Örökké éljen a békeharc és a haditechnikai csodák

Közélet
PDF
Sikerült szörnyű mozaikszót alkotni. A HATEJÁMO ezek szerint 2010. szeptember 11-e és 12-e között lesz, Pécsett, méghozzá első alkalommal. Ha valaki eddig még nem kapcsolt volna, hát megpróbáljuk lefordítani mindezt magyarra. Szóval: I. Pécsi Nemzetközi Hadi- és Technikatörténeti Jármű és Modellkiállítás. A szervezők szerint ilyen nemhogy Magyarországon, még a környező országokban sem volt soha, ilyen méretekben, nagyságrendekben.
Ezekkel a rakétákkal (képünkön) már nem lőnek.

Amúgy annyi minden lesz a következő szombaton és vasárnap Pécsett, a vásártéren és az Expo-center környékén, hogy szinte mindenki beleszédülhet, aki vonzódok a harcjárművek, a csaták rekonstrukciói, a hadijáték, valamint a Borok utcája, a Pálinka háza iránt. Ez utóbbi talán abból adódik, hogy az elmúlt évszázad nyolcvanas évtizedének elején, a Varsói Szerződés szinte összes katonája szeretett inni.

Szóval mindenkit várnak, aki békeidőben is szeretne egy kis egészséges hadiborzongást. Mindezt Karácsonyi András, az esemény egyik főszervezője jelentette be azon a sajtótájékoztatón, amit csütörtökön, koradélután rendeztek egy pécsi szálloda különtermében.

Akkor jönnének ki nullára költségvetési szempontból a rendezők, ha legalább 12 000 érdeklődő kilátogatna a két nap során, a helyszínek valamelyikére. Ez viszont bizonyára nagy torlódásokat okozna, ezért kérnek mindenkit, próbáljon meg a helyszíntől kissé távolabb megállni, mert egy idő után úgysem talál a közelben parkolóhelyet. Ráadásul egy cseppnyi menetgyakorlat senkinek sem árthat meg.

A tervezett megmozdulásoknak nincsen pontos időpontja, mert azt időjárás is jelentősen befolyásolja a programokat. De el szinte semmi sem maradhat, hiszen a szereplők nincsenek cukorból, sem papírból, sem cukorpapírból. Legfeljebb egy lovas ugratást „napolnak el” jövőre, ha a négylábúak patája megcsúszhatna a vízen. Hiszen hadibalesetre nincsenek felkészülve a szanitécek.

Tervezett külön buszok is lesznek, méghozzá ingyenesek, a Meszesi végállomástól, Uránvárosból, illetve a belvárosi megállókat is érintve. Emellett sűrűbben jár majd az 50-es és az 1-es autóbusz, ezzel gyorsítva meg az odajutás, illetve a távozás lehetőségét.

A belépőjegyek ára, a helyszínen:

Felnőtt: 2010 Ft/ 1 nap, illetve 3600 Ft/ 2 nap.

Diák és nyugdíjas: 1 600 Ft/ 1 nap, illetve 3 000 Ft/ 2 nap.

Nagycsaládos (2 felnőtt és 3 vagy több gyermek, 18 év alatt): 3000 Ft/ 2 nap.  

Hozzászólások

 
0 #2 Guest 2010-09-11 16:13
Nagyon nem kívánok tiltakozni, de a rengeteg pénzt, energiát okosabb bemutatóra is költhette volna Európa Kulturális Fővárosa.

Talán hiányzik a háború, a lövés, robbantás, öldöklés, gyilkolás?

Talán erre van múlhatatlan szükségünk?

Nekem biztosan nem, nem is leszek ott.

Amikor már "jódolgunkban" nem tudjuk, hogy mire is van még szükségünk, ugye?

Ez, ha igényeltük volna, akkor sem kellett volna.
Jó kis nevelés, remek kis reklám, de mire is?
Idézet
 
 
0 #1 Guest 2010-09-10 07:49
Erre van kereslet?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés