Tíz éve táncol az egyetem

Bereczki Lajos Tánc
PDF
Egyedi kezdeményezésként jött létre még 2000-ben, a pécsi campuson a „Táncoló Egyetem” program, amely most kerek jubileumához érkezett. A mindenkit összekötő nyelvhez - amelyhez tudás igazán nem is kell, csak egy kis bátorság - hogy az önkifejezés legősibb nyelvével a tánccal fejezzük ki magunkat és üzenjünk vele környezetünknek. A Pécsi Tudományegyetemen létrejött rendezvény most egy hétig a város és lakossága felé nyitva mutatja be a tánc közösségalkotó és művészi erejét, szeptember 20-27. között.
Képünkön Szuhán-Glass Beáta, a PTE Rektori Hivatalának Marketing Osztályának pr referense látható, aki az egyik fő szervezője a Táncoló Egyetem jubileumi rendezvénysorozatának.


-    "Nem csak hallgatóknak!" Ez a felirat áll a programot bemutató kiadványon. Hogyan kell mindezt értenünk – kérdezem Szuhán-Glass Beátát, a rendezvény egyik szervezőjét.
-    Valóban, már a rendezvények helyszínválasztásánál törekedtünk ara, hogy ne csak az egyetemi karokon legyünk jelen  a programmal, hanem a város különböző, a lakosság által is jól elérhető pontjain. Így például a Színház téren, az Árkád Bevásárlóközpontban, vagy a Széchenyi téren is lesznek táncos események. Ez úton is felhívom Pécs lakóinak és az EKF miatt a városba látogatók figyelmét arra, hogy ezek teljesen ingyenes és mindenki által látogatható rendezvények lesznek, tehát "szabad a vásár", érezze jó magát minden kedves vendégünk!

-    Milyen típusú táncokat rophatnak a részvevők?
-    A nemzetiségi (horvát, szerb, cigány, német, makedón) táncokon kívül salsa, hastánc, latin, magyar néptánc, hip-hop, break és még sok egyéb stílus jelenik meg, természetesen mindegyiknél szakavatott oktatók segítik a táncolni tanuló résztvevőket. Az elmúlt tíz év alatt 52 féle tánc - és mozgásfajtát oktattunk mintegy 51 oktatóval, a rendezvényeket pedig az elmúlt tíz év alatt húszezren látogatták meg.

-    Miért népszerű a hallgatók körében a kurzus?
-    A nappali tagozaton a hallgatók 10 százaléka veszi igénybe ezt a lehetőséget, ami azért is népszerű, mivel bizonyos karokon a testmozgás ilyen formája általános testnevelés címen is elfogadott. Másrészt, amint már említettem, aki a Táncoló Egyetemre jár, az egy olyan közösségnek lesz a tagja, akik túl azon, hogy megtanulnak bizonyos táncokat, még jól szórakoznak is közben. Itt mindig jó a hangulat és a mozgás egészen biztos, hogy mindenkinek a hasznára válik.

-    Lesznek különleges vendégei a programsorozatnak?
-    Ha az országos ismertséget tekintjük mércének, akkor Südi Iringóval találkozhatnak a részvevők, de a népszerű Kutyakölykök csapata, vagy a Bad Boyz is fellép majd nálunk sokakkal együtt, őket a Széchenyi téren láthatják szeptember 27-én 16 órától, az esemény lezáró PTE Táncoló Egyetem Jubileumi gálaműsorában.

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-09-15 12:44
Nagyon jó kis rendezvény, én öt éve járok táncolni, csak javasolni tudom mindenkinek! A képen látható hölgy is oktat táncot!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés