vonósnégyes, op.18 No.6, IV. tétel
17:25 Esze Tamás utca 5. - KultúrkertSymphonic Brass Quintett
Solymosi Péter – trombita
Mátyás Tibor – trombita
Szilágyi Lajos – kürt
Kiss Szabolcs – harsona
Beregi András – tuba
Coppé Georges: Jive for five
Lew Pollack: That’s a plenty
17:35 Szent István tér – Kodály Zoltán szobraFátyol Fruzsina – cselló
Jónás Sámuel – nagybőgő
Rossini: D-dúr duó csellóra és nagybőgőre, III. tétel
17:50 Sétatér - Amtmann-Weidinger obeliszk (Cella Septichora felett)Hozbor Éva – fagott
Haszon Balázs – fagott
Hofmann: Vortragsstück - Allegro
Bellini: Cavatina a Norma című operából
Mendelssohn: Scherzo
18:10 Szepessy Ignác utca 1-3. - Az első pécsi városi zeneiskolaSzőke Noémi – alt szaxofon
Szendrői Zsuzsanna – szoprán szaxofon
Kiss Szabolcs – harsona
Bach-Londeix: Triószonáta No.5, I. és III. tétel
18:25 Király utca 15. - Hattyú-házVass Ágnes – hegedű
Taschner Barna – hegedű
Misányi Gabriella – brácsa
Fátyol Fruzsina – cselló
Mozart: Egy kis éji zene, K.525, I. tétel
Ismerd fel a helyszínt és nyerj bérletet!
Ha részt vesz az augusztusi zenés sétán, nem csak egy ritka élménnyel és zenetörténeti érdekességekkel gazdagodhat, de minden bizonnyal az sem fog gondot okozni, hogy eséllyel szálljon versenybe a 2 darab bérlet egyikéért, amit a facebook-on hirdetett játékunkon nyerhet! Augusztus 25-én ugyanis a Zenei sétány egyes helyszíneiről egy-egy fotórészletet közlünk a zenekar facebook oldalán (http://www.facebook.com/Pannon.Filharmonikusok), és aki a legtöbbet helyesen felismeri, részt vesz a sorsoláson. A válaszokat a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címre várjuk.
Hozzászólások
Nagy dolog, mert dirigálhat a karnagy, ha nem nyomja a hangot a "hang-nagy"!
EUROPA CANTAT, PÉCS CANTAT, KÓRUSOLIMPIA.
Vevők vagyunk mindahányra.
Sőt!!!