„A Városháza nem a politikusoké, hanem a pécsieké. Ezért őket kell szolgálnia” – mondta tavaly, még az időközi választás során Páva Zsolt. Pécs polgármesterének és az új városvezetésnek határozott célja volt, hogy a Hivatalt úgy alakítsák át, hogy az a pécsieknek a lehető legkényelmesebb legyen, azt érezzék, hogy méltó körülmények között fogadják őket az ügyintézők. Ennek a folyamatnak az egyik része – a jelenleg is tartó – úgynevezett elégedettségi vizsgálat, amikor a pécsiek kérdőívek segítségével mondhatnak véleményt az ügyintézésről, a másik része pedig a Városháza fogadó terének átalakítása.
A
Polgármesteri Hivatal előtere több szempontból is megújult, immár
Európa Kulturális Fővárosához méltó körülmények között fogadja a
betérőket. Az épületbe hatalmas, fotocellás ajtón keresztül lehet bejutni. Az előtérben egy igényesen kialakított, 5 méter széles, sötétbarna színű recepció fogadja a pécsieket, amelyet Pécs címere díszít. A pultot díszes lépcsőkön, illetve a mozgássérültek számára akadálymentesített rámpán lehet megközelíteni. A recepció mindkét oldalán falburkolatba süllyesztett, erősített üveggel védett fülkéket alakítottak ki, ahol pécsi Zsolnay műtárgyak láthatóak. A falakat újra festették, illetve új, júra-mészkő burkolatot kapott a padló is. Ezek egyik érdekessége, hogy a kvarcerekkel díszített kövezeten több millió éves fosziliák nyomai is láthatóak.
A fogadóteret korszerű, energiatakarékos, halogén világítás-technikával szerelték fel, korszerűsítették a fűtési rendszert is, többek között egy infra-fűtőszőnyeg szolgáltatja a meleget a téli hidegben. A bejárati ajtó felett légfüggönyt is felszereltek, amelynek az a funkciója, hogy megakadályozza a hideg levegő beáramlását az épületbe.
További újítás, hogy a pécsi polgárok egyedi kárpitos fotelekben várakozhatnak az előtérben, amelyet mesteri makro-fotók is díszítenek.
Felújították a Városháza míves kapuját is, amelyhez egyedi, kovácsoltvas kulcs is készült – eddig ugyanis Pécsnek nem volt Város-Kulcsa. Hivatalosan most ennek átvételével nyitotta meg kapuit a pécsi Polgármesteri Hivatal.
Az átalakításban számos cég és több, mint 50 ember vett részt, a munkálatok csaknem 8 hétig tartottak és 11 millió forintba kerültek.
Nagy Csaba
Pécs alpolgármestere
Polgármesteri Kabinetiroda
Pécs, 2010-08-31
Hozzászólások
Koromsötét van ma is, 2010. szept.2-án.
Ki vállalja a felelősséget, ha kitöröm a lábam, vagy feltörik a kocsim?
Ki a felelős azért, hogy sem az EON, sem a városházi illetékesek fülük botját sem mozdítják?