Körzeti megbizotti irodát avattak Pécsbányatelepen

Körzeti megbizotti irodát avattak Pécsbányatelepen

Rövid Hírek
PDF

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelt ügyként igyekszik kezelni a város közbiztonságának kérdését. Ebből adódóan az elsők között kíván érvényt szerezni azon kormányzati szándéknak, hogy a települési önkormányzatok a bűnügyi szempontból leginkább fertőzött városrészeken hozzanak létre körzeti megbízotti lakásokat, irodákat.

Pécs városa vonatkozásában a pécsbányatelepi az egyik olyan városrész , amely folyamatosan kriminalizálódik és ahol az elmúlt években leginkább csökkent a lakosság szubjektív biztonságérzete is. A városrészben működő részönkormányzat kezdeményezte, hogy a városban elsőként ezen a területen létesüljön körzeti megbízotti iroda, amely a város és a városi rendőrkapitányság együttműködése következtében mára meg is valósult.

 

A körzeti megbízotti iroda avatásán megjelent és beszédet mondott dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Nagy Csaba Pécs MJV alpolgármestere, Korontos Zoltán r. ezredes pécsi rendÅ‘rkapitány, valamint KÅ‘vári János a pécsbányatelepi részönkormányzat elnöke is.  

 

Polgármesteri Hivatal


A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés