Tizenegy milliáros klinikai beruházás indul Pécsett

Tizenegy milliáros klinikai beruházás indul Pécsett

Közélet
PDF
Az arra hivatottak kézjegyükkel látták el a dokumentumokat. Ezzel a fontos momentummal, lassan kezdetét veheti egy hatalmas beruházás, a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a XXI. évszázad klinikáját szeretnék megvalósítani. Méghozzá nem is csekély összegből, hiszen 11 milliárd forintnál több pénzről szólnak a szerződések.
Az egyetem rektora, dr. Bódis József professzor (a képen középen) is ellátta kézjegyével a fontos iratokat.
Voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, az egészből nem lesz semmi! Ehhez képest, bár hosszú volt a vajúdás, csütörtökön olyan iratokra kerültek aláírások Pécsett, a orvosi kar elméleti tömbjének egyik különtermében, ami mindenkit érint, aki a városban él.

A negyvenen túli pécsi orvosi egyetemi 400 ágyas klinika megújul, olyan színvonalúvá válik benne a gyógyítás, amire eddig még nem volt példa a régióban. Mindez nem csupán a város, illetve Baranya határáig terjedő beruházás, hanem az egész dél-dunántúli terület számára hozhat fellendülés, a gyógyítás "frontján".

Most, hogy mindenki fellélegezhet, ám nem árt megjegyezni, a végül sikerrel megvívott harcokban egy cseppet sem jött jól az oktatási intézménynek, hogy nagyon magas szintű vezetők ellen rendőrségi eljárás van folyamatban. Mindezt dr. Bódis József rektor jelentette ki nyitóbeszédében.

A klinikai főigazgató, dr. Kollár Lajos professzort viszont, orvosi oldalra terelve a szót elmondta, zökkenőmentes lesz a szakmai munka a beruházás alatt is. Mindezt úgy érik el, hogy a korábban beolvadt Megyei Kórházat is nagyon aktívan bevonják a gyógyítási, oktatási feladatok ellátásába.

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-09-16 16:07
Ezt régebben tervezték, nem? Na mindegy, csak történjen valami!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés